4TUNE – A szerencse fiai

Nyolcadik fejezet

Ethan

Nagy napra ébredtünk, ugyanis ma forgatjuk le az első videó klipünket. Persze az nézőpont kérdése, hogy ez kinek okoz örömet, mert az én érdeklődésemet egy cseppet sem kelti fel. Ráadásul a csapat többi tagja is eléggé maga alatt van. Lucas valami csaj miatt nyavalyog már napok óta, így a lelkesedése is alábbhagyott a zenét illetően. Tomival még szarabb lett a kapcsolatom a Seyonggal történt incidens után. Mikor hazaértem aznap, nekirontottam, be akartam neki húzni egy jókorát, de mielőtt célt érhetett volna az öklöm, elkapta a kezem, és hátracsavarta. Megmondtam neki, hogy ha legközelebb nem állítja le a mocskos bandáját, ő fog megfizetni mindazért, amit azok a barmok művelnek. A rapper gyerek alábecsüli a képességeimet. Azt feltételezi, csak azért, mert szőke vagyok és kék szemű nem tudom ellátni a baját.

Hát nagyon téved.

Múltkor még futni hagytam, mert nem akartam még apámmal is vitázni, de ez nem lesz mindig így. Attól tartok, azok az idióták, akik azért hiszik magukat férfinek, mert bántják a gyengébbeket, nem fogják ennyivel beérni. Akkor viszont egytől egyig ki fogom őket rúgatni abból a hülye suliból, ahova egyébként utálok járni.

Mikor végre leérettségiztem, kitörő örömmel fogadtam az előttem álló nyarat. Nem jelentkeztem egy főiskolára sem, és már tudtam, hogy nyár végén fog debütálni az együttesünk. Arról viszont egy szót sem szólt apám, hogy újra iskolába kell majd járnom. Ha ezt tudtam volna, még inkább kihasználtam volna a nyár adta lehetőségeket. Mondjuk így sem panaszkodhatok, mert szinte minden napomat a parton töltöttem, és másik nagy szenvedélyemnek, a szörfözésnek hódolhattam. Persze azért a bulikat sem kerültem el, bár a legjobban még nyáron is Sophia kis szalonjában éreztem magam.

Egyszer kijött velem a partra, bár csomó időmbe telt, mire meggyőztem arról, hogy kísérjen el. Elképesztően nézett ki bikiniben, a sok kiscsaj elbújhatott mellette, akik nap mint nap csorgatták a nyálukat, amikor szörfözni láttak. Felfedeztem a tekintetükben a sóvárgást, de sosem mertek megközelíteni. Szerencsére! Én viszont arra vágytam, hogy Sophia szemében lássak legalább egy aprócska tüzet, ami felbátoríthatna.

Ő azonban úgy mosolygott rám, mint mindig. Mintha az unokaöccsét nézte volna, akit nagyon szeret, de nem olyan szeretettel, ahogy én akartam. Ostoba és gyerekes módon abban reménykedtem, hogyha meglát félmeztelenül, majd eldobja az agyát, és a karjaimba omlik. Na de ő már egy érett nő volt akkoriban is, nem pedig egy álmokat kergető csitri. Ráadásul idegességemben többször beleestem a vízbe, így még le is égettem magam előtte. De mindent leszámítva akkor is ez volt eddigi életem legjobb nyara. És nagyon nem örülök neki, hogy nem elég az együttes, meg a hozzátartozó baromságok, még a suliban is rohadhatok délelőttönként. Azt hittem, nem kell többet korán kelnem, de ezzel kapcsolatban is csalódnom kellett.

Legalább egy előnye van ennek a klip forgatásnak: ma kihagyhatjuk a sulit. Kimondhatatlanul utáltam a táncórákat, mivel ott nem tudtam villogni a tehetségemmel. Épp ellenkezőleg. Azokat a dolgokat szeretem, amelyekben jó vagyok, amelyekkel el tudom kápráztatni a népet. Jól éneklek, még annál is jobban gitározok, és a többi tantárgy sem volt megerőltető. Még a pszichológust is sikerült levennem a lábáról néhány édes mosollyal, amivel megajándékoztam őt. De ezek a táncórák kifogtak rajtam. Ott kiderült, hogy én sem vagyok tökéletes, van olyan terület, ahol mindenkinél bénább vagyok. Legalább a klipben nem kell majd táncolnom, de ha jönnek majd a fellépések, muszáj lesz összeszednem magam valamennyire.

Ránézek Seyongra, aki békésen szunyókál. Azelőtt mindig ő kelt fel előbb, de a verés óta tovább alszik, mint én. Szerintem este nem hagyják őt a démonjai, és több időbe telik, mire el tud aludni. Felforr bennem a düh, ahányszor az angyali arcán ékeskedő zúzódásokra nézek. Bár már nem olyan vészesek, mint napokkal ezelőtt voltak, de azért még jól láthatóak. Alaposan el kell majd rejteni valamilyen sminkkel, bár úgy egyeztünk meg, hogy nem lesz róla sok közeli. Inkább majd a lábára fókuszálnak, ahogy táncol, meg távolabbi képeket vesznek fel róla.

Seyong olyan lett számomra, mintha az öcsém lenne. Bár egyidősek vagyunk, mégis fiatalabbnak érzem őt a törékenysége és az ártatlansága miatt. Mindig is szerettem volna egy testvért. Amíg anya élt, nem gondoltam rá, a halála után viszont rettentő magányos lettem. Apám szinte sose volt itthon, barátaim meg nem igazán voltak. Inkább csak haverok, de nekik nem tudtam elmondani a titkaimat, a fájdalmamat és azt, amit valójában éreztem. Velük csak a csajokról, verdákról meg a sportról lehetett dumálni. És annak ellenére, hogy látszólag közéjük tartoztam, a lelkem mélyén engem más dolgok érdekeltek. Például Sophia, de ezt nem mondhattam el nekik, mert úgysem értették volna meg. Seyongnak sem beszéltem még róla, de hamarosan ki fogom neki önteni a lelkemet. Ő elmesélte már nekem a volt pasijához fűződő nagy szerelmét, bár félt attól, hogy ki fogok rajta akadni. De biztosítottam arról, hogy engem nem zavar, hogy kivel smárol vagy csinál bármit, mivel nem ez alapján ítélem meg az embereket. Nem attól lesz jó fej vagy okos valaki, mert nőket dug.

Egy jó dolog is származott ebből a fiú banda marhaságból: lett egy barátom, akiért tűzbe tettem volna a kezem. Kategorikusan elzárkóztam mindenféle kapcsolattól idáig, és most igazán jóleső érzés volt valakivel megosztani nemcsak a szobámat, hanem az életemet is. Ha sikerülne végre bevallanom Sophiának az érzéseimet, akkor talán még elégedettnek is mondhatnám magam.

Seyong felébred a motoszkálásomra, és riadtan kapja tekintetét a falon lévő órára. Gyorsan kiugrik az ágyból, és egy kis poénkodás közepette elkezdünk készülődni.

Utolsóként érkezünk a hotel éttermébe, ahol terülj-terülj asztalkámmal fogadnak minket. Végignézek az asztalunknál ülő társaságon, és megtorpanok, amikor felfedezem köztük Sophiát és… Rebeccát?

Nem gondoltam a lányra az ominózus nap óta. De vajon mit kereshetnek itt? Seyong finoman meglök, jelezve, hogy üljek már le. Mivel már csak Rebecca mellett van hely, morcosan helyet foglalok mellette. Ő rám sem néz, meredten bámulja az előtte lévő, bőségesen megpakolt tálat.

– Szóval… ünnepélyesen bejelentem, hogy Sophia fogja tervezni a 4Tune ruháit – kezdi apám. Már az együttesünk neve hallatán hányingerem támad. Lucas találta ki ezt a béna elnevezést, annak az öregembernek a szerencse-históriája miatt. A fickó azt állította, hogy a karkötőink miatt mellénk szegődött a szerencse, de én ezzel nem tudok egyet érteni. Ha ez valóban így lenne, akkor Seyongot nem verték volna majdnem agyon, hogy csak a legdurvábbat említsem a bajaink közül. De Lucas előrukkolt ezzel az ötlettel, apám pedig itta minden szavát, úgyhogy elsőre el lett fogadva a név választás. Felőlem meg aztán 4Farok is lehetne a banda neve, nem törődöm vele. Azon viszont meglepődöm, hogy Sophia lesz a stylistunk. Nem is említette. De örülök neki, hiszen akkor még többet fogom látni.

– Ő pedig a gyönyörűséges Rebecca, aki Sophia unokahúga, ezenkívül pedig modell. Ő fogja eljátszani a szerelmes lány szerepét a klipben – magyaráz tovább a fater.

Ez a csaj modell? Mondjuk akkor érthető, hogy miért ilyen vékony. Bár én még életemben nem láttam egyetlen reklámban sem vagy hirdetésben, nem mintha ilyeneket szoktam volna bámulni.

– Rebecca, mekkora megtiszteltetés, hogy szerepelni fogsz a videónkban! Többször láttalak a Vogue-ban. Igazán elbűvölő vagy! – lelkendezik Seyong. Ne már! Még a legjobb barátom is elárul? Mit puncsol ennek a fogpiszkálónak? Rebecca persze üdvözülten mosolyog a srácra, és megköszöni a bókot.

Muszáj ennem, az legalább eltereli a gondolataimat. Tekintetem mégis gyakran téved Rebecca tányérjára, ami annak ellenére, hogy tele van, nem nagyon fogy róla az étel. Csak csipeget, az egyetlen, amit elfogyaszt, az egy pohár joghurt. Engem továbbra is levegőnek néz, ami kezd idegesíteni.

– Nem ízlik a kaja? – fordulok oda hozzá. Végre rám néz, bár inkább ne tenné. Olyan szemeket mereszt rám, mintha valami véres húscafatot fixírozna.

– Elment az étvágyam – közli ridegen.

Fogalmam sincs, mi a baja velem. Hiszen ő hagyott ott szó nélkül a tenger parton. Akkor meg most miért áll neki feljebb? Áh, agyatlan Barbie! Gondolhattam volna, hogy modell. Hiszen ők viselkednek leginkább úgy, mint a pláza cicák. Ráadásul ahhoz nem kell tehetség, hogy végigvonuljon a kifutón magát illegetve. Vagy hogy egy szál semmiben pózoljon a kameráknak. Vajon a klipben is egy szál semmiben lesz? Remélem, nem. De most komolyan… Milyen szakma az, ahol azért fizetnek, hogy egy magazin lapjain vigyorog valaki? Ahhoz még a nyolc osztályt sem kell elvégezni. Maximum arra kell egy kicsit gyakorolni, hogy orra ne ess a magas sarkúban, amikor vonulsz, de ennyi. Ennél még egy prosti is többet melózik a pénzért. És neki most ez az élet célja? Ha befejezi a gimnáziumot, hivatásos modell lesz, akinek a képeire öreg fószerek és kamasz fiúk fogják kiverni a…? Fúj! És ez engem miért is érdekel? Felőlem aztán terrorista is lehet, semmi közöm hozzá.

A reggeli után felvesszük a Sophia által hozott ruhákat. Szerencse, hogy ő lett a divattervezőnk és öltöztetőnk, mert legalább nem aggat rám mindenféle szánalmas göncöt. Mindenkinek a saját stílusához illő ruhát készített, és ahogy végignézek magunkon, meg kell állapítanom, hogy irtó menőn fest az egész banda. Felveszünk néhány jelenetet a hotelben és körülötte, de utána jön csak az igazi kihívás.

– A táncos és a szerelmes jelenet a tenger parton lesz leforgatva – szólal meg ismét apám. Nagyon élvezi ezt az egészet, látszik rajta. – A koncepció a következő: Rebecca a parton táncol egy társasággal, majd meglátja Lucast, és oda akar menni hozzá. Lucas neki énekel, de mire a lány átverekszi magát a tömegen, Lucas eltűnik. Rebecca ezután szomorúan kezd sétálgatni, és egyszer csak észrevesz egy balesetet. Egy autó elütött valakit, és mikor közelebb ér, meglátja, hogy Lucas az. A fiú meghal, de egyetlen csók erejéig visszatér a Földre, hogy így búcsúzzon el attól a lánytól, akit nem kaphatott végül meg.

Atya úristen! Ki álmodta meg ezt a nyálas szart? Még jó, hogy Lucas fogja eljátszani a halottaiból visszatérő csávót, végül is, hozzá illik a hősszerelmes lovag szerepe. Most már értem, hogy miért az lett a dal címe, hogy Sosem hagylak el. Jaj, már a címe is annyira gáz!

Rengeteg statisztát szedtek össze, akik nagy átéléssel buliznak a parton. Nyilván örülnek neki, hiszen pénzt is kapnak érte, és csak annyit kell tenniük, hogy jól érzik magukat. Bárcsak rám is átterjedne a jókedvük! Tomi rap része elég ütősre sikeredik, bár még magamban sem akarom dicsérni azt a pöcsfejt. Seyong tánc jelenetei persze mindent visznek, engem pedig hála istennek alig vesz a kamera. A legnagyobb hangsúly Lucasra esik, de jól van ez így.

Valami mégsem stimmel. Arra leszek figyelmes, hogy kábé ezredjére veszik fel a csókjelenetet Lucas és Rebecca közt. A fiú igazán beleéli magát a kedvesétől elszakadó zombi vagy szellem vagy minek a szerepébe, és arcán ott tükröződik az összes olyan érzelem, amit egy ilyen esetben érezne valaki. Piszok jó színész, a jelenet alapján simán leszerződtethetnék a Glee-be is, vagy inkább a Vámpírnaplókba. Nem mintha bármelyiket is nézném.

Rebecca viszont… Olyan mint egy hal, akit épp most készülnek kifogni: kétségbeesett, riadt, távolságtartó. A következő próbálkozásnál meg teljesen érzelemmentes az arca. Hol van az a lány, aki olyan elvarázsolt tekintettel nézett rám a hullámok között? Eszembe jut az arckifejezése, és megállapítom, hogy most egy teljesen más személynek tűnik. Bár akkor, ott én is másnak éreztem magam. Még ha nem is gondoltam rá azóta.

– Nem tudom megcsinálni – jelenti ki Rebecca, és mintha sírásra állna a szája.

– Ugyan már! Ebben semmi nehézség nincs. Csak gondolj arra a pasira, akit szívesen megcsókolnál. Mondjuk Zac Efronra, vagy mit tudom én – vetem oda a lánynak. Rebecca felháborodik, és látszik rajta, hogy mindjárt ki fog borulni.

– Pete, van egy ötletem! – kiáltja oda apámnak. – Szerintem más szemszögből kéne megvilágítani ezt a szerelmi történetet. Mi lenne, ha Ethan és Sophia lennének a főszereplői? A történet szólhatna arról, hogy Ethan már ősidők óta odavan Sophiáért, de eddig még nem mert neki szerelmet vallani. Aztán ezen a táncos mulatságon végre megteszi, de aztán elüti egy autó, és utána már mehet minden az eredeti forgatókönyv szerint.

Legszívesebben kitekerném a kis liba vékony nyakacskáját. Hogy merészeli így kiteregetni az érzelmeimet, még ha csak egy klip történeteként is adja elő. Eszembe jut, hogy azt mondta múltkor, hogy segít összejönni a nénikéjével. De én nem így akarom. Nem az egész világ szeme láttára, és nem egy hülye videó kedvéért. Persze akkor végre megcsókolhatnám Sophiát, de akkor sem lenne az igazi. Biztos csak szívatni akar. De az is lehet, hogy mindent elmondott már Sophiának, és jókat nevettek rajtam kettesben. Lopva a nagynénjére nézek, de nem tudok leolvasni semmit az arcáról. Aztán vetek egy gyilkos pillantást Rebeccára, aki kárörvendően vigyorog rám, de apám szavai lefagyasztják a mosolyt a Lucas csókjaitól megduzzadt ajkáról.

– Ez nem jó. Az a cél, hogy egy fiatal lány legyen a főszereplő, nem mintha te öreg lennél, Sophia, ne haragudj! De egy szerelmes tini lányról kell szólnia, aki beleszeret a kedvenc énekesébe, hogy azok a kislányok, akik megnézik majd, arról álmodozzanak, hogy egyszer ez velük is megtörténhet. Szóval neked muszáj maradnod. Ellenben próbáljuk meg Lucast leváltani Ethanre.

– Nem! – kiáltunk fel egyszerre. Eszem ágában sincs még egyszer megcsókolni ezt a fennhéjázó kiscsajt. Elborzadva néz maga elé, úgyhogy ő is ezen a nevezőn lehet.

– Én nem fogok vele smárolni. Amúgy sem vagyok olyan jó színész, mint Lucas. – Rebecca sértődötten sarkon fordul, és elindul szavaim hallatán.

– Azonnal hozd vissza őt, Ethan! – rivall rám a fater. – Muszáj megpróbálnunk veletek a jelenetet. Seyong nem lenne hiteles egy lánnyal, ő túl… lágy. Tomi viszont túlságosan kemény. Úgyhogy csak benned bízhatunk, fiam. – Jesszusom, tényleg fontos lehet ez a szarság apámnak, ha az a mondat hagyja el a száját, hogy „csak benned bízhatunk, fiam”. Azt sem gondoltam róla, hogy ismeri a bizalom fogalmát, irántam meg aztán csoda, hogy valamilyen érzelmet táplál egyáltalán. Hm… de ha ilyen nagy szavakat használ, akkor talán kivételesen engedelmeskednem kéne a kérésének. Azért még teszek egy próbát, hátha sikerül magam kihúzni a feladat alól.

– Ott van az a lány – mutatok a tömegben ácsorgó egyik statisztára – vele nem forgathatnánk le a jelenetet?

– Nem! Rebecca egy híres modell, ezért rá van szükségünk. – Híres? Akkor miért nem hallottam még sosem a nevét? Na jó, attól még lehet népszerű, mert én nem ismerem, végül is Seyong is ámulattal bámulta őt.

Morcosan hátat fordítok a többieknek, és gyors léptekkel a lány után iramodom. Rebecca nem haladt valami gyorsan, mert egy percen belül utolérem. Még a tenger parti homokon is úgy lépked, mintha a vörös szőnyegen vonulna végig. Fejét felszegi, mintha a nem létező koronája díszelegne rajta, és attól félne, hogy leesik, ha egy kicsit is félrebillenti a fejét. Annyira kihúzza magát, hogy az már szinte lehetetlennek tűnik. Automatikusan én is kiegyenesítem görnyedt hátamat, és úgy lépek oda hozzá.

– Breki… – kezdem, de rám sem hederítve halad tovább. – Becky… – szólítom meg a rendes nevén, de arra sem reagál. – Rebecca!

– Mit akarsz? – pördül meg. Nem szólalok meg rögtön, először csak farkasszemet nézünk egymással. Villámokat szór a szeme, én pedig örülök neki, hogy végre sikerült belőle kicsikarnom valamilyen érzelmet. Az lényegtelen, hogy az pont a düh, de legalább már nem ürességet tükröz az arca.

– Gyere vissza velem, és csináljuk meg azt a francos jelenetet, jó? – Mérgesen fújja ki a levegőt, sőt, még a bal kezét is ökölbe szorítja. Juj, remélem, nem akar megütni! Még egy csajtól sem kaptam pofont, és szeretném, ha ez a szép hagyomány továbbra is így maradna.

– Ha te lennél az utolsó pasi a világon, akkor sem smárolnálak le – mondja egyenesen a szemembe. Nem remeg a hangja, nem kapja el zavarában a tekintetét, csak ridegen, tényszerűen közli a mondanivalóját.

– Elárulnád, hogy mi a fene bajod van velem? Tudtommal, te hagytál ott a rohadt tenger közepén, meztelenül, csókolózás után. Miért tetted?

– Mert szarul csókolsz, azért. – Vállat von, és úgy ejti ki a mondatot, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga. Továbbra sem szakítja meg a szemkontaktust, így adva nyomatékot a gondolatainak.

– Mit mondtál? – Ez a csaj most aztán tényleg túl ment minden határon. Mit képzel ez magáról? Lövése sincs arról, hogy mennyi csaj szeretne a helyében lenni. Sőt, hány lány ájulna el csak attól, ha rájuk mosolyognék. Nem hagyhatom csendben, hogy megalázzon. Ráadásul biztos vagyok benne, hogy hazudik, bár arra még nem jöttem rá, hogy miért. Elkapom a csuklóját, és magamhoz rántom. Csak pár centire van egymástól az arcunk, a hangomat pedig ellágyítom, úgy szólok hozzá: - Ismételd meg azt, amit előbb mondtál!

– Azt… hogy… nem tetszik, ahogy… – Bingó! Hebegni kezd, akadozva beszél, és a levegőt is gyorsabban kapkodja. Elpirul, amitől sokkal szebb lesz az arca, mert egyébként olyan fehér, mint a fal. Egyre közeledem hozzá, mire automatikusan lehunyja a szemét. Az arcán máris ezernyi érzés fut át, erre van szükség a forgatáson. Bárcsak itt lennének az operatőrök! Csókra vár, én azonban csak egy puszit nyomok az arcára. Kinyitja a szemét, és mintha csalódás jelenne meg benne.

– Kérlek, vegyük fel azt a borzalmat. Különben itt dekkolhatunk estig. Te is minél előbb el akarsz szabadulni, nem? Az apám nem fog minket addig békén hagyni, amíg nem csináljuk meg. Kellesz neki, Breki. – Kicsúszik a számon az általam ráaggatott becenév, amit szeretnék visszaszívni, mert attól félek, hogy megsértődik. De nem úgy tűnik. Még mindig úgy néz rám, ahogy annak idején a vízben. Ez megijeszt.

– Sajnálom, hogy előhozakodtam a Sophia nénis témával… Eléggé gyerekes húzás volt tőlem – mondja halkan. Basszus, csak el ne sírja itt nekem magát! Nem tudok mit kezdeni egy síró lánnyal. Úgy érzem, muszáj felvilágosítanom őt arról, hogy nincs esélye nálam. Nem értem őt. Egyszer annyira rideg, aztán meg úgy viselkedik a társaságomban, mintha én lennék az a pasi, akiről titokban álmodozik.

– Rebecca… te egy rendes srácot érdemelsz…

– És ki mondta, hogy nekem bejönnek a rendes srácok? És honnan tudod, hogy nekem ki számít rendesnek? – Ismét fellángol a szemében a harag, hangja pedig kétségbeesetté válik. Fáraszt ez a párbeszéd. Én csak túl akarok már esni ezen az egész klipes mizérián. Valamit mondanom kéne, de egy kis hallgatás után fogja magát, és elindul vissza.

Ezúttal annyira siet, hogy nem bírom tartani vele a lépést. Odaérve rámosolyog az apámra, aztán a többiekre, majd pózba vágja magát. Mikor a kamera forogni kezd, felidézem magamban, hogy mozgott, mit csinált Lucas, és próbálom utánozni őt. Minden rendben megy addig, amíg el nem jön a csókjelenet. Vajon Rebecca ezúttal hogy fog reagálni? Az is lehet, hogy nem Lucasszal volt problémája, hanem csak a kamerák miatt feszengett. És mi van, ha én nem tudok olyan jó színész lenni? Görcsbe rándul a gyomrom, és komolyan, olyan idegesség jön rám, mint az érettségi előtt. Nem akarom százszor újra venni a jelenetet, könyörgöm, sikerüljön elsőre!

Visszafojtott lélegzettel látom, ahogy Becky megtörten sír az autó roncsai mellett. Most kell jönnöm. Elő kell bukkannom a semmiből, mint egy hősies angyalnak, és oda kell térdelnem elé.

Gyerünk, Ethan, meg tudod csinálni!

Hirtelen térdre esve találom magam, pedig nem is emlékszem arra, hogy kerültem ebbe a helyzetbe. Felnézek Beckyre, aki áhítattal néz vissza rám. Meg fogom a kezét, megcsókolom, majd felállok, és odahajolok hozzá. Végigsimítok a haján, és közben görcsösen Sophiára gondolok. Elképzelem, hogy őt érintem, és mindjárt őt fogom megcsókolni. Igen, ha Sophiára gondolok, akkor az én arcomon is meg fognak jelenni a szerelem nyomai. Összeér a szánk. A forgatókönyvben az szerepelt, hogy csak egy pár másodpercig tartó, egymás ajkára nyomott csóknak kell elcsattannia, ehelyett mindkettőnket egyszerre ragad magával a hév. Nyelvem sietősen siklik be Rebecca ajkai közé, ő pedig hevesen csókol vissza. Képtelen vagyok továbbra is Sophiára gondolni. Mindent bejár Becky illata, az emlékeink, az arckifejezése, amit csukott szemmel is magam elé tudok képzelni, és az az ismeretlen érzés, amit egyetlen egyszer éreztem még eddig. A parton. Vele. De miért csak csókolózás közben érzem ezt? Amikor beszélünk, megőrülök tőle. Ilyenkor meg a szája őrjít meg, és az egész lénye…

– Elég lesz! – kiáltja el magát az operatőr. Elhúzódunk egymástól, bár szívem szerint nem szakítanám meg ezt a pillanatot. Ha visszanyerem a józan eszemet, megint csak egy üresfejű Barbie babaként fogok rá tekinteni.

– Ez fantasztikus volt! – lelkendezik apám. Rebecca egy elbűvölő mosolyt villant rá, majd vidáman megszólal:

– Zac Efronra gondoltam közben.