4TUNE – A szerencse fiai

Tízedik fejezet

Lucas

Kettős érzelmek uralják a napjaimat. Egyrészt elképesztően örülök az első klipünk sikerének, amit rommá játszanak a csatornák, illetve a rádiók is előszeretettel adják le a dalt többször egy nap. A videónk igazán jól sikerült köszönhetően annak, hogy a végén lecseréltek engem Ethanre. Egyáltalán nem vagyok féltékeny amiatt, hogy ezúttal a háttérbe szorultam, sőt, klassz, hogy Ethan is tudott érvényesülni. Az apja nem bánik túl jól vele, ezért is válhatott ilyen savanyú alakká. Becky mégis máshogy nézett Ethanre, mint rám. De ami még ennél is meglepőbb volt, hogy Ethan tekintete is megváltozott, amikor Beckyt nézte. Eltűnt az unott ábrázat a képéről, helyét az elragadtatás és a vágyakozás vette át. Bárki láthatta azt az erős vonzalmat, ami kialakult kettőjük közt, és tudom, hogy ez nemcsak színészkedés volt. Ha Becky tudna színészkedni, akkor velem is el tudta volna játszani a jelenetet, Ethan meg sosem tudta leplezni az érzéseit. Örülnék, ha összejönnének, legalább egy valaki legyen boldog a bandából.

Másrészt beárnyékolta a sikerélményeket Lisette hiánya. Minden nap felültem arra a buszra, amin először megláttam őt, és abban reménykedtem, hogy újra felbukkan majd. Ott voltam, ha zuhogott az eső, és ha ezerrel tűzött a nap, nem érdekelt, hogy esetleg megint rosszul lehetek. Kihasználtam minden szabad percemet, és megszállotként loholtam a busz megállóba, de semmi értelme nem volt. Nem láttam őt többet, még távolról sem, és kezdtem azt hinni, hogy nem is létezik. Talán csak beképzeltem őt, a kánikula ilyen hatással lehetett az agyamra, és a lány csak egy szépséges álomkép volt.

Ennél persze racionálisabb magyarázat az, hogy aznap arra volt dolga, de különben nem szokott a környéken járni. Akkor viszont hol keressem? Beírtam a Facebookra a nevét, de nem dobott ki találatot. Már az is megfordult a fejemben, hogy ki kéne használnom az együttes által megszerzett hírnevet, és el kéne mennem egy talk show-ba, ahol beszélhetnék a Lisette-hez fűződő érzelmeimről. Hátha látná az adást, és meghatnák a szavaim. De amilyen szerencsétlen vagyok, tutira nem nézné a tévét akkor, amikor lemenne a műsor.

Mégis mire alapozta azt Lucky, hogy a karkötőink szerencsét hoznak? Seyongot már nem először verték meg, Ethan bár szemmel láthatóan vonzódott Beckyhez, valamiért elfojtotta az érzéseit, én pedig először életemben egy olyan lányba szerettem bele, akivel egyetlen egyszer találkozhattam csak. Milyen igazságtalan az élet! Inkább az az egy alkalom se történt volna meg. Akkor élhetném tovább a gondok nélküli életet, és élvezhetném azt, hogy elszabadultam Mexikóból. Kinek hiányzott a sóvárgás és a fejfájás, amit ez az elérhetetlen lány okozott? Nem így képzeltem el azt a csodát, ha végre rám talál a szerelem. Otthon voltak barátnőim, de egyik sem dobogtatta meg igazán a szívemet. Jó volt lógni velük, smárolni és élvezni a társaságukat, mert alapvetően a női nem csodálója voltam és vagyok most is. Mégis ahelyett, hogy kihasználnám a népszerűség adta lehetőségeket, itt szomorkodom a szobámban a falat bámulva, és rá gondolva. Ez igazságtalanság! Miért pont most és miért pont így ért el Ámor nyila? Legalább egy fél évet adhatott volna, amíg istenesen kibulizhattam volna magam.

Annak viszont örülök, hogy Tomit a napokban jobbkedvűnek látom, mint valaha. Remélni sem mertem, hogy egyszer majd megváltozik, de úgy látszik, csodák mégiscsak léteznek. Bárcsak az én esetemben is így lehetne! Azt gyanítom, hogy Tomira az a személy lehet ilyen jó hatással, akivel mostanában végig chateli az estéket. Most is épp az ágyán fekszik elterülve, ölében a laptopjával, szája szegletében bújkáló mosollyal. Szeretném tudni, hogy ki ez a sejtelmes idegen, akár még köszönetet is mondanék neki azért, mert miatta úgy tűnik, hogy a srác végre jó útra tér, de nem merek rákérdezni a chat partnere nevére.

Hirtelen kedvem támad nekem is felkeresni egy régi barátot, ezért a szobatársam példáját követve, előkapom a laptopomat.

– Nem zavar, ha skype-on beszélek egy barátommal? – érdeklődöm Tomitól. A srác egy percre sem veszi le a szemét a képernyőről, csak nemet int a fejével, de továbbra is teljesen belemerül a társalgásba. Csodálkozom rajta, hogy egyáltalán meghallotta a kérdésemet.

Kicsit félek, hogy Alicia nem szívesen áll velem majd szóba, de pozitívan kell csalódnom. Ahogy feljelentkezem a skype-ra, Alicia már hívást is kezdeményez, mintha csak a gép előtt töltötte volna az egész napját arra várva, hogy végre megjelenjek. Lelkiismeret-furdalás kezd gyötörni, hiszen elég sok idő telt el úgy, hogy nem vettem fel vele a kapcsolatot, pedig megígértem anno. Nem is tudom, mit mondhatnék neki, ezért tétován köröz az ujjam a „hívás fogadása” gomb fölött, de végül megnyomom.

– Lucas! Azt hittem, már teljesen a fejedbe szállt a dicsőség! Még szerencse, hogy a cikkekből nagyjából tudom, hogy mi van veled. De azért jó lett volna hallani a hangod, és nemcsak dalban. Bár be kell vallanom, hogy imádom az első számotokat! Attól tartottam, hogy valami igénytelen szar lesz, amilyeneket általában kiadnak a nagy Amerikában, de mindenféle elfogultság nélkül mondom, hogy fantasztikus!

Annak ellenére, hogy Alicia állítólag hallani akarta a hangomat, szóhoz se hagy jutni. Ismét bűntudat lesz rajtam urrá, mert amíg ő az együttesről áradozik, és azt ecseteli, hogy mennyire hiányzom neki, nekem egyre csak Lisette-en jár az eszem. Azt reméltem, ha felhívom a legjobb barátomat, majd ő eltereli a figyelmemet, de ez sem bizonyult jó megoldásnak. Akkor viszont kifogytam az ötletekből.

– És veled mi újság? – kérdezem szórakozottan, amikor arra eszmélek, hogy Alicia már elhallgatott.

– Á, itt minden a régi. Nélküled meg aztán unalmasabb is lett. Meg kell ígérned, hogy az első nagy koncertetekre meghívsz, annyira szeretném már látni Los Angelest!

– Hát persze – vágom rá gondolkodás nélkül. Talán ha személyesen találkoznánk, örök vidámságával sikerülne kirángatnia a depressziómból. Fura, hogy nem vette rajtam észre, hiszen azelőtt minden szerelmi csalódásomat kiszagolta.

– Na és összejöttél már valami csini csajjal? Tutira bomlik utánad minden lány! – Remek, témánál vagyunk. Régen minden kalandomról beszámoltam neki, és jólestek vigasztaló szavai, Lisette-ről viszont inkább hallgatok. Ő nemcsak egy kaland, ráadásul nem szeretném megbántani Aliciát azzal, hogy máris beleszerettem valakibe, ahelyett, hogy őt választottam volna, amikor bevallotta nekem az érzéseit a reptéren.

– Nincs senki. Az összes időmet elveszik a próbák, a tánc tanulás, a klip forgatás, meg a suli, ahova járnunk kell a fejlődésünk érdekében.

– Suli? Az szívás! De azért néha kapcsolódj is ki egy kicsit. Tudom, hogy maximalista vagy, és képes vagy agyonhajszolni magad, de fontos a szórakozás is. Ott fel tudsz töltődni a következő napra.

Beszélgetünk még egy ideig, de aztán Alicia bontja a vonalat, mert az anyukája hívja vacsorázni. Eszembe jut a mama főztje, és még nagyobb szomorúság tölt el. Mennyire boldog voltam azon a napon, amikor felszállt a gépem, és hogy tönkre tudott tenni mindent egy lány… Lehajtom a laptop fedelét, és becsúsztatom az ágy alá. Még zuhanyozni sincs kedvem, ezért magamra húzom a takarót, és a fal felé fordulok. Lisette legalább az álmaimban el szokott jönni hozzám, ezért mostanában egyre több időmet töltöm alvással.

– Kelj fel, haver! Ma este bulizunk!

Meglepetten pislogok Tomira, aki időközben szintén lerakta a gépét, és most vigyorogva áll az ágyam mellett. Na ne! Neki előbb van kedve bulizni, mint nekem? Tényleg nagyot változott a világ!

– Ne haragudj, de nincs kedvem – mormolom, és szeretném, ha minél előbb elmenne, és lekapcsolná a villanyt.

– Figyu, nem akarok egyedül kimozdulni. És te vagy az egyetlen a csapatból, aki valamennyire elvisel engem. Ráadásul jót tenne neked a kikapcsolódás, ahogyan a barátod is mondta. Egy bár, pár ital, és máris szebbnek látod majd a világot. Ne készülj már ki egy olyan csaj miatt, akit csak egyszer láttál. Basszus, mi lenne, ha egy évekig tartó kapcsolatodnak lett volna vége?

– Miért nem mész Henryékkel? – teszem fel a kérdést. A mondandója többi részére ugyanis nincs kedvem reagálni.

– Valami újra vágyom – közli egyszerűen.

Nagyot sóhajtok, és kimászom az ágyból. Talán igazuk van. Egy bulitól nem lehetek szarabbul, és még az is lehet, hogy fel fog dobni. Ha pedig hazaértem, szomorkodhatok tovább kedvemre. Magamra kapom a kedvenc farmerem, amit a napokban szereztem be, és egy pávakék színben pompázó inget, amit még Aliciától kaptam a tizenhetedik szülinapomra. Mikor belenézek a tükörbe, elborzadok az arcom láttán. Több napos borosta borítja, még soha nem hagytam meg ennyi ideig. Kicsit ápolatlan külső benyomását kelti, de a borotválkozáshoz aztán tényleg nincs kedvem. Meg amúgy sem akarok senkinek se tetszeni, úgyhogy felesleges lenne annyira kicsípnem magam. Azért abból a parfümből locsolok magamra, amit Seyong adott kölcsön azzal a megjegyzéssel, hogy ha már tusolni nem vagyok képes nagy bánatomban, legalább ezzel illatosítsam magam. Tetszik az illata, venni fogok magamnak egy ilyet, és ezt vissza fogom neki adni.

Tomi nem öltözik át, a szakadt farmerében és egy bő, fekete pólóban marad. Fején ott virít az elmaradhatatlan napszemüveg, amit még bent sem hajlandó levenni. Egy baseball sapkát azért lekap a polcról, és miután a fejébe nyomja, indulhatunk is. Fogalmam sincs, hogy hova akar vinni, de rábízom a választás lehetőségét. Bár sok helyet bejártam már L. A.-ben, nem a szórakozóhelyeket figyeltem meg. De úgy látszik, van egy konkrét hely, ahova Tomi menni akar, mert magabiztosan halad a cél felé, én pedig szó nélkül követem őt.

Negyed óra sem telik bele, mikor lecövekel egy bár előtt. Neon betűkkel hirdetik a hely nevét: Nirvana. Hát, eléggé sejtelmes egy név, remélem, nem valami buddhista szertartásra rángatott el Tomi. Lehet, hogy azért változott meg ennyire, mert megvilágosodott? Na jó, nem kéne komplikálnom, ez csak egy jól hangzó név, nem lesz bent semmi különös.

A bárba lépve azonban leesik az állam. Szemem rögtön a színpadra téved, ahol lányok vonaglanak egy szál semmiben.

– Te egy sztriptíz bárba hoztál? – nézek kérdőn Tomira.

– Miért, talán baj? Lazíts már, pont ez kell ahhoz, hogy elfelejtsd azt a csajt – vigyorog rám mindent tudóan.

Sosem jártam még ilyen helyen, pedig a bátyáim nem egyszer hívtak magukkal. Eléggé lealacsonyítónak tartom, hogy kanos pasik mindenféle trágárságot kiabálnak, amíg a lányok kiszolgáltatottan vetkőznek nekik. Ráadásul az értelmét sem látom, hiszen ezeket a lányokat úgysem kaphatja meg a néző közönség, és az este végén kielégületlenül térnek majd haza. Ezzel az erővel inkább prostikhoz kéne járniuk, azok legalább tudják a frankót. Na nem mintha azt próbáltam volna már!

Nincs kedvem a csajokat bámulni, inkább a poharamra szegezem a tekintetem. Sajnálom őket, mert nyilván kevésnek tartják magukat. Azt hiszik, normális munkát nem tudnának elvégezni, ezért a könnyebbik utat választják, és közben nem jönnek rá arra, hogy mennyire megalázó az, amit csinálnak. Azt hiszik, ők többet érnek a prostiknál, pedig szerintem egyikük sem különb náluk. Szégyellhetnék magukat, amiért egy kis erőfeszítésre sem képesek egy jobb meló érdekében.

– Azta! Az a csaj nagyon ott van! Nézd csak meg, ő biztosan kiverné a fejedből azt a kis szentet! – Először Tomi arcára nézek, aki élvezettel bámulja az egyik lányt. Nemrég érkeztünk, de azóta felhajtott már egy-két felest. Ugyanolyan bárgyú kifejezés ül az arcán, mint az összes többi férfinek, akik a bárban tartózkodnak. Akármerre nézek, mindenki a nyálát csorgatja, és olyan bambán néz, mintha az elmúlt percekben agykárosodást szenvedtek volna. Még a füttykoncert és a bekiabálások is elmaradnak, mindenki tátott szájjal összpontosít valakire, aki teljesen letaglózta őket. Muszáj megnéznem, kitől vannak ennyire elájulva, pedig simán el lettem volna továbbra is a poharam társaságában. Követem Tomi vágyakozó tekintetét, ami a színpad közepén csábosan mozgó lányon nyugszik.

A lány lassan gombolja ki a blúzt, ami addig a testére feszült, majd egy kecses mozdulattal elhajítja a ruhadarabot. Egy kiéhezett negyvenes röptében veti rá magát a felsőre, aztán úgy szorítja az arcához, mint egy ereklyét. Jó teste van a csajnak, azt elismerem. Bőre napbarnított, mozgása olyan, mint egy gazelláé, az arcát viszont egy fátyol takarja. Szeretném tudni, hogy ki lapul a lepel mögött, a szemébe nézni, hátha ki tudom belőle olvasni, hogy mit érez.

Több lány is a színpadra libben, de az ő arcukat nem takarja semmi. Azon veszem észre magam, hogy sokkal inkább szeretném a fátylas lány arcát látni, mint azt a közönséges mutatványt, amit táncnak mernek nevezni. Egyre több ruhadarab landol a közönség sorai között, bár sokan nem foglalkoznak vele, néhányan perverz módon szagolgatják, hozzádörgölőznek. A fátylas lányt úgy körülrajongják a társai, mintha ő lenne a méhkirálynő közöttük. Kéjes mosollyal végigsimítják a combját, a karját, sőt, az egyik feka csaj még a mellét is megmarkolja. A bárban ülő férfiak zombi módjára mordulnak fel, nyilván azon fantáziálnak, hogy ők fogdossák a lányt, és hogy még mi mindent művelnének vele. Undorító!

Épp fel akarnék állni, hogy kimenjek egy kis friss levegőt szívni, de arra leszek figyelmes, hogy a feka csaj letépi a fátylat a lányról, akinek végre láthatóvá válik az arca.

A hely hirtelen forogni kezd velem, ezért görcsösen megmarkolom az asztalt, hogy le ne essek a székről. Biztos csak a szemem káprázik, vagy túl sokat ittam. Esetleg csak arról van szó, hogy mindenkiben őt látom, képtelen vagyok megszabadulni az emlékétől.

De nem. Minél tovább bámulom, annál biztosabb vagyok abban, hogy nemcsak hallucinálok, és annyira részeg sem vagyok, hogy ne ismerjem fel. Bár vérvörös rúzs ég az ajkain, és olyan erősen van kisminkelve, hogy a festék alatt nehezen lelhetők fel finom vonásai, de a szeme a régi, még ha a tekintete kemény és üres, akkor is. A rohadt életbe!

– Az arca legalább olyan szép, mint a teste, nem? – fordul hozzám Tomi továbbra is vigyorogva. – Hé, jól vagy? Elég sápadtnak tűnsz. Figyu, ha ennyire kiakaszt ez a hely, felőlem…

– Az ott Lisette – bökök a színpad közepén magát illegető lányra.

– Mármint az az angyali, ártatlan, érzékeny lány, akit megismertél a buszon? Az lehetetlen, tesó! Ez egy ribi, akit az izgat fel, hogy felhergeli a férfi népet, akik sóvárognak azért, hogy legalább egy pillantást vessen rájuk. Tudod, mit élvezhetnek ezek a csajok? Hogy a hatalom a kezükben van. A pasik egy csomót perkálnak azért, hogy végignézzenek egy ilyen show-t, majd felspannolva menjenek haza. De a kis cicák tudják, hogy egy bizonyos pontot nem léphetnek túl, és kihasználják ezt. Azt élvezik, hogy minél inkább gyötrik a pasikat, aztán meg faképnél hagyják őket, és jót röhögnek rajtuk az öltözőjükben. De a pasik mégis visszatérnek estéről estére, mert sajnos mi már csak ennyire manipulálhatóak vagyunk. A csajok okosabbak, és mi ezt tudjuk, mégsem tudunk leállni, mert olyanok számunkra, mint a drog.

Hallom, amit Tomi mond, de nem tudok rá reagálni. Tudom, hogy igaza van, de az a lány ott akkor is Lisette. Az én álomcsajom, aki olyan csendesen és visszahúzódóan viselkedett aznap. A szemében félelmet láttam, és óvatosságot, ez a lány viszont úgy tűnik, senkitől és semmitől nem fél. Olyan magabiztosan mozog, mintha az övé lenne az egész hely, vagy talán az egész világ. Látszik rajta, hogy élvezi, hogy mindenki a lábai előtt hever férfiak, nők egyaránt. A pasik őt akarják, a lányok pedig olyanok akarnak lenni, mint ő.

– Az ott akkor is Lisette, basszus! Most mit csináljak?

– Lehet, hogy skizofrén, vagy ez csak a gonosz ikertesója. De bármi is legyen, szerintem hagynod kéne. Zűrös egy bige, nem neked való.

Már megint igaza van, de valami nem hagy nyugodni. Valami felé hajt, akár angyali, akár démoni. Meg akarom tudni az okát annak, amiért itt van. Amiért képes volt ilyenné válni. Bár az is lehet, hogy ez a valódi énje, és a buszos lány volt az álca. De ez a rejtély, ami körüllengi őt, még inkább felcsigáz, még jobban meg akarom ismerni ezt a lányt. Tudom, hogy a tűzzel játszom, és félő, hogy meg fogom égetni magam, de muszáj kockáztatnom. Mivel ő az egyetlen, aki megdobogtatja a szívem, az egyetlen, akit meg akarok szerezni. Meg kell szereznem, mert ha nem lehet az enyém, abba beleőrülök. Nem érdekel, hogy jó vagy rossz, nekem csak ő kell. És biztosan van magyarázat a viselkedésére, csak még nem tudom, mi lehet az.

Ezúttal tényleg felállok, de ahelyett, hogy levegőzni mennék előző terveim szerint, célba veszem a feka csajt, aki időközben lejött az asztalok közé, és éppen egy izmos srác agyát húzza.

– Bocsi, elrabolhatom a hölgyet? – lépek oda hozzájuk határozottan. A lány végigmér, majd megnyalja a száját. Szóval az ínyére való vagyok. Ez jó hír, mert akkor könnyebb lesz információkat kiszedni belőle.

– A tiéd vagyok, szépfiú – dorombolja, majd szó nélkül ott hagyja a srácot, akit eddig hülyített. Visszanézek a fiúra, aki fancsali képpel bámul a lány után, felém pedig küld egy gyilkos pillantást. Sajnálom haver, nemsokára visszakaphatod a csajt.

– Tetszett a show? – Hozzám simul, karjait a nyakam köré fonja. Már most úgy érzem, hogy mindjárt megfulladok, de nem lökhetem el magamtól. Most még nem.

– Ja, nagyon szexi voltál – búgom csábos hangon. Ismét hasznát veszem a színészi kvalitásaimnak. Úgy nézek rá, mintha ő lenne a legvonzóbb lány a földön, és gyengéden megsimogatom a haját. Úgy tűnik, nem éri be ennyivel, mert vészesen közel hajol, és nem sokon múlik, hogy meg nem csókol. Kitérek előle, és feltűnően a színpad irányába nézek. – Mit tudsz nekem mondani arról a lányról?

Szemében düh villan, és azon nyomban elenged. Már azt hiszem, hogy annyira felhúzta magát, hogy arrébb áll, de kelletlenül válaszol:

– Szóval téged is csak ő érdekel. Nem vagyok meglepve! – Hangjából süt a féltékenység és a csalódottság. Megsajnálom szegényt, hiszen abban reménykedett, hogy tetszik nekem, erre csak egy eszköznek használtam őt arra, hogy közelebb férkőzhessek Lisette-hez.

– A haverom szerintem odalenne érted. Bemutatlak neki, csak válaszolj néhány kérdésemre, oké? – Hitetlenkedve rázza meg a fejét, de azért továbbra is mellettem marad, és kis idő múlva újra megszólal.

– Ő Lissy, a Hableány. Tudod, a vezetékneve tengert jelent, ezért kapta ezt a becenevet.

– Téged hogy hívnak? – Valójában nem érdekel, de nem akarok annyira bunkó lenni, hogy még a nevét sem kérdezem meg tőle.

– Aphrodité – mosolyodik el. Hableány, Aphrodité… Egyre jobb! Kérdőn nézek a lányra, várom a folytatást, de nem kapcsol.

– Szóval… Hableány mióta van itt? – Megtudom, hogy körülbelül egy éve már a lokál oszlopos tagja, és mindenkinek ő a kedvence. Aphrodité perceken keresztül beszél arról, hogy mennyien akarják megkapni Lisette-et, amitől a rosszullét kerülget. Megkérdezem tőle, hogy meddig lehet elmenni az ügyfeleknek, de félek a válaszától.

– Erre nincs szabály. Ha a lány benne van a szexben, akár arra is sor kerülhet, kényszeríteni viszont nem lehet rá. Mindent mi döntünk el, de hivatalosan a privát tánc az utolsó lépcsőfok. Ha utána a lánynak van máshoz is kedve, azért már nem fizet a kliens. Azt úgy veszik, mintha csak két ember megtetszett volna egymásnak egy bárban, és elmentek volna együtt.

Vajon Lisette meddig szokott elmenni? Ezt nem merem tőle megkérdezni, pedig tutira tudja rá a választ. Inkább megköszönöm a kimerítő útba igazítást, és elindulok vissza az asztalunkhoz. A lány még utánam kiabál valami olyasmit, hogy „Én szívesen hazamennék veled, szépfiú!”, de már nem figyelek rá. Tudom, hogy megbántom, de nem törődhetek mindenkivel, jelenleg a saját problémámat kell megoldanom.

– Add oda a napszemüveged meg a sapkád… és a pólód! – csapok rá Tomi vállára, amint mellé érek.

– Mi van? – Rám bambul, tekintete ködös a sok piától.

– Beszélni akarok Lisette-tel, de nem Lucasként. Nekem úgyis megjátszaná magát, de egy idegennek talán megered a nyelve. Tudnom kell, hogy mit keres ezen a helyen – Tomi a mosdóba vezető úton folyamatosan azt motyogja, hogy ne foglalkozzak azzal a spinével, de tovább lökdösöm a cél felé. A mosdóban felsőt cserélünk, mert a kék ingem túl jófiús, én pedig nem akarok annak látszani. Még az is megfordul a fejemben, hogy a farmerjeinket is cseréljük ki, de arról végül lebeszélem magam. A napszemcsi a baseball sapkával, meg a több napos szőr, ami az arcomat borítja, nem fogja hagyni, hogy Lisette felismerjen. A karkötőmet gondosan a nadrágom zsebébe rejtem, ugyanis pontosan emlékszem rá, mennyire kibukott Lisette, amikor meglátta a hotelnél. 
Megmutatom Tominak a feka csajt, és megmondom neki, hogy nyomuljon rá, mire a srác engedelmesen odamegy hozzá, egy pillanat múlva pedig már a lány seggén van a keze.

Kivárom az alkalmat, amikor Lisette levonul a színpadról, és a nyomába szegődöm. Az öltözője felé tart, és minden közeledést hárít, ami éri az odavezető úton. Amikor belép a helyiségbe, elkapom az ajtót, mielőtt becsapódhatna az orrom előtt, és gyorsan beslisszolok utána.

– Ki a franc engedett be ide? – rivall rám hangosan. Hangja keményen cseng, nyoma sincs annak az édes, lágy tónusnak, ahogy azon a napon beszélt. Határozottságot színlelek, pedig igazából remeg a gyomrom.

– Jól táncoltál – mondom neki magabiztosan, és elkapom a csípőjénél fogva. Magamhoz húzom úgy, hogy az arcunk csak pár centire legyen egymástól.

– Mit akarsz tőlem? – kérdezi egy fokkal halkabban. Olyan áthatóan vizslat, hogy attól tartok, rá fog jönni, ki vagyok, de azért továbbra is játszom a nagymenőt.

– Téged akarlak, bébi – Megcsókolom. Vadul, szenvedélyesen, ez a csók teljesen más, mint amit a hotel előtt adtam neki. Az ártatlan volt, és alig mertem hozzáérni, nehogy elijesszem, most viszont nem kímélem őt. Miért is tenném, amikor úgy néz ki, mint egy kurva? Feldühít, hogy vastag rúzs virít az ajkán, ami anélkül sokkal szebb lenne. Feldühít, hogy egy szál melltartóban és bugyiban ölelem magamhoz, mégsem örülök neki. Nem akarom őt kihasználni, mégis elborul az agyam, és minden haragomat beleadom a csókba. Nekilököm a falnak, és éhesen falom a száját. Hetek óta a csókjáról álmodoztam, és most végre megkaphatom. De az álmaimban nem így történt. A busz megállóban voltunk, ő ragyogó mosollyal az arcán rohant oda hozzám, és a karjaimba vetette magát. Örült, hogy újra találkoztunk, és szerelmesen nézett rám. Csókolóztunk, és azt mondta, soha többé ne engedjem el.

Ehelyett most egy sztriptíz bár öltözőjében estem neki állatiasan, miután végignéztem, hogy más lányokkal együtt vonaglott több tucat férfi szeme láttára. Eltaszítom magamtól, és undorodva nézek rá. Gyűlölöm őt, amiért nem az az ártatlan lány, akinek megismertem, és gyűlölöm magamat is, amiért így is kell nekem. Talán még jobban, mint akkor. A testem elárul, vágyik az övére. Örülnöm kéne, hogy egy ilyen jó csajt tarthatok a karomban majdnem meztelenül, de ennek nem így kéne lennie. Nem itt, és nem úgy, hogy azt sem tudja, ki vagyok.

– Csókolj meg még egyszer – suttogja vágytól fűtve. Dühömben ökölbe szorítom a kezem. Aznap alig mertem hozzáérni, féltem az elutasítástól, attól, hogy meg fog rémülni. Erre most tetszett neki, hogy úgy bántam vele, mint egy ronggyal, úgy támadtam le, mint valami vadállat, aki nem tud uralkodni az ösztönein. Szóval ezt élvezi? Ha bántják, ha semmibe veszik? Mindenkivel ezt szokta csinálni? Biztosra veszem, hogy ha akarnám, lefektethetném ma este. De nem akarom. Kiabálni szeretnék vele, de már arra sincs erőm, hogy megkérdezzem, miért. Miért van itt, és miért alázza meg magát. Már nem vagyok kíváncsi a válaszára. Mert már nem akarok semmit tudni róla. Ő nem nekem való.

Elindulok az ajtó felé, és csak abban reménykedem, hogy a színészi képesség ezúttal sem hagy cserben. Nem akarom, hogy lássa a fájdalmat az arcomon, mert akkor tutira lebuknék. A kezem már a kilincsen, az ő keze viszont a vállamon. Végigsimít rajta, én pedig megfordulok. De miért? hogy lehetek ennyire gyenge? Ő nem az én Lisette-em. Ki kell innen mennem. Muszáj!

Most először látok a szemében gyengédséget az este folyamán. Most először látok benne valamilyen érzelmet egyáltalán. Nem ellenkezem, hagyom, hogy újra összeforrjon a szánk. Érzem, ahogy megremeg a teste az érintésem nyomán. Érzem, ahogy egyre szorosabban ölel, mintha így akarna magához láncolni. Mintha nem akarná, hogy szétváljunk.

Ez a legtökéletesebb csók. Nem olyan gyermeki, mint az első, és nem olyan durva, mint a második. Gyengéd, ugyanakkor szenvedélyes, heves, mégis lágy, egyszerűen tökéletes.

Szeretlek Lisette del Mar! Gyere velem, hagyd ott ezt a helyet örökre! Boldoggá foglak tenni, ígérem. Maradj velem, maradj velem, maradj velem…

– Ne gyere vissza többet! Ez a hely nem neked való. Most menj, nem akarlak többet látni! – Nem taszít el magától, csak finoman eltol a csók végén. A hangja nem mérges, inkább a reménytelenség cseng ki belőle. Vetek rá még egy utolsó pillantást, majd ott hagyom az öltözőben.

Gépiesen megyek előre, nem nézek semerre. Talán jobb lenne itt maradni, és addig inni, amíg már a saját nevemre sem emlékszem, de mégsem emellett döntök. A szemem sarkából látom, hogy Tomi és Aphrodité még mindig egymáshoz vannak tapadva, ezért nem zavarom meg őket. Majd írok neki egy SMS-t, hogy ne keressen, már hazamentem.

A hideg levegő jótékonyan hat rám, bár a gondolataimat még ez sem képes helyre állítani. Tisztában vagyok vele, hogy a legjobb az lenne, ha soha többet nem lépném át a bár küszöbét, de vajon meg tudom majd állni? Ha képes voltam heteken át buszozgatni annak a reményében, hogy újra látom őt, ezután otthon fogok úgy maradni, hogy tudom, hol találom meg?

Kizárt.

Csak abban reménykedhetem, hogy minél tovább bírom nélküle, legalább addig sem mérgez meg a közelsége. De az csak idő kérdése, hogy mikor jelenek meg újra a Nirvanában.