4TUNE – A szerencse fiai

Harmincegyedik fejezet

Lucas

Hullámvasút. Továbbra sem tudom máshoz hasonlítani az életemet. Úgy érzem, sikeresen felszálltam egy olyan járatra, amiről minden erőfeszítésem árán sem tudok lekerülni. Hiába keresek egy gombot, amelynek megnyomásával befejeződhetne az örök körforgás, a kezem csak az üres levegőt markolássza. Lisette tegnap bejelentette, hogy hétvégén el kell utaznia a nagymamájához, de kis nyomozás után kiderítettem, hogy szó sincs argentin útról, a Nirvanában lesznek valami speckó napok. Nem szép dolog a barátnőd dolgai közt turkálni, de eléggé furcsálltam, hogy nem engedi meg, hogy elkísérjem, pedig jól kijövök a nagyijával, ezért gyanakodni kezdtem. És a gyanúm természetesen beigazolódott.

Nagyon úgy tűnik, hogy nemcsak az együttes háza táján, hanem a magánéletünkben is egyre több viharfelhő gyűlik körénk. Ethan és Becky nincsenek együtt, bár a barátom szerint nem szakítottak, de ha Becky nem változtat a viselkedésén, sajnos arra is sor fog kerülni. Azt hittem, miután Ethan elmegy, Becky észbe kap, és rögtön ott hagyja az ügynökséget, hogy hanyatt-homlok rohanjon a szerelme után, de ennek pont az ellenkezője történt. Vigyorogva pózolt idiótábbnál idiótább magazinok címlapjain, felénk már nem is járt, csak az újságokból értesültünk arról, mi van vele. Egy koktél parti itt, egy pompás vacsora ott, kifutók, fényűzés és rajongók a lába előtt. Fel nem foghattam, ezek a dolgok hogy helyettesíthetik a pasiját, és akaratlanul is az elmémbe szökött az a kérdés, hogy ha Lisette-nek választania kéne a bár és köztem, vajon ki mellett tenné le a voksát. Ráadásul Becky évek óta teljesen odavolt Ethanért, majdnem belehalt a boldogságba, amikor megkapta őt. Az nem lehet, hogy a rivaldafény ennyire megváltoztassa valaki érzéseit. Mindig azt gondoltam, hogy a nők jobban szeretik a barátjukat, de Ethan szerintem nem mondhatja el ezt a csajáról, és egyre inkább azt tapasztalom, hogy Lisette sem táplál irántam olyan mély és őszinte szerelmet, amit én érzek iránta.

Aztán ott van Seyong és Tomi, akik sportot űznek abból, hogy az őrületbe kergessék a másikat. Nem értem, miért nem képesek felnőtt emberek módjára leülni egy gőzölgő kávé társaságában, és megbeszélni, hogy mit akarnak egymástól. Az kétségtelen, hogy Seyong szereti Tomit, de sosem díjaztam azt, hogy becsapva őt próbál meg a közelébe férkőzni. És tessék, meg is lett az idétlen kis játék eredménye. Tomi érzéseiben nem vagyok annyira biztos, de amikor visszatért az Ethannel közös útjukról, nagyon elszántnak tűnt. Azt mondta, a távol töltött napok alatt rendbe tette a szívében kavargó érzelmeket, és hogy már képes tiszta fejjel döntést hozni. De a végén mégsem lehetett elég mersze hozzá, mert akkor nem végződött volna bánattal az az ominózus este. Mellesleg emiatt is hibáztatom Lisette-et, mivel ezúttal Seyong nem önszántából ment oda. Nem azért bújt ismét abba a nevetséges maskarába, hogy Tomival szórakozzon, mint kiderült, Lisette kérte meg őt azért, hogy velem lehessen. Szóval még magamat is hibásnak kell éreznem azért, mert a barátaim élete elbaszódott. De nem. Itt egyedül Lisette okolható mindenért, mert ha átlépne végre a gyávaságán, nem kínozna másokat. Itt már nemcsak rólam van szó, Tomiék is az ő meggondolatlansága miatt szívnak, ami kezd végleg kihozni a béketűrésemből.

Szombat este van. A parton vagyok a stáb tagjaival egy újabb fáradalmas hét után, hogy egy laza iszogatás keretein belül kipihenjük a munkálatokat. Lisette-nek mellettem kéne lennie, de ő valószínűleg valahol a Nirvanában múlatja az időt. Talán a színpadon van éppen vagy az öltözőben hajtja végre az utolsó simításokat a sminkjén, esetleg egy öregedő, alkoholtól bűzlő férfinak tartja meg jól begyakorolt magánszámát egy elzárt teremben. Hányszor indultam már el az elmúlt hetekben, hogy érte megyek, és beolvasok neki azért, amit tett, hogy aztán könnyek közt békülhessünk ki. De a végén mindig visszavonulót fújtam, mert azt akartam, ő tegye meg az első lépést. Nem akarom leleplezni, sokkal jobb lenne, ha ő vallana színt, de ha ez így folytatódik, életem végéig várhatok a nagy bejelentésre.

– Milyen szánalmasak vagyunk. Jól nézünk ki, sikeresek vagyunk, mégis egyedül ücsörögjük végig a stáb bulikat. – Chelsea mellém huppan a puha homokba, és a kezére támaszkodva hátradől. Nem tudom, nem végigmérni világoskék, spagetti pántos ruhába bújtatott testét, ami alig takar valamit formás combjából. A ruha nem nagy szám, nincsenek rajta hivalkodó díszítések, egy egyszerű anyag, aminek viszont olyan mély a dekoltázsa, hogy magára vonzza az összes itt lévő szempárt. Mindenki Chelsea-t bámulja, aki rajtam kívül senkire sem hajlandó koncentrálni. Fejét a vállamra hajtja, selymes tincsei jólesően cirógatják a karomat, keze pedig az enyémre téved. A rá jellemző jázmin illat megint megcsapja az orrom, ekkor tudatosul bennem igazán, hogy ebből a slamasztikából nehezen fogok kikeveredni. Az egyik kollégánk a kezembe nyom egy vodkás üveget, amiért szeretnék köszönetképpen a nyakába ugrani, mert baromi nagy szükségem van a piára. Meghúzom az üveget, és egy jó darabig el sem engedem, aztán Chelsea szinte kicsavarja a kezemből, hogy ő is ihasson egy kortyot. Az előttünk elterülő tengerre pillantok, és megállapítom, hogy Chelsea szemének színe tényleg megegyezik a víz színével. Újra őt kezdem bámulni, de azzal nyugtatom magam, hogy csak azért teszem, mert meg akarok bizonyosodni arról, hogy eltűntek a sebek gyönyörűséges testéről. Elkapom a tekintetét, amiben kacérságot vélek felfedezni, és kihívó mosolyát, aminek láttán elönt a forróság. Visszaveszem a vodkát, és addig vedelek belőle, amíg el nem fogy. Időközben a többiek is elég illuminált állapotba kerültek, és egymás után rohangálnak be ruhástul a tengerbe. Van, aki nem zavartatva magát ledobja magáról a gönceit, hogy anyaszült meztelenül sétáljon be a hűsítő habok közé. Chelsea felnevet látva az őrült munkatársakat, és hirtelen ötlettől vezérelve felpattan, hogy maga után húzva a tenger felé induljon. Azt kívánom, bárcsak ő is azoknak a táborát erősítené, akik levetkőztek, miközben minden idegszálammal a járásra koncentrálok, mert egy kisebb kavics is nagy problémákat okoz imbolygó lépteimnek. Amikor a víz a lábamat éri, átjár az a szédítő hangulat, ami a parton uralkodik, és kiabálva gázolok egyre mélyebbre, és minél messzebbre jutok, annál szabadabbnak érzem magam. A víz közepén feltett karokkal táncolunk, teli torokból éneklünk, bár a produkciónk inkább hasonlít párosodni akaró szarvasbőgéshez. Nincs dallam, ahogy az eszünket is kint hagytuk a parton, itt csak a féktelen jókedv és tombolás számít. Chelsea mellém keveredik, én pedig nem fogom hagyni, hogy még egyszer elszakadjon tőlem az est folyamán. Határozottan elkapom a derekát, és szorosan magamhoz húzom. A szám azon nyomban rátalál az övére, és már cseppet sem érdekelnek a körülöttünk zajló események. Hallom a levegőben áramló zenét, a többiek bömbölését, érzem, ahogy néha a hátamnak csapódik egy-egy hullám, de Chelsea ajkait mindennél élesebben érzékelem. Nem bírok betelni vele, nem tudok elszakadni tőle, csak arra tudok gondolni, hogy sose érjen véget ez az éjszaka. Valahol belül tudom, hogy rosszat csinálok, hogy amikor holnap magamhoz térek, átkozni fogom magam a tetteimért, de az értelemnél a vágy sokkal erősebb, az ősi ösztön nem hagyja, hogy eltávolodjak ettől az angyalbőrbe bújt démoni lánytól.

Kijjebb araszolok, de közben egy pillanatra sem szakítom meg a csókot. Leheveredem egy olyan területre, ahol még éppen befedi a víz a testünket, és magamra fektetem Chelsea-t. A kezemet komótosan végighúzom a combján, és érzem, amint megborzong, amikor a ruhája alá érek. Nem gondolkodom, egyszerűen csak becsúsztatom az ujjaimat a bugyija alá, és felmordulok, amikor megérzem, hogy ívben megfeszül a háta. Megrészegít a nedvesség, amit nem a víz okozott, és halk nyögdécselése, ami érintéseim nyomán szakad ki belőle. A szemei lecsukódnak, egy-egy mozdulatom után az ajkába mélyeszti a fogát, aminél szexibbet azt hiszem, életemben nem láttam. Immáron vizes haja továbbra is engem simogat, amin megcsillan a hold fénye, és minden… minden tényező totálisan feltüzel. De a legfőbb motivációt az jelenti számomra, hogy boldoggá akarom tenni Chelsea-t. Az a vadállat pasija verte, biztosra veszem, hogy sosem kényeztette őt, az együttléteik alkalmával ugyanolyan erőszakos lehetett, mint általában. Chelsea egy gyönyörű, fiatal nő, aki megérdemli, hogy úgy bánjanak vele, mint egy gyönyörű, fiatal és irtó dögös nővel. Gyengédségre van szüksége, odafigyelésre, és én mind megadom neki. A másik kezem a mellére vándorol, amit örömmel szabadítok ki a melltartó alól. Csókolgatni kezdem a vállát, és finom harapásokkal viszem közelebb ahhoz a ponthoz, ahol remélhetőleg minél több időt fog tölteni. Zihálása felerősödik suttogásom hallva, amiben azt ecsetelem, hogy mennyire szép, és hogy milyen finom minden porcikája. Olyan dolgokat mondok neki, amiket máskor nem szoktam, pajzán szavakat, és nem hagyom abba, mivel rájövök, hogy ez még jobban beindítja. Egy idő után ő fojtja belém a szavakat, amikor hátra fordul, hogy egy őrjítően vad csókba vonjon. Amikor a csúcsra ér, az alsóajkamba harap, én pedig rohadt közel állok ahhoz, hogy vele tartsak, annyira felizgatott, ahogy rajtam vonaglott, ahogy a fenekét lüktető ágyékomnak dörgölte közben. Nem érem be ennyivel. Érezni akarom azt az észnélküli létet, ami ezen az estén ragadt magával. Mélyebbre hatolok az ujjaimmal, olyan mélyre, ahol legszívesebben más testrészemmel tartózkodnék, és ezt Chelsea-vel is közlöm. Kérlel, könyörög, hogy hagyjam abba, mert nem bírja tovább, de nem engedelmeskedem neki. Ezúttal nem kímélem, nem lágyak az érintéseim, sokkal vadabb tempót diktálok. Ennek hatására Chelsea is bevadul, úgy dobálja magát, mint a tenger, amikor erős szél korbácsolja a vizét. Másodjára akkora sikoly hagyja el a száját, hogy az egész part beleremegne, ha nem szárnyalná túl a hangosan dübörgő zene. Remélem, holnap emlékezni fogok ezekre az észveszejtő pillanatokra!

Kitántorgunk a partra, Chelsea lábai a benne keltett hurrikán miatt remegnek, én meg az alkoholtól szédelgek még mindig. De azt pontosan tudom, hogy mit akarok tenni. Felmenni Chelsea lakására, és ott folytatni azt, amibe belekóstoltunk. Érezni akarom a testét magam alatt, fölött, mindenféle létező pózban, és ebben semmi sem akadályozhat meg.

– Normális vagy, ember? – Tévedtem… Egy arcomba csapódó ököl talán mégis gátat szab majdani esztelenségemnek. Az orromat szorongatva nézek fel egy dühös Seyongra, akin tisztán látszik, hogy bármikor képes lenne még egyet beverni nekem.

– Baszd meg, Seyong, te eltörted az orrom! Mióta tudsz te ilyen erőset ütni? Amúgy meg ez lett a legújabb trend? Először Ethan húzott be Tominak a színházban, aztán Tomi neked a bárban, és most te nekem… Akkor nekem most Ethant kéne megvernem, igaz?

– Ne beszélj hülyeségeket, és azonnal szállj be az autómba! Azért ütöttelek meg, hogy valamennyire észhez térítselek, seggfej. Ethan és Becky ki tudja, hogy állnak egymással, az én helyzetemet inkább nem is említem… Miért akarod te is elbaszni Lisette-tel?

– Szerinted hol van most az a drága, jó Lisette? Mert felvilágosítalak, nem a nagyikáját látogatta meg. Honnan tudod, hogy ő nincs-e most együtt egy fickóval?

– Akkor mi lenne, ha tanulnál mások hibájából? Emlékszel, amikor Ethan lefeküdt Sophiával? A mai napig bánja. Te is rohadtul megbánnád, ha megtennéd ezzel a… Kelsey-vel.

– Chelsea-nek hívják, és apám… Annyira dögös! Szerinted nem az? Jó, ne is válaszolj, hiszen te a farkakra buksz. – Idétlenül felröhögök, mire Seyong a kocsija felé kezd tuszkolni. – Legalább hadd búcsúzzak el tőle, drága testvérem… – mondom alig forgó nyelvvel, miközben bezuhanok a hátsó ülésre. Seyong rám csapja az ajtót, és már indulunk is. – Annyira utállak!

– Holnap majd szeretni fogsz, nyugi. Te már kétszer húztál ki a szarból, itt az ideje, hogy törlesszek. És… az én káromon is tanulhatnál… Beszélj Lisette-tel, oké? – Nem tudok válaszolni, mert az alvás egy-kettőre magával ránt, hogy másnap egy kiadós fejfájással ébredhessek. Na meg egy jó nagy adag megbánással, és végtelen hálával Seyongnak.

***

Egész testemben remegek, amikor megállok a Nirvana előtt. Számtalanszor söprök végig a homlokomon, hogy valamilyen szinten letöröljem róla az izzadságot, bár elég feleslegesnek számít ez a cselekedet, mert fél percen belül újra szakad rólam a víz. Amikor reggel felébredtem, a fejem úgy hasogatott, mintha egy vonat hajtott volna át rajtam teljes padlógázzal. A saját ágyamban találtam magam, mert Seyong volt olyan rendes, hogy Ethannel karöltve felcipeltek a szobámba, és még fájdalomcsillapítót meg vizet is hagyott az éjjeliszekrényemen. Első dolgom az volt, hogy magamba tömtem legalább három pirulát, és becsoszogtam a fürdőbe, hogy lezuhanyozzak. Amikor tükörbe néztem, eszembe jutott a rideg valóság, amit tegnap még nem akartam elfelejteni, de ma minden pénzt megadnék azért, hogy visszautazva az időben kitöröljem a történteket. Illetve nem is tudom… Azt nem bántam meg, hogy örömet okoztam Chelsea-nek, de azt a tagadhatatlan vágyat igen, ami folyamatosan rám tört a közelében. De én nem akarok beleesni abba a csapdába, amibe Ethan landolt annak idején. Csak úgy tudta elfelejteni és túltenni magát Sophián, hogy lefeküdt vele, ami miatt azóta szüntelenül ostorozza magát. Én nem akarok a nyomdokaiba lépni. Lehetséges, hogy ha együtt lennék Chelsea-vel, utána már engem sem érdekelne, lenyugodnának a hormonjaim, és mehetne minden a régi kerékvágásban, de kétlem, hogy ez megérné a fájdalom fejében, amit magamnak és Lisette-nek okoznék ezzel. Teljesen tisztában vagyok az érzéseimmel: nem vagyok szerelmes Chelsea-be, csak elkapott az éjszaka tajtékzó forgataga. Régen sosem vettem hasonló vadulásokban részt, amíg a bátyáim buliról, bulira, nőről, nőre jártak, én filmeket néztem Aliciával, vagy a pincében énekeltem a szebbnél szebb, romantikával átitatott balladákat. Nem vonzott a bandázás, csupán néhány lánnyal voltam együtt, de az unalmas, ágyban töltött órákon kívül semmi izgalmasat nem tudtam felmutatni. Megelégedtem ezzel, és belenyugodtam, hogy én nem vagyok az a hatalmas partiarc, akinek minden szaván visítva röhögnek a haverjai, és egy pillantásától letépik magukról a csajok a bugyijukat. Nem tartottam magam kevesebb vagy rosszabb embernek azért, mert én nem vetettem magam bele abba az életformába, amit a fiatalok általában folytatnak. De L. A.-ben több dolog változott, mint amire számítottam volna. Szerelmes lettem, igazi barátokra leltem, akikkel el tudok lazulni, és nem feszengek folyton azon, hogy vajon jót mondok-e, vajon nem néznek-e lúzernek, és ezek szerint az érdeklődésem is felkelt olyan dolgok iránt, amik eddig nem foglalkoztattak. Persze ideálisabb lett volna Lisette-tel véghezvinnem az őrült vágyaimat, de ő nem volt mellettem. Tudom, ez szar magyarázat, de annyira fájt, annyira haragudtam rá azért, amiért azóta hazudik nekem, mióta ismerem. A zuhany után lementem az étkezőbe, hogy egy vödör kávét öntsek magamba, de bevihettem én akármennyi gyógyszert és különböző szereket, a szívem sajgásán egy kicsit sem javítottak. Beszélgetni akartam Seyonggal, és mivel teljesen kiment a fejemből, hogy a nagy veszekedésük óta külön szobába költöztek Tomival, a régi helyén kerestem. Tomi persze úgy fújt rám, mint egy felbőszült oroszlánkölyök, szóval úgy menekültem ki tőle, mintha én lennék a következő áldozata, amire feni a fogát. Seyong rábeszélt, hogy jöjjek el a Nirvanába, és beszéljek Lisette-tel, és hát itt vagyok. Természetesen Seyong nem azt gondolta, hogy jól megszokott maskarámat fogom magamra ölteni, azt akarta szemtől szembe beszéljek a barátnőmmel, de arra továbbra sem tartottam alkalmasnak magam. Az idő előre haladtával meglehet, hogy összeszedem a bátorságom, de először muszáj eljátszanom a visszatért ismerőst ahhoz, hogy távolról szemlélve felmérhessem a terepet. Tudni akarom, mi folyik itt. Miért kellett ezen a hétvégén nonstop itt tartózkodnia. És ha választ kapok a kérdéseimre, esetleg beszélek is vele.

Leülök egy asztalhoz, de véletlenül sem iszok üdítőn kívül mást. Aphroditét hamar meglátom, aki a szokottnál is morcosabb ábrázatot vág, mialatt kivonul a színpad közepére. Unalmamban előkapom a mobilomat, és legalább tizedjére olvasom el Chelsea SMS-ét, amit reggel küldött.

Drága Lucas! Köszönöm a felejthetetlen pillanatokat, amiket okoztál nekem. Soha életemben nem éreztem még magam ilyen jól, ami nélküled nem jöhetett volna létre. De a te helyed Lisette mellett van. Te egy fantasztikus srác vagy, és ő a legszerencsésebb lány a világon, amiért az övé a szíved. Remélem, egyszer én is találkozom egy fiúval, aki olyan, mint te, és akivel hasonló élményekben lehet részem. Azt kívánom, hogy légy nagyon boldog Lisette-tel, és remélem, nem fog a filmünk kárára menni ez az egész… Szeretném, ha barátok lennénk, de ha részedről ez problémát jelent, megértem. Találkozunk hétfőn, a forgatáson. Chelsea

Visszaírtam, hogy hasonló jókat kívánok neki, és hogy én is szeretném, ha barátok lennénk. Azt nem tudom, hogy fogjuk ezt kivitelezni, ha folyton tűzbe jövök, amikor ránézek vagy megérzem az illatát, de őszintén remélem, hogy sikerülni fog, mert nem akarom elveszíteni.

Déjá vu fog el, amikor felsejlik Lisette karcsú alakja az orrom előtt. Hónapok teltek el azóta, hogy először láttam. Hónapok, ami alatt kitalálta, hogy más pasija van, hogy lerázhasson, aztán végre beadta a derekát, annyi édes csók csattant el közöttünk, és olyan sokszor simult meghitten a karomba. Van, ami mégsem változott. Ugyanúgy táncol a színpadon, mint kezdetekben, és a hazugságok sem múltak el. Azt hittem, boldog leszek, amikor járni kezdünk, hogy akkor minden más lesz, de nem lett az, és ennek tudatában képes lennék porrá égetni ezt a mocskos helyet. Gyűlölöm, hogy amikor Lisette Hableánnyá alakul, egész lényében más ember lesz. Eltűnik a bájos lány, aki visszahúzódva, csendesen kémleli a világot, helyét átveszi egy ribanc, akit nem érdekel, hány pasi gerjed be attól a vonaglástól, amit tánc néven művel. Első alkalommal megbabonázott, nem tudtam levenni róla a szemem, de most a hányinger kerít hatalmába, akárhányszor felpillantok a poharamból. Képtelen vagyok huzamosabb ideig a színpadot nézni, mert minden egyes mozdulata egy tőrdöfés egyenesen a szívem közepébe. Ő azt hiszi, otthon alszom az igazak álmát, amíg ő itt táncikál. Azt hiszi, tegnap is ezt tettem, pedig egy istennő testét becéztem, aki nem ő volt. Talán már nekünk is késő. Talán sose kellett volna belevágnunk, mert azelőtt halálra volt ítélve a kapcsolatunk, mielőtt járni kezdtünk volna. Egy könnycsepp folyik végig az arcomon, amit letörölve rájövök, hogy ma sem fogok beszélni Lisette-tel. Egyszerűen nem vagyok rá képes.

– Helló szépfiú, rég láttalak! – Összerezzenek Lisette erőltetetten megjátszott hangjára, amit akkor vesz fel, amikor itt dolgozik. A keze a karomon van, pedig már éppen azon voltam, hogy elmeneküljek innen, erre a bejárati ajtónál utolért. Hát rendben! Akkor induljon a játék!

– Sok dolgom volt, de nem bírtam tovább. Látnom kellett téged. – Én is elváltoztatom a hangom, ami elég jól megy, hiszen színész vagyok vagy mi. Ahelyett, hogy normális emberek módjára beszélgetnék vele, elhatározom, hogy próbára teszem. Leellenőrzöm, meddig képes elmenni egy fiúval, ráadásul egy olyan fiúval, aki tetszik neki. Magamban azért fohászkodom, hogy csak ezen a téren ne okozzon csalódást. Megbocsátom neki, hogy hazudott, hogy sztriptíz táncosként dolgozik egy bárban, de azt nem fogom, ha hagyja magát elcsábítani. – Gyere, menjünk el azzal a limóval, amit múltkor visszautasítottál. Ígérem, élvezni fogod. Lisette tétovázik egy darabig, aztán beleegyezőn felém nyújtja a kezét. Kézen fogva tesszük meg az utat a limuzinig, ami olyan természetesnek hat, mintha nem is játszanánk szerepeket. A sofőr nem kérdez semmit, gondolom, sokszor veszik igénybe a szolgáltatásait, szó nélkül leengedi a választófalat, ami elkülönít minket a vezető üléstől. Szörnyen ironikus a helyzet, mert leírhatatlanul kényelmetlenül érzem magam a saját csajom társaságában. Lisette fesztelenebbnek tűnik, úgy ül le a hamisíthatatlan bőrrel bevont kanapéra, mint aki otthon érzi magát. Vajon hányszor utazott már ezzel a limóval, és hány pasi tartott vele?

– Téged biztos az ég küldött, mert halálosan untam már azt a borzalmas helyet – nyafogja plázacicákat megszégyenítő affektálással. Basszus, hol van az én barátnőm?

– Te vagy a Nirvana üdvöskéje, gondolom, sok pasi van rád állva. Meséld el, mit szoktál velük csinálni? – Lisette csavargatni kezdi egyik hajfürtjét, majd egyenesen a szemembe néz.

– Nem akarod, hogy inkább megmutassam mese helyett? – Na ne! Ezt nem fogom tudni végigcsinálni. Behunyom a szemem, amikor megérinti a térdemet, és kiráz a hideg, amikor egyre feljebb halad a keze a combomon. Élveznem kéne a barátnőm simogatását, de ebben a testben nyomokban sem találom meg Lisette-et. Olyan, mintha agymosáson menne át, amikor belép abba a kurva bárba, és akkor adnák neki vissza az emlékeit, és vele együtt az igazi énjét, amikor hazajön. De mi van, ha ez az igazi énje, és az a hamis? Mi van, ha csak azért férkőzött a közelembe, mert sztár akart lenni, és úgy gondolta, miattam Mr. L fel fogja karolni? – Hé, lazulj el, élvezd az estét! – A keze becsusszan a pólóm alá, amikor játszani kezdik az egyik klipünket az óriás képernyős plazma tévén, ami a limó oldalára van erősítve. Lisette szemében valami megmagyarázhatatlan harag gyúl, amint felcsendülnek az első akkordok, és hevesen a távirányító után nyúl, hogy egy másik csatornára léphessen. Biztosan nem tudna úgy enyelegni egy idegennel, hogy közben a pasija bámulja őt a képernyőről. Ezt még az ő lelkiismerete sem bírná elviselni. Én meg azt nem bírom elviselni, hogy lassan lehámozza rólam a pólót, amit idejövet vettem, mert attól féltem, hogy a srácok kölcsön cuccait felismerné. Anno nem volt gond elcsórni Ethan felsőjét vagy Tomi farmerjét, de most, hogy velünk él, tutira kiszagolná a turpisságot. Pezsgővel kínál, amit visszautasítok, ő viszont jóízűen felhajt rögtön két pohárral. Megnyalja a szája szélét, mintha ezzel is hatni akarna rám, nekem pedig muszáj jobban játszanom, különben le fogok bukni. Hánynom kell ettől az egésztől, de kíváncsi vagyok rá, hogy meddig képes elmenni. Lehet, hogy ez az éjszaka a kapcsolatunkba fog kerülni, de jobb megbizonyosodni arról, hogy valami rossz, mint időtlen időkig a bizonytalan jó illúziójában evickélni. Pár csepp pezsgőt a nyakára önt, és hív, hogy nyaljam le onnan. Émelyegve hajolok oda hozzá, de amikor megérzem nyelvem alatt az alkohollal keveredett túlságosan ismerős Lisette ízt, nem tudok ellenállni annak, amitől egy részem rosszul van, másik részem azonban kezd elveszni a józanság és a részegség ködös mezsgyéjén. Bár nem ittam, Lisette bőre részegít meg, amit egyre nagyobb hévvel veszek birtokba. Lekapcsolom a fényeket, mert nem akarom, hogy meglásson, még a tévét is működésképtelenné teszem, hogy vak sötétség legyen úrrá a helyiségen. Lisette lélegzete szaporává válik, amikor megszabadítom a felsőjétől, és a kezem a mellbimbójával kezd játszadozni.

– Használjuk ki azt a jakuzzit – duruzsolom, és minden ruhadarabot leveszek róla. Egyetlen szóval sem ellenkezik, nem mutatja jelét a bűntudatnak, akkor sem, amikor teljesen meztelenül a forró vízbe ereszkedünk. Csókolózás közben teljesen rám mászik, és nem engedi, hogy levegőhöz jussak. Nem tudom, mi fullasztóbb: egyre mélyebb csókjai, a jakuzziból áradó gőz vagy a tudat, hogy a barátnőm most készül lefeküdni egy idegennel, de az biztos, hogy nem fogom sérülések nélkül megúszni ezt az éjszakát.

– Szeretkezz velem, szépfiú! – kéri elvarázsolt hangon, mielőtt újra egy szédítően mély csókba hívna. Forróság… Nem bírom ezt a forróságot… Lisette keze rátalál az erekciómra, melynek köszönhetően a forróság tovább növekszik. Addig simogat, amíg pattanásig nem feszül a testem, hogy akkor jelzés nélkül ereszkedhessen az ölembe. Összerándulok, amikor megérzem körém fonódó testét, ami szintén kibírhatatlanul forró, és egy ideig nem mozdulok meg, mert már így is a határon vagyok. A rohadt életbe! Tegnap is hasonló pózban voltam, csak akkor a tengerben, és egy másik lánnyal. A víz passzol, meg hogy Chelsea is az ölemben volt, csak benne nem ilyen módon voltam… Hála istennek! Megmarkolom a mellét, és dühösen lököm neki a csípőmet. Oké, teljesüljön az álma, ha valaki mással akar dugni! Minél közelebb jutok a beteljesüléshez, annál több könnycsepp tarkítja az arcomat, és megdöbbenve érzékelem, hogy Lisette szintén sír. Talán most esett le neki, hogy nem velem van… Vagyis hát velem van ugyebár, csak ezt ő nem tudja. Egyszerre kiáltunk fel a gyönyör kapujába érve, ami után megsemmisülve válunk szét. – Mindig is vonzódtam hozzád, tudod? Nagyon jól éreztem magam veled Disneylandben. Csak hát… szerelmes lettem valakibe. Igazából már akkor is szerettem őt, ezért nem akartam veled lenni… Tudod, miért kapcsoltam el a 4TUNE klipjét? Mert az a barom megcsalt… Színészkedni kezdett, és összejött a partnernőjével…

– De hát ez nem igaz, Lisette! – csattanok fel, miközben megszakad a szívem hallva lélekbe hatoló zokogását. Lisette kiszáll a jakuzziból, és az orrom alá dugja a telefonját.

– Valóban nem? Az internet tele van a tegnapi buli képeivel, te hülye! Legalább a négy fal között csináltad volna, mert így duplán megalázó! Nem elég, hogy megcsaltál, az egész világ rajtam röhög. A hollywoodi álompárban lecserélték a női tagot, de továbbra is hollywoodi és továbbra is álompár! Most miért nem vagy vele, he? Menj, és szórakoztasd őt!

– Na várjunk egy percet! Te végig tudtad, hogy én vagyok az? – kérdezem totál összezavarva.

– Miért, mit gondoltál, hogy lefekszem fűvel-fával? Jellemző, hogy magadból indulsz ki. Azért csináltam, mert azt akartam, hogy egy kicsit neked is fájjon. Már ha érzel még egyáltalán irántam valamit. – A helyzet megint annyira szerencsétlen, amikor meztelenül keresgélek valamit, amit magam köré tudnék csavarni, mivel így üvöltözni elég kínos. Nem találok törölközőt, úgyhogy visszakapom magamra a ruhákat, és felkapcsolom a villanyt.

– És mióta tudod, hogy én vagyok az? – Odadobom Lisette-nek a ruháját, akinek nincs kedve felvenni azt, inkább csak magára tekeri. Teljesen kijön belőle a latin vér, ahogy kiabál, a nyakán megfeszülnek az erek, a szeme nagyobb villámokat szór bármelyik viharnál, közben a könnyei hullását nem tudja megállítani. Szeretném magamhoz szorítani, de tudom, hogy ellökne magától. Basszus, hogy feltételezhettem róla, hogy megcsal engem?

– Most tényleg ez a legfontosabb, Lucas? Ma jöttem rá. Lehet, hogy hónapokkal ezelőtt be tudtál csapni, de már ismerlek… Legalábbis azt hittem, ismerlek… Mindenesetre hiába vettél fel napszemüveget meg baseball sapkát, tudom, milyen amikor félmosolyra húzod a szád, amikor „elegem van mindenből” képet vágsz, és még a járásodat is ismerem, te idióta! Azt gondoltam, megleckéztetlek. Hogy megpróbálok fájdalmat okozni azzal, hogy elhitetem veled, bárkivel tök könnyedén lefekszem. De mondtam már, te voltál az első, az egyetlen.

– Sikerült… Megtanultam a leckét, de hadd magyarázzam meg azokat a fotókat.

– Nem érdekel! – Látom rajta, hogy képes lenne leugrani a mozgó járműről, ezért megszorítom a karját, és magamhoz rántom. Kiáltásra nyitja a száját, hívni akarja a sofőrt, de gondosan rátapasztom a kezem, hogy egy hang se szökhessen ki belőle.

– Te sosem adtál nekem magyarázatot erre a kibaszott Nirvanás szarságra, de abban nem akadályozhatsz meg, hogy én ne beszéljek. Te voltál az első lány, akibe szerelmes lettem, és ez azóta sem változott, érted? Most is csak is kizárólag téged szeretlek. Egy nap elkísértem Tomit a bárba, és rájöttem, hogy az én édes kis Lisette-em egyenlő azzal a szex istennővel, aki férfiak előtt táncol egy szál semmiben. Ki akartam deríteni, hogy melyik az igazi valód, hogy miért van szükséged erre a hülye munkára, és azért jöttem inkognitóban, mert úgy gondoltam, könnyebben megnyílsz egy idegennek, hiszen előttem folyton titkolóztál. Jött a következő hazugság Santiagóval, de én továbbra sem adtam fel. Sosem adtam fel, és most sem fogom, Lisette. A barátnőm lettél, de a munkádról egy szót sem szóltál, ami kezdett az őrületbe kergetni. Az együttes körül is tönkrementek a dolgok, és úgy éreztem, beledöglök, ha nem történik gyorsan valami… Pont jókor jött a filmforgatás, és igen, bevallom neked, hogy kurvára vonzódtam Chelsea-hez… Pasi vagyok, és működött a kémia… Azt hittem, csak veled működhet, de a dolgok nem ilyen egyszerűek. Kívántam őt, de leginkább azért, mert el akartam menekülni a gondolat elől, hogy te éppen mit csinálhatsz a bárban. Viszont sose szerettem, és nem is fogom.

– De lefeküdtél vele!

– Nem… Csókolóztunk és… Csináltam még valamit, de nem feküdtem le vele. – Hogy magyarázhatnám el a barátnőmnek, hogy csak kielégítettem Chelsea-t, hogy azt akartam, jó legyen neki. Nyilván nekem is ugyanúgy számítana, a teljes aktus megtörténte, és az is, ha másképpen okozott volna örömet egy pasinak, de muszáj rendbe hoznunk a kapcsolatunkat. Ez a mese nem érhet boldogtalan véget. Közelebb lépek hozzá, és olyan szorosan ölelem magamhoz, hogy a csontjai majdnem összeroppannak. Éreznem kell a szívverését, a lélegzetét a nyakamon, hogy higgyek abban, még felépíthetjük éppen omladozó várunkat. – Mondd el, miért dolgozol a Nirvanában, Lisette.

– Nem akartam szerelmes lenni Ricky miatt… Aztán a főnök rájött valamire velem kapcsolatban, amivel sakkban tart. Megfenyegetett, hogyha eljövök, mindenkinek elmondja…

– És miről van szó? – Lisette a fejét rázza, az én kezem pedig ökölbe szorul. Nem hiszem el, hogy folytatni akarja a titkolózást! Nem hiszem el, hogy még egy titok van Lisette életében, amiről nem tudok. Hát sose lesz ennek vége? Amikor úgy tűnik, mindenre fény derül, jön egy újabb bomba, amit nem hatástalanít, csak hagyja, hogy addig ketyegjen a fejünk mellett, amíg egyszer magától fel nem robban eltörölve a föld színéről minden jót? Annak ellenére, hogy belehalok, elengedem őt, bár nagy erők árán tudom csak lefejteni a kezem róla. – Én mindent elmondtam neked feketén-fehéren. Kiteregettem a lapjaimat, de nem bírok tovább játszani. Mindketten hibáztunk, de az a különbség, hogy én bevallom, és megbocsátok neked. Ha te nem tudsz nekem megbocsátani, és titkokat őrizgetsz, sajnálom. Ahhoz, hogy rendbe tegyük a dolgokat, két emberre van szükség. Most hazamegyek, és várni fogok rád. Várni fogok rád a közös ágyunkban, és ha nem jössz pár órán belül, akkor tudni fogom, hogy a bárt választottad. Ha nem jössz pár órán belül, akkor… akkor ne gyere többet… Szeretlek…

Szólok a sofőrnek, hogy álljon meg, és nem nézek vissza Lisette-re. Kizárom a tudatomból szívszaggató zokogását, csak gépiesen egymás elé teszem a lábaim, és azt hajtogatom magamban, hogy amilyen gyorsan lehet, nekem is jogsit kell szereznem, mert utálom a taxikat. A saját autómban bőghetnék, miközben teljes erőből ordíttatnám a zenét, rácsaphatnék párszor a kormányra, és rugdoshatnám, amit érek, de egy taxiban lehajtott fejjel kell ülnöm, és a körmömet a tenyerembe kell vájnom, hogy túléljem a haza vezető utat. A taxis úgy méreget a visszapillantó tükörből, mintha pontosan tudná, mi folyik a lelkem mélyén. Együtt érzően bólint felém, és ez többet ér akármilyen tanácsnál vagy észosztásnál.

A hotelbe érve meghaladják a képességeimet a lépcsők, és fél távon összecsuklom. Nem meglepő módon Seyong azonnal ott terem, akit úgy látszik, végleg kinevezhetek őrangyalomnak, és felsegít a szobámba. Leültet az ágyamra, az ágyra, amit Lisette-tel osztok meg, és hagyja, hogy magamhoz ölelve sírjam el maradék könnyeimet, melyekkel eláztatom a pólóját.

– Mondd, hogy nem szakítottatok, Lu! Legalább ti ketten maradjatok együtt…

– Nem tudom… Én nem tudom, hogy szakítottunk-e… De ha igen, én azt nem fogom kibírni. Hogy az istenbe tudtad te elviselni, amikor Tomi… Felnézek rád, tudod? Amiért talpra álltál… Amiért másnap elmentél, és tanítottad a kölyköket… Amiért a szemébe tudsz nézni, amikor elmentek egymás mellett a folyosón. Tomi egy gyáva alak, és lehet, hogy Lisette is az lesz, de akkor… – Seyong addig csitítgat, amíg alább nem hagy a testemet rázó sírás, és el nem tudom őt engedni. Mindent elmesélek neki, csendben hallgatja végig a monológomat, majd azt mondja, magamra hagy, mert biztos benne, hogy előbb-utóbb Lisette be fog toppanni az ajtón, és akkor nem akar útban lenni. Vele ellentétben én egyáltalán nem vagyok olyan biztos abban, hogy Lisette meg fog jelenni. Ha még a Nirvanás karrierjét fel is adná, nem fogja megbocsátani a Chelsea-vel kapcsolatos érzéseimet, amiket én magam vallottam be neki, miután látta, hogy a hír vírusként terjed a neten. Muszáj felhívnom az éjszaka közepén Mr. Lance-t, hogy próbálja meg eltűntetni minden lehetséges oldalról a képeket, és találjon ki valami kamu háttér sztorit, de a főnök persze tajtékzik amiatt, hogy megint balhé van körülöttünk. Mégis azt sejtem, valahol örül a melónak, mert mostanában nincs sok dolga a hallgatásunk miatt. A telefon után fel-alá kezdek járkálni a szobában, mert képtelen vagyok egy helyben maradni. De ezt is hamar megunom, és ruhástul az ágy tetejére fekszem, mert pizsamába bújni sincs erőm. Nyitott szemmel bámulom a plafont, báránykákat számolok, aztán végigmegyek az összes létező állatfajon, aminek a létezéséről tudok, de nem azért, mert azt várom, mikor ér el a régen várt álom. Lisette érkezése után epekedem, de akár mit vetek be, az ajtó zárva marad. Imádkozom Istenhez, Buddhához, Freddie Mercuryhez, de egyikük sem hajlandó meghallgatni a könyörgésemet. Fejben megírok egy dalszöveget, amit lustaságom ellenére gyorsan lekörmölök, mielőtt tovaszállna az ihlet. Lemegyek a hotel konyhájába, megeszek három szendvicset és egy torta szeletet, de semmi sem változik. Visszafekszem az ágyba, olvasni kezdek egy könyvet, amit öt perc múlva nagy csattanással vágok a földhöz. Pár lapja kiszakad, ezért magamban elmormolok egy elnézést az írójához címezve. Fejemre húzom a takarót, összeszorítom a szemem, a fogam, és attól kezdve nem törődöm semmivel. Annyira belehergelem magam a semmibe, hogy sikerül elaludnom, aminek örülök, mert álmomban csodás képet látok. Lisette bemászik mellém az ágyba, és szorosan hozzám bújik. Lehúzza rólam a takarót, és megcsókolja a tarkómat, végig a karomat, és addig ügyeskedik, amíg felé nem fordulok. A hajamba túr, és magához húz, hogy egy milliméter se maradjon köztünk, és annak ellenére, hogy nem nyitom ki a szemem, tudom, hogy ez mégsem álom.

– Ott hagytam a bárt. Nem érdekel, mit fog tenni a tulaj, ez az egész nem éri meg, ha nem lehetek veled. Az életemnek nincs értelme nélküled. Igazad van, mindketten hibáztunk, és azon leszek, hogy ezután elkerüljük ezeket a hibákat. De adj még egy kis időt, szerelmem. Ígérem, el fogom mondani az utolsó titkomat, de nem ma. Esküszöm, nincs köze semmiféle pasihoz, semmiféle piszkos ügylethez… De most csak szeretni akarlak. Te amo! Mi amor, mi corazón, mi alma, mi cuerpo estará siempre tuyo.

– Yo también te amo, bonita! – Amikor egy hajszálnyira kerültem ahhoz, hogy elveszítem Lisette-et, ráébredtem, hogy nem érdekel, ha titkai vannak. Nem érdekelne az sem, ha tovább táncolt volna a bárban, ha utána az én karjaimba tért volna haza. Semmi sem számít, csak maradjon mellettem, mert őt senki sem pótolhatja, még Chelsea Hemsworth sem. Addig csókolózunk, hogy még a szám is belezsibbad, de annyira kell ez az érzés, hogy eszem ágában sincs abbahagyni. Imádom a göndör fürtöket, amiben elakadnak az ujjaim, pezsgőtől édes leheletét, ami a nyakamat cirógatja, és mindent imádok, ami Lisette del Mar. A végtelenre nyúló csókok után magamhoz ölelem, és elhatározom, hogy soha többé nem hunyom le úgy a szemem, hogy nincs a karjaimban. Ezután minden éjszakát így fogunk tölteni, ezután nem leszek többé kialvatlan, mert ha mellettem van, az álom akadálytalanul visz magával, és ezután sosem fogok arra felriadni hajnalban, hogy éppen akkor surran be. Én sem fogok bántalmazott színésznők védelmére kelni, mert nekem őt kell megóvnom. Születésemkor kaptam egy karkötőt, ami megpecsételte az életemet, és ami jegygyűrű nélkül is örökre összefűz minket. De természetesen nem kell hozzá sok idő, hogy az ujjára húzzam azt a bizonyos gyűrűt. 

4TUNE – A szerencse fiai

Harmincadik fejezet

Seyong

Végignézek a kis csapaton, ami ideiglenesen bár, de az enyém. A legjobb, ami történhetett velem, hogy Jonghyun elutazott a feleségével, és arra az időre, amíg távol van, rám bízta a tanítványait. Amikor reggelente felkelek, szeretnék egész nap az ágyban maradni, elveszni a depresszió fojtogató hullámaiban, de eszembe jut, hogy van néhány lelkes gyerek, akik arra várnak, hogy tovább fejlesszem őket, és ez erőt ad a folytatáshoz. Ha ők nem lennének, megkérdőjelezem azt, hogy nem hagynám-e itt L. A.-t, hogy az első gépre felszállva haza repüljek. A családom hisztérikus rohamban tört ki, amikor tudomást szereztek a koncerten támadt tűzről, és órákon át kellett őket győzködnöm, hogy semmi szükség nincs arra, hogy emiatt ideutazzanak. Attól nem változna semmi, hogy naphosszat a nyakamon lógnának, és anyám sirámait kéne hallgatnom. Nagyon hiányoznak, de amíg magamban nem teszem helyre a történtekkel kapcsolatos érzéseimet, nem szívesen beszélgetek senkivel. A tánctanításon kívül a pszichológushoz járás lett a másik fő „hobbim”. Mióta megtudtam, hogy miattam gyújtották fel a csarnokot, ahol felléptünk, a konzultációk száma megtriplázódott, és szinte már nincs olyan nap, hogy ne töltenék a doktornőnél egy-két órát. Ha nem ér rá, vagy a sok páciens miatt nekem nem jut hely egy adott napra, teljesen bepánikolok, mert úgy érzem, ha nem mehetek el hozzá, több fokot esek vissza azon a létrán, amin az ő segítségével sikerült felfelé haladnom pár lépést az utóbbi időben. Odajárni olyan lett számomra, mint egy függőség; igazából nem ad megoldást, mégis ha nem találkoznék vele nap, mint nap, nem tudnék mit kezdeni magammal. A szívem mélyén úgy érzem, sokkal többet ért az a néhány perc a romos színházban, amikor újra egységet alkotva énekeltünk a fiúkkal, de képtelen vagyok a szemükbe nézni az után, amire fény derült. Hiszen miattam bármelyikük bent éghetett volna, amit soha nem bocsátottam volna meg magamnak. Tominak igaza volt, amikor azt mondta, már semmi nem lesz olyan, mint régen, mert kizárt, hogy én még egyszer egy színpadra álljak velük. Szeretném, ha nélkülem folytatnák, amit hamarosan meg is fogok mondani nekik, ugyanis nem vagyok hajlandó még egyszer kockáztatni az életüket. Elég teher lesz úgy leélni az életemet, hogy egy lány azért égett szénné a szemem láttára, mert valaki engem akart megölni. Még szerencse, hogy erről a kis részletről anyáék nem tudnak, mert akkor tuti nem tudnám visszatartani őket attól, hogy haza rángassanak. De addig mindenképpen maradni akarok, amíg Jonghyun nem tér vissza, aztán majd eldöntöm, mi tévő legyek, de az biztos, hogy nem leszek többé egy együttes tagja sem. Ahogy Lucky mondta, bármikor megtörténhet az, hogy egy elmebeteg lelő az utcán, vagy halálra gázol, mert úgy tartja kedve, de azt nem tehetem meg, hogy mások élete is az én kezembe legyen adva. 

– Nem tudjátok, hogy hol van Aaron? Napok óta nem láttam – kérdezem a gyerekeket az óra végén. Tanácstalanul rázzák a fejüket, miközben elterülnek a padlón egy-egy vizes flakont szorongatva. Az arcuk kipirult a melegtől, a szemük csillog, a végtagjaik remegnek a sok gyakorlástól, és mindannyian egytől egyig hangosan nevetnek. Őket nézve azt kívánom, bárcsak én is gyerek lehetnék, mert akkor még nem voltak gondok, nem kellett amiatt aggódnom, hogy mi lesz holnap, csak a pillanatnyi örömöknek éltem. Magamban elmormolok egy imát minden egyes gyerekért, aki a teremben tartózkodik, azt kérve, hogy nekik soha ne kelljen átélniük olyan kálváriát, amiről az én életem szól mostanság. Hallgatom a csacsogásukat a suliban történtekről, az esti programok megvitatásáról, és elmosolyodom, mert a jókedvük akaratlanul is megmelengeti a zord világ által megfagyasztott szívemet. Megértem, hogy Tomi miért szeret az árvaházba járni, miért érzi magát felszabadultan a kölykök társaságában. A gyerekek a reményt jelentik egy jobb világ eljövetelére, reményt arra, hogy ők talán jobban fogják csinálni ezt az élet dolgot, mint az előző generáció tette. Sokszor mondják, hogy nagyon szeretik Jonghyunt, de engem még annál is jobban, és kérnek, hogy maradjak velük az után is, ha Jonghyun visszajön. A lányok rám csimpaszkodnak, a fiúk tisztelettel néznek rám, és ennél több nem kell ahhoz, hogy egy kis időre öröm költözzön sivár lelkembe. Biztos vagyok benne, hogy nélkülük nem menne, és hogy az ő szeretetük segít át igazán a krízisen, ami otthon, a hotelben néha annyira fullasztó, hogy ki kell tárnom az ablakokat, és mélyeket kell lélegeznem Los Angeles füstös levegőjéből, mert különben belefulladnék a gyászba. Arra az időre, amikor velük vagyok, elfelejtem a rosszat, és egy pillanatra elképzelem, hogy az életem másképp is alakulhatott volna. 

Másnap úgy határozok, hogy elmegyek Aaron iskolájába, mert aggaszt, hogy nem jött órára a héten. Valaminek történnie kellett, hiszen ő ki nem hagyna egy alkalmat sem, mert az összes gyerkőc közül ő a legtehetségesebb. Tizenöt éves múlt, idősebb a többieknél, és gyakran olyan érzés fog el, amikor táncolni kezd, mintha magamat látnám. Mindent belead, nem érdekli, hogy mások mit csinálnak, a saját fejlődését tartja fontosnak, és amikor táncol, minden más megszűnik körülötte létezni. A tekintetéből látom, hogy ő is más dimenzióba kerül, szinte nem is hallja a zenét, hanem eggyé válik vele, és pontosan tisztában van a képességeivel. A kisebbek felnéznek rá, utánozni szeretnék, ő pedig néha el van szállva magától, és közli, hogy sosem érhetnek a nyomába, máskor viszont olyan lelkesen mutogatja nekik a lépéseket, mintha az én jelenlétemre nem is lenne szükség. A kezdetektől fogva kivívta a tiszteletemet, mert volt valami, amiben különbözött tőlem. Évekkel ezelőtt én nem mertem mások előtt táncolni kivéve Jonghyunt meg néhány lányt, de igazán felszabadultnak csak akkor éreztem magam, amikor egyedül a tükörképem volt a társaságom, na meg később a dögös tánctanárom. De Aaron nem fél megmutatni azt, hogy mire képes, nem tart attól, hogy beszólnak neki, amiért ő a táncot választotta a foci vagy a baseball helyett, és annyi önbizalommal rendelkezik ilyen fiatalon, amennyivel én húsz év múlva sem fogok.  

Az iskola, ahova jár, elég lepusztultnak tűnik, és a környék sem a biztonságáról híres. Az utcán kétes alakok méregetnek a márkás ruhák miatt, amik rajtam vannak, és biztosra veszem, hogy azt fontolgatják, hány dolcsi pihenhet a tárcámban. Nem kell sokáig keresnem a fiút, mert ahogy az udvarra lépek, szörnyű látványnak leszek a szemtanúja. Olyan, mintha az én filmemet forgatnák újra, csak ebben nem én vagyok a főszereplő, hanem Aaron, a rosszfiút pedig nem Henry testesíti meg, hanem még egy nála is nagyobb darab, félelmetes kinézetű csávó. Aaron a földön fekszik, a másik kölyök meg éppen a cipője méretével ismerteti meg őt, amikor a háta mögé lépek, és egy határozott mozdulattal megszorítom a nyakát. Elkap a gépszíj, és legyőzhetetlen késztetést érzek arra, hogy többször beleverjem a fejét a betonba, de nem akarok testi sértés miatt rács mögé kerülni, a kezem viszont egyre erősebben fonódik a torkára. A szememmel jelzek Aaronnak, hogy álljon fel, aki követi az utasításomat, és miután talpra kecmereg, behúz egy jókorát a fickónak, akit eleresztek az ütés után. 

– Mi van, Richards, csak akkor vagy nagylegény, amikor a buzi pajtásod mögötted áll? – fröcsögi Aaron támadója, és esküszöm, nagy erőfeszítésembe kerül, hogy ne verjek be én is egyet a vadállatnak. Aaron neki akar menni, de magam után húzom, mert nem akarok nagyobb balhét. Beültetem a kocsimba, amit nemrég vettem, mert időközben vezetni is megtanultam, mivel az szintén hatékonyan elvonta a figyelmemet a szarságokról, és szó nélkül elindulok. 

– Nem akartam, hogy így láss. Azért nem mentem a táncórára, mert nem akartam, hogy… lássátok, mekkora lúzer vagyok valójában. Ott mindenki odavan értem, és azt akartam, hogy az a kép éljen rólam, amit sikeresen felépítettem. De igazából egy vesztes vagyok, akit halálra szívatnak az iskolatársai… – motyogja az ablaknak támasztva a fejét. 

– Tudom, mit érzel, mert én is átéltem azt, amit te. – Elkerekedett szemekkel bámul fel rám, mintha nem tudná elképzelni, hogy egykor egy csónakban eveztem vele, pedig cseppet sem vagyok több vagy jobb nála. Könnyek folynak végig az arcán, amiket szeretnék letörölni, de nem akarok túlságosan bizalmas viszonyba kerülni vele. – Hol laksz? – kérdezem inkább. 

– Nem akarok hazamenni. Az apám csak lecseszne, amiért megint nem tudtam megvédeni magam. Elvinnél a próbaterembe? Eléggé hiányzik a tánc… – Bólintok, és rájövök, hogy azért akar most gyakorolni, mert a többiek mind iskolában vannak, és nem láthatják az arcát csúfító monoklikat. Amikor megérkezünk, úgy robban be az épületbe, mintha puskából lőnék ki, a hifit pedig maximum hangerőre csavarja. Táncolni kezd, de nem úgy, mint általában. Nem tudja abbahagyni a sírást, a mozdulatai nem kecsesek vagy finomak, erőltetettek, durvák, a lábával inkább toporzékol, mint lépked, és néha a falba bokszol elkeseredésében. Megszakad a szívem, amiért ilyen állapotban kell látnom, ezért felállok a kényelmes székből, ahol addig terpeszkedtem, és én is táncolni kezdek, hátha attól lenyugszik. A mozdulataimra összpontosít, direkt a legnehezebb figurákat vetem be, hogy azzal eltereljem a figyelmét, és ő majdnem tökéletesen véghezviszi az összeset. Ráébredek, hogy nekem is baromira hiányzott a tánc, mert az oktatás nem egyenlő azzal, hogy csinálom is. Egy ponton Aaron szeméből eltűnnek a könnycseppek, a helyüket átveszi egy olyan pillantás, amitől jobban megijedek, mint a sírástól, ezért inkább ismét a széken kötök ki, mert nem szeretném, ha így nézne rám. 

– Hé, Aaron! Ideje abbahagyni! – szólok rá, amikor több mint másfél órája meg sem áll. Nem akarom, hogy abba a hibába essen, amibe én, és hamarosan ájultan rogyjon össze a kimerüléstől. Elvigyorodik, lazán a magnóhoz sétál, de nem kapcsolja ki, csak lejjebb halkítja a zenét. Most úgy tűnik, mintha a sulis incidens meg sem történt volna, mintha nem borult volna ki totálisan órákkal ezelőtt. Én sosem tudtam ilyen könnyedén túltenni magam a dolgokon, de örülök, hogy ő ezen a téren is más, mint én. – Jó voltál, kölyök.

– Tudom, mindig jó vagyok – közli foghegyről, miközben eltűnik az apró konyhában. Egy forrón gőzölgő kávéval a kezében tér vissza, amit mosolyogva nyújt át nekem. Aaron mindig meglep valamivel: amikor megjegyeztem, hogy tönkrement a fülhallgatóm, másnap hozott nekem egy vadonatújat, amikor látta, hogy elszakadt a kedvenc pólóm, vett nekem egy ugyanolyat, gyakran kaptam az anyukája sütijéből, és minden óra után csinált nekem kávét két cukorral és rengeteg tejjel, ahogy szeretem. Gondoltam, csak egy lelkes diák, aki valószínűleg Jonghyunt ugyanígy elhalmozta ajándékokkal, de az előbbi pillantása miatt kételkedni kezdek. Mereven tartom a csészét, és nem merek ránézni, de érzem, hogy ő nem veszi le a tekintetét rólam. Miután megissza a fél liter limonádét, amit bekészített magának a hűtőbe, gyengéden a kezemre teszi a kezét, és reménykedve szólal meg: 

– Lezuhanyozom, mert így nem vagyok túlságosan szexi, de utána… izé… mit szólnál, ha piknikeznénk egyet? – Majdnem kicsúszik a számon, hogy annak ellenére, hogy szakad róla a víz, igenis szexi, de eszem ágában sincs adni alá a lovat. Közel hajol, túl közel, és én tudom, hogy nemet kéne mondanom, de ha ezt tenném, még jobban elrontanám az amúgy is rossz napját. Ezenkívül inkább lógok vele, minthogy otthon keseregjek a négy fal közt, ezért némán bólintok, és türelmesen várok, amíg végez. Jókedvűen dalolászik a zuhany alatt, amíg én megkenek néhány szendvicset, amiket két üveg kóla kíséretében a táskámba tuszkolok. Elképedek, amikor Aaron közli, hogy ő azt gondolta ki, hogy a tetőn piknikezzünk, de nem ellenkezem vele, mert nem szeretném megbántani, hadd legyen egy jó napja a rossz dolgok után. A tetőre érve elterülünk a magunkkal hozott plédeken, és Aaron rögtön nekiesik a kajának, úgy fal, mint aki soha életében nem evett. Nem igazán vagyok éhes, és örömmel látom, hogy neki ilyen jó étvágya van, így az összes kenyeret elé tolom. Miközben falatozik, folyamatosan be nem áll a szája. Mesél a húgáról, akit imád, és aki egyben a legjobb barátja. A szenilis nagypapájáról, aki mindig megnevetteti, a cicájáról, akit csak ő tud megsimogatni, és az első csókjáról, ami két éve csattant el egy tánctáborban Johnny Gomezzel. Fogalmam sem volt arról, hogy Aaron meleg, de most, hogy ilyen nyíltan a tudtomra adta, még kényelmetlenebbül érzem magam. Tehát őt is ezért verték meg, nem azért, mert egy stréber vagy mert csóróbb, mint a nagymenők. Elszomorodom, ha arra gondolok, hogy olyan elcseszett élet vár rá, mint rám, és már nem is figyelek arra, mit mond. Arra viszont nagyon is felfigyelek, amikor egy szájat érzek az enyémen, aminek a gazdáját először döbbenten ellököm magamtól. Az ösztöneim azonban erősebbek az értelemnél, és nem tudok ellenállni félig lehunyt szemének, reménykedő arckifejezésének, és résnyire nyitott ajkának, ami csak arra vár, hogy újra az enyémen lehessen. Ezúttal én mozdulok felé, és szorosan magamhoz húzom, mert iszonyú nagy szükségem van arra, hogy érezzem a teste melegét. Én irányítom a csókot, hagyom, hogy a vágy felülkerekedjen rajtam, és átéljem azt, amiben olyan régen nem volt már részem. Olyan rég gabalyodtak ujjaim valaki hajába, olyan rég éreztem valaki szívét együtt dobbanni az enyémmel, valaki nyelvét az én számban, ami gyengéden indul felfedezőútra, hogy amikor már ismeri a terepet, bátrabban barangolja be azt. Túlságosan jó ez az érzés ahhoz, hogy abbahagyjam, pedig tudom, hogy ezt kéne tennem. Én is jártam anno a tanárommal, és ha képes lennék beleszeretni ebbe az édes srácba, nem lennék a dolog ellen. De hiába fantasztikus ez az érzés, amikor arra vágyom, hogy a göndör tincsek helyett rövid, tüsi haj súrolja az ujjaimat, és hogy mogyoróbarna szemek helyett smaragdzöldek nézzenek vissza rám. Ez a fiú mindent meg tudna adni nekem, amit keresek: szerelmet, békét, boldogságot, bolondozást, de nem tehetek róla, hogy én a kaktuszt választottam az illatos rózsa helyett. Tudom, hogy Aaron mindent megtenne nekem, akkor is, ha másnap reggel közölném vele, hogy ennyi volt, többet nem lehetünk együtt, de nem használhatom ki őt. Neki nem egy olyan ember kell, akinek ezrek taposták meg a szívét, hanem egy hozzá hasonló tiszta lény, aki még nem ismeri az élet sötét oldalát. Levegő után kapkodva tolom el magamtól, amikor a keze a pólóm alá téved, és ülő pozícióba tornázom magam. 

– Nem tetszem neked, igaz? Azért mert megvertek, amiért egy vesztes vagyok… – kezdi, és megőrülök, amikor újabb könnyeket látok megcsillanni a szemében. Egy gyengéd csók erejéig még egyszer odahajolok a szájához, és megsimogatom az arcát, hogy megnyugtassam. 

– Nem veled van a baj, hanem velem. Te egy nagyon helyes fiú vagy, aki bármikor talál magának partnert. Nem akarlak kihasználni, Aaron. Én… én… szerelmes vagyok valakibe… 

– Szerelmes vagy? De hát mindig olyan szomorú a szemed… Ha én szerelmes lennék, akkor méterekkel a föld fölött lebegnék, és sütne rólam a boldogság… Ó, tehát viszonzatlan a szerelmed, ugye? Hát akkor a világ legnagyobb barmába estél bele! Hogy lehet téged nem szeretni, Seyong? Hidd el nekem, az egy idióta, de drukkolni fogok, hogy nyíljon ki a szeme.

– Figyelj csak, Aaron… Én meg azért fogok drukkolni, hogy találj egy szép lányt…

– Lányt? A csajokkal csak hülyülni jó, de semmi pénzért nem smárolnék velük. Minek fecsérelném egy lányra az értékes időt, amikor annyi helyes pasi van a világon? 

– Mert akkor könnyebb lenne az életed… – mondom szárazon, és el sem hiszem, hogy ezek a saját szavaim. Azelőtt sosem szégyelltem, hogy meleg vagyok, nem érdekelt, mit gondolnak rólam, de az az átkozott este mindent megváltoztatott. Néha azon kapom magam, hogy nőket stírölök az utcán abban a reményben, hogy valami megmozdul bennem, aminek hatására elhívom az egyiket vacsorázni, aztán tovább lépünk, de az isteni szikra nem akar megérkezni. 

– Ne mondj ilyet! Te vagy a példaképem, amiért olyan őszintén beszéltél az érzéseidről egy ország füle hallatára. Kérlek, ne add fel! A hozzám hasonló srácoknak szüksége van egy olyan emberre, akire felnézhetnek. Ha te feladod, akkor többé számunkra sem lesz remény. – Majdnem én is elbőgöm magam, mert ez a fiú, aki még olyan fiatal, okosabban gondolkodik, mint én. Bátrabb nálam, amiért annyira büszke vagyok rá. Érte és a többi srácért küzdenem kell, hiszen ha a szívem mélyére nézek, rohadtul nincs kedvem szerepet játszva csajokat bámulni, és azért szenvedni egy életen át, mert feladtam a gyerekkori álmomat. Aaron hozzám bújik, és nem húzódom el tőle, hagyom, hogy úgy tapadjon rám, mint egy pióca, mert ez kell ahhoz, hogy egyre jobban kitisztuljon az agyam. – Azért megengeded, hogy továbbra is hozzak neked sütit, meg csináljak kávét óra után? 

– Még szép, hiszen az a fizetségem azért, mert ilyen remek táncost faragok belőled. – Játékosan megpöckölöm az orrát, mire megfogja a kezem, hogy csókot leheljen rá. De nem elégszik meg ennyivel, ajkával végighalad egész karomon a vállamig, ott rátér a kulcscsontomra, nyakamra, hogy a végén a számon telepedjen meg. Nem kérem őt álszent módon, hogy fejezze be, mert hetek, talán hónapok óta nem éreztem ilyen jól magam. Tudja, hogy ennél többet nem adhatok neki, és ezt meg is értette. Nem azért csókol órákon át a csillagfényben, mert meg akar arról győzni, hogy válasszam őt, azt szeretné bebizonyítani, hogy nem bűn, ha egy másik férfihoz vonzódom, és hogy ne féljek kinyilvánítani az érzéseimet, mert akkor félemberként fogom az életemet tengetni. Vele megtapasztalom azt, hogy inkább meghalok fiatalon úgy, hogy mindent beleadva éltem, minthogy idős koromban azon keseregjek, milyen elcseszett életem volt a gyávaságom miatt. Ez a fiú visszaadja azt, amit az első nagy koncertünk estéjén elvettek tőlem: a hitet és a reményt egy jobb világra. 

***

– Te meg hol a francban voltál egész éjszaka? – esik nekem Tomi, ahogy belépek a szobánkba. – Tudod, hogy halálra aggódtam magam miattad? Ezerszer hívtalak, de ki voltál kapcsolva… Azt hittem, balesetet szenvedtél az új kocsiddal… Te együtt voltál valakivel? A szemeid ragyognak, és… ez nem a te parfümöd illata! Velünk hetek óta szóba sem állsz, erre… – Nem értem, mit keres itt, hiszen két hete elutazott Ethannel meg Dannel, és még két hetet távol kellett volna maradnia. Mindenesetre nagyon felidegesít a számon kérő stílusa.

– Tudtommal nem tartozom neked magyarázattal. Nem vagy sem az apám, sem a pasim. – El sem hiszem, hogy ilyen könnyedén ejtem ki azt a számon, hogy nem a pasim. Játszani akarom a nagypályást, akit nem érdekel semmi, de amikor fájdalomtól eltorzult arcára nézek, elszorul a szívem. Hülye voltam, amiért legalább egy SMS-t nem küldtem neki, hogy jól vagyok, amikor észrevettem, hogy keresett, de basszus, ő mikor világosít fel arról, hogy Aphroditénál fogja tölteni az éjszakát? 

– Seyong, bocsáss már meg nekem! Nem kellett volna elmondanom a gyújtogatás valódi okát.

– Pont azért haragszom rád, amiért nem mondtad el a legelején. Rajtam kívül mindenki tudta, és kollektíven eltitkoltátok előlem, mert azt gondoltátok, hogy én egy kibaszott porcelán baba vagyok, aki összeroppan, ha tudomást szerez az igazságról. És végül is, igazatok volt. Gyenge vagyok, összetörtem, és nem találom a helyem a történtek óta! Igen, csókolóztam egy sráccal, képzeld, mert vele úgy éreztem, hogy… hogy nem vagyok egy csótány, akit el kell taposni, amiért nem pillangónak született! – A padlóra rogyok, és hagyom, hogy a könnyeim könyörtelenül törjenek utat maguknak. Aaron előtt türtőztettem magam, mert csak egy gyerek, aki boldoggá szeretett volna tenni, de amellett, hogy szerelmes vagyok Tomiba, ő az egyik legjobb barátom, és előtte képtelen vagyok tovább színlelni. Összekuporodva sírok a padlón a régi önmagam miatt, aki nem futamodott meg, Aaron miatt, akinek ki tudja, hány pofont fog kiosztani az élet, amire ugyanolyan reményvesztetté válik, mint én, és Tomi miatt, aki nem lehet az enyém, mégis úgy szorít magához, mintha ő és én egyek lennénk. Ütemesen simogatja a hátam, azt suttogja, hogy nem lesz semmi baj, minden rendbe fog jönni, és bár nem látom az arcát, mivel a vállamba temeti, a hangján hallom, hogy ő is sír. Bárcsak visszautazhatnék az időben pár órát, amikor még Aaron ölelt magához, amikor nem a fájdalom, hanem a rég várt öröm járta át minden porcikámat. 

Miután teljesen kimerülünk a sok sírás miatt, Tomi feláll, hogy egy csomó kaját hozzon nekem, mintha tudná, hogy majdnem egy napja nem ettem semmit. Úgy tesz, mintha az előbbi közjáték meg sem történt volna, és fecsegni kezd Lucas filmjéről meg Ethan új daláról, amit New Yorkban írt. Szeretném meghallgatni azt a dalt, sőt, szeretném velük együtt énekelni, mert elegem van az önsanyargatásból. Elég nekem ez a lehetetlen szerelem, a zenét nem fogom többé megvonni magamtól. Félénken Tomira sandítok, és kimondom azt, ami a szívemet nyomja. 

– Szeretném, ha folytatnánk a 4TUNE-t. Nézd, megbeszélhetjük Mr. L-lel, hogy állítson egy hadsereget a csarnokok köré, amikor fellépünk… Tudom, hogy te is akarod, ne tagadd! – Tomi megdörzsöli a fejét, és fújtat egyet. Látom rajta, hogy küzd magával, mert mindennél jobban szeretne újra színpadon lenni, ugyanakkor fél. És nem magát félti, hanem engem. 

– Térjünk vissza rá, oké? De előtte el akarok veled menni bulizni. Ünnepeljük meg, hogy végre hozzám szólsz, és remélhetőleg a kapcsolatunk újra a régi. – Egy buli? Még sosem voltam Tomival bulizni, mert annak idején Lucasszal járt, mostanában meg egyedül, illetve talán Aphroditéval. Mindenesetre jól fog jönni egy kis kikapcsolódás, mert ez is közelebb fog vinni a gondtalan jövőhöz, amit elterveztem, hogy ezután élni fogok. Tomi teljesen kivirul, amikor igent mondok, és Ethannel is madarat lehet fogatni, amikor bekopogok hozzá, és órákat beszélgetek vele. Felhívom a pszichológusomat, de csak azért, hogy köszönetet mondjak neki eddigi fáradozásáért, és hogy a tudtára adjam, többet nem megyek hozzá. Elintézem, hogy Aaron ösztöndíjjal bekerüljön az egyik művészeti suliba, mert sokkal többet érdemel annál, hogy a gettóba járjon a mocskos szemétládák közé. 

Hihetetlenül jól érzem magam egy zuhany után, és nem kis időmbe kerül, mire kiválasztom a megfelelő darabot az esti bulihoz. Bár nem az én stílusom, de kölcsönveszem Ethan egyik szakadt farmerét, aminek vadságát egy egyszerű, fehér V nyakú pólóval emelem ki. Elégedetten mérem magam végig a tükörben, és elkapom Tomi elismerő pillantását is, amikor a szobába toppan. Talán rossz ötlet volt beleegyeznem, hogy vele tartok, mert már most csorog a nyálam látva a testére feszülő bőrnadrágot, ami éppen ott szűk, ahol kell, és a végig kigombolt fekete inget, ami szabadon hagyja izmos mellkasát. A mosolya észbontó, smaragdzöld szemeiről pedig azóta nem bírom levenni a tekintetemet, mióta elhagyta a napszemüvegét. Nem szerzett be újat, így kedvemre mélyülhetek el abban a gyönyörű szempárban, melynek a látványára oly régóta kíváncsi voltam. Szemei szöges ellentétben állnak a kinézetével: melegséget árasztanak, szebb holnapot ígérnek. Talán azért rejtette el őket olyan gondosan, mert attól félt, ha valaki meglátja, nem hiszi el, hogy milyen rosszfiú. Nem árulja el az úti célt, de igazából nem is érdekel, a lényeg, hogy kikapcsolódjak, és elfeledjem mindazt, ami rám nehezedett. Amikor azonban egy meleg bár előtt áll meg, idegességemben hányingerem támad, és tovább megyek annak reményében, hogy a következő klubba akart bemenni, csak eltévesztette a házszámot. De csalódnom kell, amikor elkapja a karom, és nagy hévvel visszahúz. Értetlenkedve nézek rá, de ő csak jókedvűen nevet. 

– Gondoltam, jó móka lesz betérni egy ilyen helyre. Annyi klubban partiztam már, ez se maradhat ki a listámról. – Fel nem foghatom, mi a jó Tominak abban, ha egymásra cuppanó pasikat kell bámulnia egész este, vagy esetleg egy-kettő majd be is próbálkozik nála, de megpróbálok túllendülni a félelmeimen, mert nem szívesen rontanám el a kedvét. Azt sem hagyja, hogy leüljek, rögtön a táncparkettre rángat, és úgy kezdi el ropni, mintha világéletében ide járt volna. Nem csodálkozom rajta, hogy a sok lányosabb vonalakkal büszkélkedő fiúka szeme azon nyomban rá tapad, és gyanítom, hatályos időn belül nem is fogják róla elfordítani a tekintetüket. Féltékenység kúszik a csontjaimba, amikor egy pasi rácsap a fenekére, amin fel sem háborodik, csak tovább nevet. Annyira magával ragadja a buli forgataga, hogy a következő pillanatban azt veszem észre, hogy messzire hajítja az ingét, és félmeztelenül folytatja a nép hülyítését. Belépek az őt kiéhezve bámulók táborába, és komótosan megszámolom a hasán elhelyezkedő kockákat. Basszus, de hát nem is láttam inni… Lehet, hogy otthon bevett valamit, mielőtt elindultunk? Másképp mivel magyarázhatnám azt a jelenséget, hogy úgy pörög a klub közepén, mint egy búgócsiga, amit többször felhúztak egymás után. Az émelygés újra elkap, amikor hátulról hozzásimul egy igazán jó pasi, és előre rettegek a reakciójától. Vagy bever neki egyet, vagy… Istenem, azt nem élném túl, hogyha elmenne vele, akkor inkább verje péppé! 

– Bocsi, haver, de vele vagyok – mondja egy hatalmas vigyor kíséretében, miközben lerázza a tag kezét magáról. Hozzám lép, és olyan hevesen ránt magához, hogy a levegő is bennem reked. A fickó undorodva mér végig, mintha azon agyalna, hogy lehetséges az, hogy egy olyan jó pasi, mint Tomi, velem kezd ki, de én tisztában vagyok vele, hogy csak azért csinálta, hogy lekoptassa a nem kívánatos személyt. A kezét mégsem veszi le a csípőmről, akkor sem, amikor a férfi más prédára vadászva távolodik el tőle. Nem húzódik vissza a saját térfelére, erősen tartja a testem, az övét pedig megfékezhetetlenül dörgöli nekem. mi a fene folyik itt? Átkerültem valamelyik párhuzamos dimenzióba? Mert az nem létezik, hogy én, Lee Seyong hosszú időn át táncolok Görgey Tamással, aki félmeztelen, és olyan boldognak tűnik, amilyennek még sosem láttam. Ez túl szép ahhoz, hogy igaz legyen! Próbálom messzire száműzni a kelletlen gondolatokat, és elvegyülni a kéjtől fűtött tömegben. Magamba szívom a bujaság mámorító illatát, ereimben lüktet a csábítás vad ereje. Azt akarom, hogy Tomi legyen a társam, aki vezet az élet táncparkettjén. Helyes és helytelen egybeolvad, megszűnik a tilos fogalma, az emberek eltűnnek körülöttünk, csak mi ketten vagyunk, csak mi ketten létezünk.

– Szent szar, azt nézd meg! Henry kiszabadult a börtönből? Azt reméltem, éveket fog ott rohadni! – Arca egyik pillanatról a másikra elsötétül, én pedig abba az irányba fordulok, ahova döbbenten mered. Henry valóban ott van, ráadásul az a pasas mászik rá, aki előbb még Tomit akarta megkörnyékezni. És Henry hagyja ezt. Mi több, szemmel láthatóan baromira élvezi. Tomi szeme villámokat szór, amikor megindul feléjük. Próbálom magam mellett tartani, de a megakadályozására tett kísérletem csúfos kudarcot vall. 

– Mi van, Henry? Hogy merészelted annak idején agyonverni Seyongot, amikor a te gatyádba is egy pasi nyúlkál? – Henry egy pillanatra lemerevedik, aztán széles vigyorra húzódik a szája, amikor engem meglát. Magára hagyja az érte epekedő férfit, és Tomihoz lép. 

– Szóval ezért védelmezted annyira. Mert titokban őt dugtad, mi? Remélem, elkaptál tőle valami csúnya fertőzést… – Henry nem tudja folytatni a szemétkedést, mert Tomi első ütése az állába vágódik, amitől hangosan összekoccannak a fogai. Valószínűleg a nyelvét is elharapta, mert fájdalmasan felüvölt, mialatt vér kezd szivárogni a szájából. Tomi nem áll le, egymás után viszi be az ütéseket Henrynek, mintha csak otthon lenne az edzőteremben, és a bokszzsákot püfölné. Henry már nem szomjas, ezért nem igazán tud védekezni, örül, ha megáll a lábán, de a biztonságiak hamar a segítségére sietnek. Tomit ki akarják dobni, de amikor egy köteg pénzt csúsztat a zsebükbe, és súg valamit a fülükbe, amit nem hallok, meggondolják magukat. Odahúz egy asztalhoz, és vedelni kezd. Olyan gyorsan önti magába az alkoholt, mintha pótolni akarná az eddig el nem fogyasztott poharak tartalmát. Szokásomtól eltérően én is iszom egy kicsit, hogy oldjam a feszültséget, de azért nem viszem túlzásba. Elmerülök a reflektorok fényében, melyek mindenféle színben pompázva lüktetnek a klubban, a zenében, ami csak akkor lehetne jobb, ha mi énekelnénk, és minél előbb ki akarom verni a fejemből Henry felbukkanását. Egy fiú odajön hozzám, és táncolni hív, én pedig elmegyek vele, mert úgy gondolom, Tominak úgyse kell most más a pián kívül. A srác annyira más, mint Tomi, mégis vonzóvá teszi számomra az a néhány koktél, ami bennem van, meg a klubban keletkezett forró hangulat. Szőkésbarna haja hullámokban omlik a vállára, teste nem olyan izmos, mégis bárki szívesen feküdne alatta… Jesszusom, hogy gondolhatok ilyeneket? Amikor megcsókol, azon elmélkedem, hogy mekkorát változott a világ, hiszen eddig Jonghyunon kívül csak egyszer csókolóztam Tomival, akkor is álcázva magam, most meg huszonnégy óra leforgása alatt a második pasival smárolok, aki tulajdonképpen idegennek számít. A mámor nem tart sokáig, mert valaki hátulról a testemre kulcsolja a karját, mire azt gondolom, hogy egy újabb vadász csapott le rám, akinek szívesen lennék a zsákmánya.

– Ő az enyém – hallom meg Tomi hangját közvetlenül a fülem mellett. Annak ellenére, hogy seggrészeg, tisztán érthetően és keményen csengenek szavai, minek következtében előző partnerem rögtön visszavonulót fúj. Egész testemben megremegek, amikor Tomi végighúzza a kezét az oldalamon, majd az ujjai becsúsznak a pólóm alá. Még mindig a hátam mögött van, így legalább nem látja az arckifejezésemet, ami még árulkodóbbá válik, amikor belecsókol a tarkómba. Egyfolytában az a mondat zakatol a fejemben, hogy „ő az enyém”, és meghalnék azért, hogy ez az állítás igaz legyen. Maga felé fordít, de nem merek a szemébe nézni. Lehajol hozzám, és száját őrjítően lassan forrasztja az enyémre. Ajkaival simogat, becéz, mintha nem is lenne részeg, hiszen akkor keményen követelné azt, amit el akar venni. Azt hiszem, ha nem ölelne ilyen szorosan magához, már a padlón fekve hevernék ájultan a lába előtt. Talán jobb is lenne nekem ott, a földön, mert nem bírom elviselni ezt a gyönyört, amiről tudom, hogy nemsokára úgyis véget ér. Ez a csók más az összes többinél, még annál is, amit múltkor ő adott nekem, amikor lánynak voltam öltözve. Érzem, hogy ő is reszket, amikor végigrajzolom a mellkasán húzódó tetkók körvonalát, hogy az ő ajkai is beleremegnek a visszafojtott könnyekbe, hogy az ő vágya is ugyanolyan egyértelmű, mint az enyém. 

– Szeretlek! Próbáltam küzdeni ellene… mással helyettesíteni téged, de nem megy. Aphrodité helyett a te testedet akarom csókolni, és… a karjaidban akarok aludni, mint régen… De nemcsak aludni akarok, érted? Mindent akarok, ami te vagy, mert szerelmes vagyok beléd… 

– Ezt csak azért mondod, mert részeg vagy, Tomi. Holnap majd mindent el fogsz felejteni, de… De ez az este a miénk, úgyhogy most elmondhatom neked, hogy én is szeretlek téged. Megőrülök a vágytól, hogy tényleg a tiéd lehessek… Nélküled semminek sincs értelme… – Nem engedi, hogy folytassam, ezúttal sokkal vadabbul tapad a számra. Azt hiszem, csillagokat látok, pedig csak a fehérre meszelt plafon húzódik felettünk. Azt hiszem, a mennyekben járok, amikor átadja nekem minden szenvedélyét, és a pokol legmélyére zuhanok, amikor visszahúzódik. – Ne hagyd abba! – kérlelem, mert nem akarom, hogy véget érjen az éjjel. Csak arra az időre szakad el tőlem, amíg lehámozza rólam a pólót, hogy a ruhadarab kövesse az övét valahova a tömeg szélére landolva. 

– Imádom, ha fehér felsőben vagy, de nélküle sokkal jobb. – Nyelve végigsiklik a nyakamon, majd a felsőtestemre téved, mire felszisszenek, mert nem gondoltam volna, hogy a csókon kívül más is fog történni. Betuszkol a mosdóba, és hagyom, hogy a falnak lökve úgy csókoljon, mintha ma lenne életünk utolsó napja, és holnap egy katasztrófa végleg elsöpörné a földet. Foga a nyakamba mélyed, de nem izgat, ha úgy fogok kinézni, mintha vámpírtámadás ért volna. Hagyom, hogy azt csináljon velem, amit akar, hogy a szenvedély hevétől fűtve a hajamat tépje, hogy a nyelvével őrült tempóban járjon ki-be a számba, hogy megszívja a mellbimbómat, hogy a kezével masszírozni kezdje lüktető ágyékomat, de amikor le akarja húzni rólam a farmert, riadtan kezdenék hátrálni, ha nem ütköznék a mögöttem húzódó falba. 

– Várj, édes, ezt nem tehetjük meg – suttogom a szájába kifulladva. – Amikor holnap felébredsz, gyűlölni fogsz azért, mert megengedtem, hogy részegen őrültségeket csinálj. 

– De annyira kívánlak… – nyögi, miközben akaratlanul elhúzódik tőlem. Fizikai fájdalmat okoz elutasítanom őt, hiszen megveszek érte, és semmi másra nem vágyom annyira, minthogy az övé legyek, de nem így, és nem itt. Nem egy füstös bár férfimosdójában, nem akkor, amikor az alkoholtól azt sem tudja, mit csinál. Tudom, nálam nagyobb hülye nem létezik a világon, mivel ki kéne használnom ezt a soha vissza nem térő alkalmat. Biztosra veszem, hogy Tomi holnap semmire nem fog emlékezni, akkor meg miért ne feküdhetnék le vele? Ha a szerelmi vallomására nem fog emlékezni, akkor arra sem fog, hogy mit tett, és amire nem emlékszik, amiatt nem kell idegeskednie. Nagyot sóhajtok, amikor kivezetem a helyiségből őt, egyenesen a kocsim felé. Elalszik a hazafelé vezető úton, de felébresztem, hogy aztán az ágyába dughassam, hogy kényelmesen aludja végig az éjszakát. 

– Szeretlek, hallod? Nagyon, nagyon, nagyon szeretlek! Kérlek, józanon is szeress majd, kérlek! – Tomi már nem hallja, amit neki suttogok, mert békésen szuszog a takarója alatt. Melléfészkelődöm, és magamhoz ölelem, mint a kedvenc plüssmackómat kiskoromban. 

– Na, sikerült felszedned valami csini fiút tegnap este? – kérdezi Tomi vidáman, amikor reggel álmosan dörzsölöm a szemem. Meglepődöm azon, hogy ő már fel van öltözve, és az ágyát is bevetette, de a kérdése az, ami leginkább gyomorszájon vág. 

– Te nem emlékszel semmire a tegnap estéből? 

– De. Emlékszem, hogy ott volt az a baromarcú Henry, akinek szerencsére jól kidekoráltam a képét, de utána képszakadás. Miért, gázul viselkedtem? – Bárcsak tudnám, miért érzem úgy, mintha egy óriás vasmarokkal szorítaná össze a szívemet, amikor pontosan tudtam, hogy ez lesz a vége. De azért titkon abban reménykedtem, hogy emlékezni fog, azért imádkoztam az éjszaka háromnegyed részében, hogy amikor reggel felkeltenek a nap első sugarai, az ő csókjai borítsanak be, mielőtt kinyitnám a szemem. Csalódottan befordulok a fal felé, és hagyom, hogy néhány könnycsepp a párnámra hulljon, mielőtt Tomi megpaskolná a hátamat. Nyafogni kezd, nehogy visszaessek a depresszióba, és én megígérem neki, hogy mindjárt követem őt az ebédlőbe, mert szeretnék a többiekkel reggelizni, csak adjon egy percet egyedül. Nem tudja mire vélni a kérésemet, hiszen azt gondolja, mindent megosztok vele, de beletörődve magamra hagy. Engedem, hogy az emlékek magukkal ragadjanak, a zsigereimben akarom érezni, még egyszer átélni a csodát, mielőtt lemennék a srácokhoz, és eljátszanám, hogy minden a legnagyobb rendben van. Olyan pontosan fel tudom idézni, milyen elemi erővel hatott rám, amikor a számat csókolta, mintha most is épp azt tenné. De minek kéne vennem ezt az egészet? Mondhatnám, hogy részegen az emberek össze-vissza fecsegnek, de mások úgy tartják, hogy a gyerekek és a részeg emberek sosem hazudnak… 

***

Újra a Nirvanában állok, és újra női ruhában. Ezúttal nem azért öltöttem fel ezt a borzalmas göncöt, hogy együtt tölthessek egy kis időt Tomival, Lisette kért meg kétségbeesetten arra, hogy ugorjak be helyette, mert szeretne Lucasszal lenni, viszont ha nem küld maga helyett egy másik embert, a főnök leszedi a fejét. És hát azért vannak a barátok, hogy akkor is segítséget nyújtsanak, ha semmi kedvük a dologhoz. Szerencsére Tomi tutira nem fog ma idejönni, mert gőzerővel dolgozik egy szövegen, ami passzolna Ethan újonnan írt dalához. Mióta Tomi részegen megcsókolt, nem találkozik Aphroditéval, és többet lóg velem, mint valaha. Buliba nem mentünk azóta, inkább otthon néztünk filmeket, úszkáltunk a medencében, vagy nagyokat beszélgettünk egy finom koktél mellett. Imádom, hogy mellettem van, még ha nem is tehetek vele olyanokat, mint azon az estén. Naphosszat tudnék belemélyedni smaragdzöld tekintetében evés, ivás és alvás nélkül. Azt is felfedeztem, hogy ha másképp esik rá a fény, kicsi kék is vegyül a zöld tengerbe, ami kisfiús bájt kölcsönöz neki. Bárcsak ott lehetnék most vele, hogy amíg a szövegen dolgozik, én a hátát simogatva biztosítsam őt arról, hogy remek munkát végez. Ehelyett itt kell magam riszálnom, és hallgatnom a gusztustalan fószerek beszólásait. Ezért Lisette kettővel jön nekem! Múltkor is nehezen tudtam elviselni ezt a rohadt maskarát, de akkor legalább volt motivációm. 

– Sojin! El sem hiszem, hogy megint találkozunk! Hol voltál eddig? Időtlen idők óta kereslek téged. – Épp le akartam magamról rángatni ezt a szart, amikor meghallottam a hátam mögül Tomi hangját. Riadtan pördülök meg, és valóban ott áll szemtől szemben velem. Hogy a fenébe került ide? Azért vállaltam el a ma estét, mert biztos voltam benne, hogy nem fog megjelenni itt, erre tessék! És most mégis mit csinálhatnék? Nem akarom még egyszer átverni, de le sem leplezhetem magam, mert akkor meggyűlölne. Behunyom a szemem, de nincs olyan szerencsém, hogy mikor újra kinyitom, már nem látom őt. – Táncolunk? – kérdezi, és meg sem várva a válaszom, a derekam köré fonja a karját. Valamit hadoválok neki arról, hogy sürgősen másik városba kellett mennem, mert a keresztanyám megbetegedett, és rajtam kívül nem volt más, aki ápolhatta volna, aztán megkérdezem, vele mi újság, mert nincs kedvem több hazugságot gyártani. Elmondja az érzéseit a tűzzel kapcsolatban, és megszakad a szívem, amikor arról beszél, mennyire halálra rémült, amikor azt hitte, bent fogok égni. Meghat, amikor az együttesről fejti ki a véleményét, meg arról, hogy mennyit jelent neki a zene, amit miattam képes lenne feladni. A felcsendülő dalok, a fények ismét a vonzáskörükbe kerítenek, de megtiltom magamnak, hogy megcsókoljam Tomit. Rettentő nehéz tartani magam, amikor az ujjai gyengéden cirógatják a derekamat, és a szája ismét pár centire van az enyémtől, a szemei úgy ragyognak, mint a legdrágább kő, de ez az este nem erről szól. Teljesítettem Lisette-nek tett ígéretemet, itt az idő távozni. – Sojin… Rosszul esett, hogy a múltkori csókunk után úgy faképnél hagytál. De be kell vallanom neked, hogy ez is segített ráébrednem arra, hogy… szerelmes vagyok valakibe… – Ez a francos ruha, még sosem fojtogatott annyira, mint Tomi vallomása közben. Ha kimondja, beleszeretett Aphroditéba, nem fogok tudni tovább színlelni, és a szeme láttára fogok összeomlani. Tudom, hogy engem sosem fog szeretni, de végignézni azt, hogy nemcsak szórakozik, hanem boldog párkapcsolatot is ápol valaki mással, az már teljesen más lapra tartozik. Lisette gyakran kezdhet csuklani az este folyamán, mert percenként gondolok arra, hogyha ő nincs, nem kerülök ekkora slamasztikába. Persze nem szegezett pisztolyt a fejemhez, nyugodtan mondhattam volna nemet is a kérésére, de talán a szívem mélyén igenis azt reméltem, hogy Tomi el fog jönni, és újra érezhetem egész testemet felemésztő csókját. De itt az idő abbahagyni a gyerekes álmodozást, mert engem csak női ruhában vagy részegen smárolt le. Mostantól tényleg nincs jogom beleavatkozni az életébe, hagynom kell, hogy Aphrodité oldalán kiteljesedjen, és nemsokára a karomba adják az első gyereküket. Hogy fogom én ezt túlélni? Tomi majd engem akar tanújának az esküvőjén, a fia keresztapjának, és én mindig ott leszek mellette, mint egy jó barát, mert azt végképp nem tudnám elviselni, ha már ezt a posztot sem tölthetném be a jövőjében. Én leszek Seyong bácsi, aki vasárnaponként átjár hozzájuk ebédre, és aki befonja a lánya haját, meg divat tippeket ad neki, miközben otthon, nagy magányában azon kesereg, hogy neki semmije sincsen, kivéve egy családot, ami akármilyen közel áll hozzá, igazán sosem lehet az övé. 

– Ó, kisszívem, végre elismered, hogy belém estél? – Aphrodité odalép Tomi mellé, és ragyogó arccal vetődik a karjába. Tomi zavartan nézi, aztán ellöki magától, és mintha undor villanna a szemében. A lány nem tágít, ismét Tomira akar tapadni, de továbbra se éri el célját.

– Ne röhögtess, Aphrodité! Mégis miből gondoltad, hogy egy magad fajta lotyóba bárki bele tudna zúgni? Te csak addig voltál jó, amíg nem kellett több a szexnél, most már tipli, világos?

– Valóban? Mekkora ökör vagy te, Tommy G! Hát nem veszed észre, hogy főszerepet kaptál a Kész átverés show-ban? Nézd meg a saját szemeddel, édeském! És köszönd meg nekem, hogy felébresztettelek a kábulatból, amibe ravasz módra belehajszoltak. – Aphrodité egy mozdulattal lerántja rólam a parókát, ami suhogva ér padlót. Az erős smink és a női ruha ellenére egyértelművé válik, hogy ki lapult a műhaj alatt, melynek hatására könnycseppjeim rögtön versenyre kelnek egymással. Lassított felvételként pörögnek le előttem az események: Tomi arcán a teljes ledöbbenés, Aphrodité mesebeli boszorkányoktól kölcsönzött kacaja, a körülöttünk lévők furcsa pillantásai, a fájdalom, ami még azelőtt a húsomba váj, mielőtt Tomi ökle az arcomba vágódna. Sosem gondoltam volna, hogy egyszer az a pillanat is eljön, amikor kezet emel rám, de ha jobban belegondolok, megérdemlem a haragját. 

A földön fekszem, ahonnan nincs kedvem felállni, nem érdekel az sem, ha az emberek engem használnak lábtörlőnek, mielőtt elhagynák a klubot. A szemem sarkából látom, hogy Tomi durván berángatja Aphroditét a férfi mosdóba, és száz százalék, hogy a csaj nem fogja leállítani őt, mint én azon a hihetetlen éjszakán. Milyen jól tettem, hogy nem engedtem, hogy tovább menjen, mert ha most ennyire berágott rám, akkor ki is nyírt volna. Nem tudom, hogy a képzeletem űz-e belőlem tréfát, vagy Aphrodité tényleg olyan hangosan kiáltozik, hogy még a zenét is túlharsogja, de ettől úgysem érezhetem már rosszabbul magam. Eddig legalább barátként Tomi mellett lehettem, és nekem ezt is el kellett szúrnom. Képtelenség szavakba önteni azt a kínt, amit érzek, igazság szerint csak azért fohászkodom, hogy legyen már vége. Hogy bárcsak én égtem volna bent abban a rohadt csarnokban a lány helyett… Az emberek tudomást se véve rólam buliznak tovább, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne, hogy egy pasi nőnek öltözve, szanaszét folyó sminkkel fetreng a földön. Hálát adhatok a sorsnak, hogy nem jönnek oda hozzám, és köpnek le vagy rúgnak belém. Nincs itt Lucas, mint az utóbbi alkalommal, nincs senki, aki egy csepp életet tudna lehelni belém, és komolyan úgy érzem, hogy nem fogom tudni összeszedni magam, és itt fog rám találni a reggel. Kínomban felnevetek, amikor a Fifth Harmony Who are you? című száma csendül fel a bárban, aztán újra elsöprő erővel tör rám a zokogás. Rájövök, hogy nem vagyok több egy jégvirágnál, amit egy ujj maszatolása vagy egy száj lehelete úgy eltűntethet, mintha soha nem lett volna ott az ablak üvegén. Lehet, hogy még lélegzem, de az illatokat nem fogom többé érezni, mert ha az ő illatát nem szívhatom magamba, a többinek kétségek nélkül mondok búcsút. Lehet, hogy fogok enni, inni, de nélküle semminek nem lesz íze. Ha nem ő hozza nekem a finomságokat, ha nem ül mellettem, mialatt elfogyasztom azokat, az étkezések nem lesznek többek létfenntartásnál. 

– Tesó… basszus… Tomi felhívott, hogy jöjjek érted… Mi az isten történt? – Hallom Lucas kérdését, és érzem, amint felemel a földről, de képtelen vagyok egy hangot kinyögni. Nem látok többet elmosódott foltoknál, mialatt a taxihoz kísér, és ahogy bezuhanok a hátsó ülésre, egy gondolat utat tör magának agyam rejtett zugából, és kiűzhetetlenül telepszik meg a fejemben, hogy őrjítő zakatolásával az idegösszeomlás szélére sodorjon. 

Aphrodité azt hitte, Tomi belé lett szerelmes, ahogy én is, de ő tagadta ezt, sőt, felháborodva taszította el magától a lányt. Azt mondta Sojinnak, az ő eltűnése ébresztette arra rá, hogy szeret valakit… De ha nem Aphrodité és nem Sojin az a bizonyos valaki… Ugye az nem lehet? Ugye az nem létezik, hogy azt akarta bevallani, hogy belém lett szerelmes…?