Leo
Büszkén nézem a robosztus épületet, és az egymás után érkező embereket,
akik lassacskán megtöltik a csarnokot. A tömeg elég színes: megtalálhatók benne
a negyvenes évei elejét taposó anyukák, akik a fiatalságukat elevenítik fel a
ma esti koncerten, és a tini lányok, akik ezen a zenén nőttek fel, mert az
anyukáik már akkor ezeket a dalokat hallgatták, amikor ők a hasukban voltak. Én
is kívülről fújom mindet, hiszen nekem „kötelező” volt a hallgatásuk.
A nevem Leonardo Davila, én vagyok Lucas Davila és Lisette del Mar
legidősebb fia a háromból. A szüleim húsz évesek voltak, amikor összehoztak
engem, aminek köszönhetően kénytelenek voltak magukkal vinni a turnékra, az
interjúkra, mert egy percet sem akartak távol tölteni tőlem. Megtehették volna,
hogy bébiszitterek hadát fogadják mellém, de ők határozottan elutasították ezt
a lehetőséget. Néha lepasszoltak a nagyiékhoz, na de melyik gyerekkel nem
teszik ezt meg olykor a szülei? Anya két interjú közt pelenkázott engem, és ha
éhes voltam, képes volt megszakítani a koncertjét, hogy kielégítse az
igényeimet. Ha beteg voltam, apa nem ment fellépni, ott ült az ágyam mellett a
kezemet fogva, amíg jobban nem lettem. A tanulmányaim nagy részét
magántanulóként kellett folytatnom a gyakori helyváltások miatt, de ez cseppet
sem zavart engem. Sok gyerek ragaszkodik az iskolájához, én viszont örültem
annak, hogy minél több embert ismerhetek meg, de a legjobban az tett boldoggá,
hogy a családommal lehetek. Lorenzo öcsém három évvel fiatalabb nálam, Lautaro pedig
még csak tíz éves múlt. Világ életünkben jó testvérek voltunk apa nagy örömére.
Ő mindig azt mondta, hogy nem ápol jó kapcsolatot a bátyáival, és hálát ad az
égnek, amiért mi ennyire szeretjük egymást. Jó, azt nem állítom, hogy egyszer
sem civakodtunk vagy estünk egymásnak életünk során, de igazán komolyan nem
bántottuk a másikat. Lolo-val gyakran vérre menő meccseket folytattunk Xboxon,
és ha egyikünk vesztett, bosszúból mindig kieszeltünk valami gonoszságot a
másik számára, Lautaro-t viszont a
széltől is óvtuk, pedig vagány kissrác, már most látszik rajta, hogy a
nagytesóira ütött.
A 4TUNE több mint tíz év szárnyalás után vált szét. Apáék imádták az
egészet, de úgy gondolták, hogy harminc évesen eljött az ideje egyéb dolgokba
vágni a fejszéjüket. A búcsú koncerten mindnyájuk szíve megszakadt egy kicsit,
de a barátságuk erőt adott nekik a folytatáshoz. Az, hogy a banda feloszlott,
nem jelentette azt, hogy a köztük lévő kapcsolat is megszakadt. Épp
ellenkezőleg. Amikor megszülettem, egy nagy házba költöztünk, hogy ne a hotelben
kelljen engem felnevelniük a szüleimnek. Két évvel később megszülettek Ethan és
Becky ikerlányai, Miranda és Georgina, úgyhogy követték a példánkat, és ők is
ott hagyták a hotelt. Az otthonunktól balra állt egy üres ház, és ezt
kihasználván Becky és Ethan bebútoroztak oda, hogy a barátaik közvetlen
közelében lehessenek. Tőlünk jobbra szintén elhelyezkedett egy még lakatlan
ház, amire Tomi és Seyong rögvest lecsaptak, mert úgy gondolták, nekik is kijár
egy takaros otthon, nem öregedhetnek meg a hotel falai között. Egyébként ők hat
évvel ezelőtt fogadtak örökbe egy gyönyörűséges kislányt, Isabelle-t, aki akkor
két éves volt, és a szülei halálos kimenetelű autó balesete után abba az
árvaházba vitték, amit Tomi rendszerint látogatott.
A 4TUNE feloszlása után apa és anya egy duót alakítva járták az országot,
elsősorban romantikus, latinos ütemekkel tarkított dalok előadásával. Apa
ezenkívül színészi pályafutását sem hanyagolta el, egymás után halmozták őt el
a jobbnál jobb ajánlatokkal. Ethan alapított egy rock zenekart, és visszatért
kamaszkori nagy szerelméhez a vadabb ritmusok személyében. Seyong megnyitotta a
tánciskoláját, ahol minden fajta táncot oktatott a gyerekek által szeretett
hip-hoptól kezdve az idősek terén közkedvelt társastáncig. Tomi pedig Jay-Z és
Pitbull nyomdokaiba lépve belevágott a rap karrierje építésébe.
– Sok szerencsét, szívem! – Mira a nyakam köré fonja a karját,
és forró csokitól édes ajkát az enyémre nyomja. Szeretném alaposabban
megízlelni, de most sietnem kell.
– Apádtól jobban tartok, mint a fellépéstől – vigyorgok rá, és még egy
futó csókot lehelek a szájára. Gyors léptekkel indulok meg a backstage felé,
hiszen én fogom megnyitni a koncertet. Imádok énekelni, bár eddig még nem
gondoltam arra, hogy komolyabban is űzhetném az ipart. De amikor apáék
bejelentették, hogy rendeznek egy húsz éves jubileumi koncertet, azt mondták,
ez egy elszalaszthatatlan lehetőség számomra. A koncerttel nem az a céljuk,
hogy visszatérjenek, ez egy egyszeri alkalom lesz a boldog idők felelevenítésére.
Kicsit izgulok, mert nem akarom, hogy az újságírók rám szálljanak azzal a
feltételezéssel, hogy apám hátán akarok felkapaszkodni a popzene létráján.
Amikor azonban megpillantom Mirát a sorok közt, aki csillogó szemekkel néz rám,
és a „szeretlek” szót formálja az ajkaival, egy csapásra megnyugszom. Öt dalt
adok elő, abból négy feldolgozás, az utolsó pedig saját szerzemény. Még senki
sem hallotta, apa sem tudja, hogy ez az első dalom, aminek én írtam a szövegét,
és a zenéjét is én szereztem. Minden szó, minden pillantás, minden belőlem
sugárzó érzelem Mirának szól, aki a dal közepén a szemét kezdi törölgetni.
Amikor lemegyek a színpadról, apa egy csontropogtató ölelésbe von, és biztosít
arról, hogy irtó büszke rám. Aztán tovább rohan, mert egy percen belül
jelenésük van a színpadon. Én mosolyogva rogyok le egy fotelre az öltözőben,
mert kell pár pillanat, amíg megemésztem, amit átéltem. Túl vagyok életem első
fellépésén, amit imádott a közönség. Végig engem figyeltek, nem azt csinálták,
mint általában, hogy végig csacsogják az elő zenekart, mert csak a fő attrakcióra
kíváncsiak. Minden szem rám szegeződött, minden kéz nekem tapsolt, az anyukák
és lányaik egyaránt az én nevemet kiabálták. Eddig a pillanatig csak hobbinak
tekintettem a zenére, de azt hiszem, nem menekülhetek meg attól, hogy a szüleim
példáját kövessem. Lolo a foci szerelmese, és olyan hamis, amikor néha rázendít
egy szurkolói nótára, hogy mindenki a fülét befogva menekül a családban, amerre
lát. Lautaro pedig inkább a színészi képességeket örökölte apától, mert
rendkívül hitelesen tudja eljátszani, hogy beteg, amikor nem akar iskolába
menni. Lolo-nak és nekem sosem hittek, amikor bevetettük a „meghalok, annyira
fáj a hasam” kártyát, de a kisöcsénknek folyton benyalják.
– Hát itt bujkál a popzene égboltjának legújabb csillaga! Remélem, most
már elhiszed, hogy a színpadon a helyed. Fantasztikus voltál, szerelmem! – Mira
az ölembe mászik, és olyan hevesen csókol meg, hogy rá kell ébrednem, én vagyok
a világ legszerencsésebb pasija.
– Miért jöttél ide? Lemaradsz a koncert elejéről. Apád meg fog ölni, ha
megtudja, elraboltam tőle az elsőszámú rajongóját. Aki ráadásul úgy csókol,
hogy… Készítheted a koporsómat!
– Ne parázz már ennyire! Tízezrek előtt léptél fel, és még ezután is
apától tartasz?
Úgy nőttünk fel, hogy az ikrek és a kis Izzie olyanok voltak, mint a
húgaink. Rengeteg időt töltöttünk együtt, és szerettük egymást, annak ellenére,
hogy Georgie folyton agyba-főbe vert, ha a testvérének több figyelmet
szenteltem. Amikor kicsik voltak, az ikrek külsőre nagyon hasonlítottak
egymásra, mert Becky szerette ugyanolyan ruhába öltöztetni őket. De már akkor
látszott, hogy amíg Mira a babái társaságát élvezte, Georgie-t ki se lehetett
robbantani a próbateremből, ahol egyfolytában az apját figyelte gitározás
közben. Már akkoriban lejött, hogy amíg Mira az anyukája kis hercegnője,
Georgie az apukája rock dívája. Mindkét lányt imádtam, de valahogy Mirához
húzott a szívem kezdetektől fogva. Amíg az öcsém a labdát rúgta a haverjaival,
én Mirát bámultam, ahogy a cicájával játszott, ahogy végigvonult egy
képzeletbeli kifutón az anyja magas sarkújában, és rögtön mellette termettem,
amikor kibicsaklott benne a bokája. Emlékszem, hogy remegett a kezem, amikor
megérintettem a lábát, és hogy utána napokig nem fürödtem, hogy ne mossam le
magamról a bőre érintését. Tovább is húztam volna a fürdés nélküli napok
számát, de Lolo berángatott a fürdőbe, és a zuhany alá nyomott. Azt mondta, nem
hajlandó egy olyan szobában élni, ahol oroszlánszag van, és mivel anyáék nem egyeztek
bele, hogy vesznek neki egy külön lakást, mert nem bír velem együtt élni, jobb
híján ahhoz folyamodott, hogy ő maga fürdet meg engem.
Kamasz korukra Georgie megelégelte az anyja által ráaggatott habos-babos
ruhákat, és a topánkákat fekete bakancsra, a szép blúzokat bőrdzsekire
cserélte. A haját feketére festette, és levágatta, a gitárt pedig ki sem
lehetett venni a kezéből, olyan volt, mintha a húrokat az ujjaihoz ragasztották
volna. Nem is nagyon érdekelték a pasik, a zene kötötte le minden figyelmét.
Mira viszont egyre nőiesebb és gyönyörűbb lett, amit sajnos más fiúk is
észrevettek. Majd’ beleőrültem, amikor egy másik sráccal láttam kézen fogva
mászkálni az iskola folyosóján, de ahelyett, hogy bevallottam volna neki az
iránta táplált érzéseimet, dacból én is más lányok után néztem. Randiztam
párral, de akárhányszor a csókra került volna a sor, kihátráltam a helyzetből,
és megszégyenülve mentem haza. A hoppon maradt lányok azt kezdték terjeszteni,
hogy meleg vagyok, ami biztos azért van, mert melegek közt nőttem fel, amin
nevetnem kellett. Az biztos jobban tetszett volna nekik, ha mindenkit
végigsmároltam volna, mert az nem számított nekik, hogy így ők olcsó lotyókká
váltak volna. Nem okozott nekem álmatlan éjszakákat, hogy nem lehettem a suli
ügyeletes Don Juanja, de amikor Mira is nekem szegezte azt a kérdést, hogy
valóban meleg vagyok-e, igazán nagy dühbe gurultam. Körülbelül egy éve
lehetett, ő tizenöt volt, nekem pedig pont azon az estén ünnepeltük a
tizenhetedik szülinapomat. Kint ültünk a kertben, hiába folyt a buli bent,
sokkal jobban éreztem magam kettesben vele a naplementét bámulva, mint a
félrészeg haverok társaságában.
–
Leo, tudod, hogy engem nem zavar, ha az vagy. Imádom Tomi bácsit meg Seyong
bácsit is, és te vagy a legjobb barátom, szóval nem hagynálak el akkor sem, ha
baseball ütővel agyonütnél egy mókust. Na jó, természetesen akkor soha többé
nem szólnék hozzád, de… – Nem volt kedvem magyarázkodni, neki nem. Megragadtam
a vállát, és kissé erőszakosan rántottam magamhoz. Minden bevezetés nélkül a
szájába nyomtam a nyelvem, és az igazat megvallva, nem volt olyan jó, ahogy a
filmekben áradoznak az első csók élményéről. Nem így terveztem az egészet.
Romantikus körülmények között akartam neki szerelmet vallani, rózsákkal meg
minden, de a bennem tomboló latin vért végül nem tudtam megfékezni.
– Ne… ne haragudj! Ismersz, én nem vagyok ilyen durva, csak… Nem hittem
volna, hogy az a lány is félreismert, aki miatt nem voltam hajlandó senki mást
megcsókolni. Szeretlek Miranda Lance! Mármint nem úgy, mint ahogy a kishúgát
szereti az ember, hanem ahogy egy férfi szeret egy nőt. Szerelmes vagyok beléd
olyan… tizennégy éves korom óta, de lehet, hogy már korábban is az voltam.
– Akkor miért nem mondtad el? Azért lógtam együtt azokkal a fiúkkal, hogy
féltékennyé tegyelek. Fel akartam hívni a figyelmedet magamra, mert azt hittem,
csak testvérként tekintesz rám. – Miután tisztáztuk a félreértéseket, leléptünk
a partiról, és a tengerhez sétáltunk. Mira sokszor mesélte, hogy a szülei első
csókja ott csattant el, és bár nem akartam utánozni őket, frappánsabb dolog
sajnos nem jutott az eszembe. De szerencsére Mirának nem számított a hely, csak
velem akart lenni, és a második csókunk sokkal jobb volt, mint az első.
Gyengéd, becéző, hosszantartó, felfedező, édes, ahogy azóta minden csók, amit
tőle kapok.
Egy éve titokban találkozgattunk, mert nem mertem elmondani Ethannek,
hogy rátettem a kezem a szeme fényére. Annak ellenére, hogy Ethan több időt
töltött Georgie-val, egyformán szerette a lányait, és tipikus lányos apuka
szerepében tetszelgett. És én voltam az a srác a történetben, aki először ért
úgy a kislányához, amit minden lányos apa szívből utál, ezért féltem a
reakciójától. Megbeszéltük Mirával, hogy a koncert után végre színt vallunk,
ennek köszönhetően tiszta ideg vagyok a műsor alatt. Hiába simogatja
folyamatosan a kezem, és suttog nyugtató szavakat a fülembe, a gyomromban
keletkezett görcs nem szűnik meg. Reménykedem benne, hogy Ethan nem lát minket
a közönség soraiban, mert ha idő előtt jön rá a nagy titokra, képes lesz a
koncert kellős közepén lerohanni a színpadról, hogy leszedje a fejemet, de én
nem akarom elrontani a nagy pillanatukat.
– Szerinted, sikerülni fog, Leo? – szökken mellém Izzie, akihez gyorsan
leguggolok, hogy szorosan magamhoz ölelhessem. Tomi pár hónapja mintegy
kapuzárási pánikként ott hagyta a családját, hogy velem egykorú fiúkákkal
múlassa az idejét. Anya azt mondja, szerinte ez azért van, mert annak idején
nem vállalta fel az identitását, elfojtotta a vágyait, és most akarja pótolni
azokat a kalandokat, amikbe fiatalon kellett volna belevágnia. Én teljesen
elszomorodtam, amikor megtudtam, hogy a keresztapám szakított Seyonggal, mert
ők ketten egy álompárt alkottak, ahogy a szüleim és Ethanék is. Sosem néztem
rájuk furcsán, nekem természetes volt, hogy a keresztapám és Seyong bácsikám
szeretik egymást. Kiskoromban persze megkérdeztem apát, hogy ő miért nem
csókolja meg Seyong bácsit, mire felnevetett, és azt mondta, hogy csak azok
csókolóznak, akik szerelmesek egymásba. Ő anyába szerelmes, ezért rajta kívül
nem csókol meg mást, és ez így van a keresztapámék esetében is. Nekem ez a
válasz elég volt, és amikor később Izzie-t el kezdték gúnyolni azért, amiért
neki két apukája van, nem voltam rest betörni egy-két orrot. Nem volt szép tőlem,
hogy visszaéltem az erőmmel, mert azok a kölykök kisebbek voltak nálam, de csak
akkor vettem elő az öklömet, ha a szép szóból nem értettek. Annak ellenére,
hogy Tomi elköltözött otthonról, gyakran hazajárt Izzie miatt, ezzel
rendszeresen feltépve Seyong sebeit. Többször jött át hozzánk, hogy
elpanaszolja anyának, mennyire fáj neki, hogy láthatja Tomit, aki jókedvűen
nevetgél a lányukkal, de nem érhet hozzá. Elhatározta, hogy benyújtja a
válópert, amibe Tomi valamiért nagyon nem akart belemenni. Amikor elkezdtek
próbálni a koncertre, még többször találkoztak, de Seyong nem tett le a válás gondolatáról.
Egy este Tomi cseppet sem szomjas állapotban jelent meg nálunk, és órákon át
sírt, amiért elcseszte az életét. Rájött, hogy Seyong és Izzie a mindene, és
vissza akarta hódítani a szerelmét. Hozzám hasonlóan írt egy dalt, amit
másodperceken belül elő fog adni, így esedezve Seyong bocsánatáért. A nyakamba
kapom Izzie-t, hogy jobban lásson, és egy időre elfelejtem a bejelentésünkkel
kapcsolatos félelmeimet, annyira drukkolok annak, hogy újra összejöjjenek.
Tominak és Seyongnak a mai napig sikerült eltitkolnia a nyilvánosság elöl a
kapcsolatukat. Nem akarták nagydobra verni, nem akartak felhajtást, de amikor a
keresztapám megtört hangon beszélni kezd a dal előtt, mindenki számára
világossá válik a helyzet. Fórumokon persze sokszor összehozták őket a rajongók
egy-egy fanfiction erejéig, de sosem bizonyosodott be, hogy ennek lehet igazság
alapja. A közönség egy emberként ordítja a nevüket, ezzel óriási hangorkánt
okozva a csarnokban. De akkor robban csak fel igazán a hely, amikor Seyong
megöleli Tomit, és alig láthatóan összeérintik a szájukat egy tűnő pillanatra.
Seyong mosolyog, de a szemei könnyesek, én pedig úgy érzem, hogy a föld újra
elkezdett forogni.
– Hé, keresztapa! Nagy voltál! – szaladok oda Tomihoz a koncert után.
– Te is, kölyök. Olyan jól énekelsz, mint az apád, csak helyesebb vagy
nála, de pszt, ezt el ne áruld neki! – Nevetve magához ölel, amitől egy kicsit
ellazulok. Olyan jó újra vidámnak látni!
– Jaj, keresztapa, annyira nincs kedvem ehhez a vacsorához! Ethan bácsi
fel fog négyelni.
– Ugyan már! Ethan sokat ugat, ha a szerettei veszélyben vannak, de sosem
harap. Bár én kaptam tőle egy-két pofont, de azt megérdemeltem. Téged nem fog
bántani, mert te vagy a legédesebb fiú a világon.
– Keresztapa! Ne mondj nekem ilyeneket, mert még félreértem. –
Összeborzolja a hajamat, mire felkacagok, mert kiskoromban is mindig ezt
csinálta, ha sokat nyafogtam neki valami miatt. Izzie közénk ront, és
felkéredzkedik az apja karjába. Seyongra mosolygok, aki pár méterrel lemaradva
jött a kislány mögött, és ő visszamosolyog rám, majd Tomi mellé lép, hogy ő is
csatlakozzon a nagy családi öleléshez. Az idegességem újra felerősödik, amikor
meglátom Ethant Beckyvel és az ikrekkel az oldalán. Tekintetemmel anyát
keresem, mert Mirán kívül ő az egyetlen, aki mellett meg tudok nyugodni. Lautaro
odaszalad hozzám, hogy ő is gratuláljon a fellépés miatt, én meg magamhoz
szorítom, hogy belőle merítsek erőt. Nagyfiúsan eltol magától, mintha nem is
létezne cikibb dolog annál, hogy a bátyád nyilvánosan megölel, és inkább
nagymenőkhöz méltón ad egy pacsit.
– Miért nem eszel, Leo? Nem ízlik a kaja? – kérdezi Ethan gyanakodva,
miközben mindentudóan méreget. A francba! Tutira rájött! Különben nem nézne rám
ilyen furcsán.
– Na… nagyon finom az étel, csak a lámpaláz utóhatása miatt nem igazán
vagyok éhes.
– Apa, mondanunk kell valamit – szólal fel Mira, amitől majdnem
félrenyelek.
– Mondanunk? Mit jelent ez a többes szám? Neked és a testvérednek?
– Nem… Nekem és Leo-nak… – Na ennyi, vége, apámék elkezdhetik tervezni,
hogy mit íratnak majd a fejfámra. Ez így nagyon nem jó. Ethan puhánynak fog
tartani, amiért nem én hoztam fel a témát. Fél órája itt vagyunk, de ennyi idő
sem volt elég arra, hogy összeszedjem a bátorságomat. A többiek engem
dicsértek, felidéztek néhány kedves vagy vicces emléket, kielemezték a mostani
koncert momentumait, miközben eljutottak a desszertig. Én még mindig ott
tartok, hogy a levest próbálom magamba tuszkolni, de most már azt is feladom. Keresztapa
a karomra helyezi a kezét, ő ül a jobbomon, ölében Izzie-vel, aki szemmel
láthatóan többé egy percre sem akarja elengedni az apját. A másik oldalamon
Mira ül, aki a combomra simít, mert idegességemben mindig fel-alá jár a lábam.
Úristen, az én drágámnak elment az esze?! Ez túl intim, nem rakhatja a combomra
a kezét az apja előtt! Oké, itt van az asztal, meg a terítő, ami elég hosszú
ahhoz, hogy eltakarjon, de mi van, ha Ethan leejti mondjuk a szalvétáját, és
lehajol érte? Nyugi, Davila! Lélegezz mélyeket! Én miért nem tudtam örökölni
apa színészi kvalitásait? Nekem miért csak a paranoid képzelgések maradtak? –
Szóval… Család, szeretnénk bejelenteni, hogy Leo meg én járunk! Ugye milyen
csodás? Most pedig folytathatjátok. Lisette néni, elmesélnéd még egyszer,
amikor Lorenzo betörte annak a boszorkány Mrs. Hillnek az ablakát? Az a sztori
annyira vicces! – Csend. Halálos csend lesz úrrá a társaságon, amitől úgy
érzem, menten lefordulok a székről. Lolo és Georgie kárörvendően vigyorognak,
élvezik, hogy ezúttal a rendes srác meg a jó kislány szív. Ethan egyesével
belenéz mindenki szemébe, hogy megállapítsa, ki tudott erről, és az eredménytől
valószínűleg még mérgesebb lesz. Ugyanis én elmondtam a szüleimnek, az öcséim
rajtakaptak, amikor órákon át bámultam a Miráról készített képeket, úgyhogy
kénytelen voltam nekik is elárulni. Keresztapának is elmeséltem, aki örvendezve
adta tovább a nagy hírt Seyongnak, sőt, még a kicsi Izzie is értesült róla.
Mira bevallotta az anyukájának, amit Georgie kihallgatott, tehát Ethanön kívül
tényleg mindenki tisztában volt a kapcsolatunkkal.
– Megtiltom, hogy egy ujjal is a lányomhoz érj – sziszegi Ethan, amikor
elér hozzám.
– Ugyan már, tesó, most mit vagy így begőzölve? A fiam egy mintagyerek, a
legjobb egyetemre fog menni, rendes, becsületes, jobb, mint amilyenek mi valaha
voltunk. Azt szeretnéd, ha inkább egy idegen csábítaná el Mirandát, akiről nem
tudsz semmit? Leo egy nyitott könyv számodra, hiszen előtted nőtt fel, szinte
te nevelted. És ha egy éven át nem okozott neki csalódást, akkor nagy valószínűséggel
ezután sem fog. – Kösz apa! Imádlak, de komolyan. A mondandód eleje tök jól
hangzott, de muszáj volt a végén benyögni azt az egy évet? Isteni szerencse,
hogy nem az ügyvédi pályát választottad, de tényleg… Hihetetlen! Felépít egy
jól átgondolt, szépen megfogalmazott kortes beszédet, de minek? Hogy amikor már
úgy tűnik, megkegyelmeznek az elítéltnek, és leszavazzák azt, hogy
életfogytiglant kapjon, egyetlen egy mondattal mindent gallyra vágjon? Szó
szerint érzem, hogy a kötél visszakerült a nyakamba, és Ethan örömmel fogja
kirúgni alólam a széket.
– Ti egy éve jártok, úgy, hogy erről mindenki tudott, kivéve engem?
– Nem… nem egészen egy éve… Kezdetben csak ismerkedtünk… – Kár volt
megszólalnom! Hogy mondhatok olyat, hogy kezdetben még csak ismerkedtünk,
amikor születésétől fogva ismertem őt? Becky próbálja menteni a helyzetet, de
Ethan őt is csendre inti, hiszen egy ilyen fontos információt képes volt
eltitkolni előle.
– Jól van, és mi fog még kiderülni? Georgie, Lorenzo, ha ti is jártok,
most mondjátok el!
– Fúj!!! – fintorog az öcsém és Mira testvére egyszerre. – Előbb
csókolnék meg egy békát, mint ezt a nyálgépet – jelenti ki Georgie, mire Lolo
haragosan felfújja az arcát.
– Jól van, ez az én kislányom! Tudod, mennyire büszke vagyok rád? –
gügyög Ethan Georgie-nak, aki diadalittasan Mirára ölti a nyelvét, majd
szorosan az apjához bújik.
– Előbb csókolnám meg Izzie-t, mint téged, mert annak ellenére, hogy még
csak nyolc éves, már most jobb nő nálad! – vág vissza Lolo, amiért Tomi elég
csúnyán néz rá.
– Na, az én lányomat csak hagyjátok ki ebből az egészből, oké?
– Ezekkel a Davilákkal vigyázni kell, Tomi. Tartsd szemmel Lautaro-t,
mert elég rosszul áll a szeme. Ami téged illet… – Itt jelentőségteljesen rám
néz, és egy kis hatásszünet után folytatja: – Gyere ki velem. Négyszemközt
akarok beszélgetni.
– Lance, ha bántani merészeled a fiamat, én esküszöm, nem állok jót
magamért! – mondja apa ökölbe szorított kézzel. Muszáj ilyen gázul viselkednie?
Meg tudom védeni magam! Vagy nem… Jézusom, most komolyan kettesben kell
maradnom Ethan Lance-szel?
– Ethan bácsi, én… Mira a legcsodálatosabb lány a földön, és… nagyon
szeretem őt…
– Honnan tudhatnád tizennyolc évesen, hogy mi a szerelem? Mi van, ha pár
hónap múlva megunod őt, és ott fog az én vállamon zokogni? Mi van, ha rájössz,
hogy ki kell használnod a fiatalságodat, ami abban fog megnyilvánulni, hogy
minél több nőt viszel az ágyadba?
– A szüleim is ennyi idősek voltak, amikor egymásba szerettek, sőt, te is
tizennyolc éves voltál, amikor örök hűséget fogadtál Becky néninek. Neked sem
kellett másik nő, nem igaz? Én miért különböznék tőled? Ha egy nő meg tud nekem
adni mindent, amire szükségem van, miért keresném másnál?
– Na jó, ne vesd el a sulykot! Nem vagyok rá kíváncsi, hogy mit ad meg
neked a lányom.
– Csak azért aggódsz annyira, mert lányaid vannak, ha fiad lenne, nem
csinálnád ezt, igaz? Nem akarom elrabolni tőled, Ethan bácsi. Mindig is te
leszel a legfontosabb férfi az életében, én maximum a második lehetek. Semmi
sem fog változni. Ugyanúgy együtt vacsorázik majd veled, és elmeséli neked,
hogy mi történt aznap az iskolában.
– Azt akarom, hogy rólad is meséljen. Nem bízott meg bennem eléggé, ha
ilyen sokáig eltitkolta, és ez fáj. De erről nyilván én is tehetek. Amúgy meg…
Nem akarok versenyezni. Nekem a megosztott első hely is tökéletesen megfelel.
Remélem, az apádra ütöttél, mert ő mindennél jobban szereti anyádat. Bizalmat
szavazok neked, Davila, de ha visszaélsz vele… A keresztapád tudna mesélni. És
hidd el, ha Seyong miatt úgy elláttam a baját, Miranda miatt ezerszer akkorát
fogsz kapni. – Elmosolyodom, és az órák óta gyötrő kételyek egy szempillantás
alatt tovaszállnak a testemből. Közelebb lépek Ethanhöz, de nem merem
megölelni, meg kell várnom, hogy ő kezdeményezzen. Egy kis tétovázás után
megragadja a karomat, és magához ránt, hogy először öleljen apósomként magához.
– Éljen! – Villan a vaku, Mira megörökíti ezt a meghitt pillanatot.
Lehet, hogy szükség lesz rá bizonyítékként azokra az időkre, amikor Ethan nem
fog ilyen jól viszonyulni a kapcsolatunkhoz. – A világ két legfantasztikusabb
pasija, akiket a legeslegjobban szeretek! – Mira közénk furakodik, és a kezembe
nyomja a telefonját, hogy készítsek rólunk egy selfie-t, mivel neki mindkét
kezét lefoglalja, hogy minket ölelgessen. Össze-vissza puszilgatja az apját, a
nyakába csimpaszkodik, mint kislányként, aztán egy kis idő múlva Ethan magunkra
hagy minket.
– Ez életem legboldogabb napja! – mondom, és hosszan megcsókolom a
hercegnőmet.
– És még jobbá tehetjük. Tudod, mi ez? Tomi bácsiék házának a kulcsa.
Lepasszolják egy estére hozzánk Izzie-t, hogy a világtól elzárva kettesben
lehessenek a nyaralójukban.
– Szegény Izzie! Meg fog állni a növésben, ha Georgie-val tölt több órát
egy huzamban.
– Hé, ne terelj! Szóval… miénk a ház… Nem is örülsz neki?
– Édesem, nem kéne túlfeszítenünk a húrt. Nem haladhatunk ilyen gyorsan…
Apád most jókedvében van, de ha ezt megtudná, megváltozna a véleménye rólam.
– Georgie segít kiszökni, és falaz is nekem.
– Segít? Biztos van valami hátsószándéka, mert nem tenne ilyet, ha nem
állna érdekében.
– Van egy srác, aki tetszik neki. Velem jár egy csoportba, és megkért,
hogy puhítsam meg.
– Szegény srác! Reméljük, a tesód sosem fog rá kibukni, mert akkor szerez
egy pár lila foltot. És szegény apátok! Mindkét lánya egyszerre pasizik be,
pedig Georgie-ban még bízott.
– Életem, megtennéd, hogy egy kicsit megfeledkezel a többiekről, és rám
koncentrálnál? Éjfél után kiszököm a házból, Tomi bácsiék kapujában találkozunk.
Ha nem jössz el… akkor sem leszek mérges.
Éjfél elmúlt, de nem a ház előtt várom Mirát. Úgy gondoltam, kicsit
meglepem, és elkértem Seyongtól a másik kulcsot. Rózsaszirmok az ágyon,
behűtött pezsgő, halk, lágy zene, gyertyák, füstölő, süti, amit anya dobott
össze, miután én a harmadik nekifutásra is egy borzalmat alkottam… Minden
klisés dolgot bevetek, csak hogy boldoggá tegyem Mirát. Nyílik az ajtó, és nem
sokkal később felbukkan szomorú arca, amiért nem talált kint a megbeszéltek
szerint. Levertsége azonban rögtön elillan, amikor megpillant, és a karjaimba
veti magát. Csókolózni kezdünk, amibe annyira belemerülünk, hogy szerintem nem
is veszi észre a körülötte elhelyezkedő meglepetéseket, amivel készültem neki.
Szóval feleslegesen güriztem, mert egy sötét, illatok és zene nélküli helyen is
ugyanúgy szeretne, és ugyanolyan lelkesen simulna hozzám.
– Ez meg mi? – kérdezi, amikor semmi más nem marad rajtam, kivéve egy
karkötőt, amit eddig még nem látott.
– A neved van belevésve kínai jelekkel, meg az a lóhere szimbólum,
amelyik apáékén is van. Azért csináltattam, mert nekik szerencsét hozott,
örökre a szerelmeikkel maradtak. Persze lehet, hogy ennek nem lesz olyan
hatása, mert ezt én csináltattam, és csak egy utánzat, de valójában nincs is rá
szükségem ahhoz, hogy tudjam, mi ketten mindig együtt leszünk. Csak gondoltam,
tetszene neked…
– Imádom! Belegondoltál már, hogy mi lett volna, ha a szüleink nem
ismerik egymást? Talán soha nem találkoztunk volna…
– Hiszek a sorsban. Valamilyen úton-módon biztosan találkoztunk volna.
Mert meg van írva, hogy minket egymásnak rendeltek. Szeretlek Miranda Lance!
Jack Stone, alias Lucky mosolyogva követte az eseményeket a felesége
oldalán. Ma duplán jó napja volt, hiszen hőn szeretett fia, Tomi visszatért a
helyes útra, a gyerekek pedig egymásra találtak. Lucky soha sem hagyta magára a
négy fiút, akiket annak idején kiválasztott magának, és a gyerekeiket is a szárnya
alá vette. Nem akadályozott meg minden rosszat, ami történhetett velük, mert
néha szükség van a problémákra, hogy tanuljunk belőlük, illetve azért, hogy a
szomorúsággal teli órák után ragyogóbbnak lássuk a nap sugarait, és melegebbnek
találjuk a kabátot, amit anyukánk ránk adott. Olykor azonban közbelépett, mert
feleslegesnek tartott egy-egy tevékenységet, és meg akarta tőlük kímélni a
kiválasztottjait. Például Lucas szomorú volt, amikor egy siker várományos film
főszerepét végül nem ő kapta meg, de később kiderült, hogy a film nagy bukás
lett, és rossz fényt vetett azokra, akik játszottak benne. Seyong elkeseredett,
amikor kiesett abból a versenyből, amit a legjobb koreográfusoknak rendeztek,
de hálát adott az égnek, amikor látta a következő adást, ugyanis bomba robbant
az épületben a forgatás alatt, amiben hárman az életüket vesztették.
Mindnyájunknak van egy Luckyja, aki gondoskodik arról, hogy mindig a nekünk
legkedvezőbb dolgokat válasszuk. Ha nem sikerül egy állás interjú, ne magadat
hibáztasd, hanem gondolj arra, hogy az a munka nem lett volna számodra
megfelelő, és pár hónap múlva magadtól hagytad volna ott. Ha a gyerekedet nem
veszik fel abba az elit iskolába, amibe szeretted volna, hogy járjon, ne
gondold azt, hogy buta. Csupán nem lett volna boldog egy olyan kemény helyen,
míg egy sima suliban sokkal kiegyensúlyozottabb éveknek néz elébe. Ha
visszautasít az a srác, akit régóta kiszemeltél magadnak, ne hidd azt, hogy
csúnya vagy. A fiú egyszerűen nem hozzád való, és lehet, hogy ha összejöttetek volna,
falra másztál volna a stílusától. Ne feledd: a bukás a siker anyja, hiszen harc
nélkül a győzelem sem létezik. Bízz abban, hogy egy láthatatlan erő a
segítségedre van, de ettől függetlenül mindig a szíved szavára hallgass. Mert a
szíved képes túlharsogni minden szidalmat, minden átkozódást, de csak akkor van
értelme az erőfeszítéseinek, ha figyelembe veszed, és követed a tanácsait. Ne
félj szeretni, ne félj élni, ne félj magadat adni, ne félj azt csinálni, amit
akarsz, szeresd önmagad, és hagyd, hogy mások szeressenek. Mert a szeretet a
válasz minden létező kérdésre.
S szólt: "Már rég szándékomban állt."
Nyugati szél kerekedett,
S szólt a levél: "Irány kelet."
Keletről nagyobb szél támadt:
"Bölcsen váltottam pályámat."
Ugyanúgy fújtak a szelek.
S ő szólt: "Döntöttem: lebegek."
Végül pedig elállt a szél;
"Most leesem" - így a levél.
"Maradj az első gondolatnál?" -
Ez lenne hát a nagy tanulság?
Nem. Ám akárhogy intézed,
Tudd meg: úgysincs benne részed.”
