4TUNE – A szerencse fiai

Huszonötödik fejezet

Seyong

– Felháborító, hogy csak úgy kidobnak minket a saját szobánkból. Először jött Ethan, és tessék! Lucas is követte a példáját. Hogy juthattunk erre a sorsra? Ezek nem ismerik azt az aranyszabályt, hogy a barátok többet érnek bármelyik csajnál! Meguntak minket, lecseréltek, és még a saját ágyunkban sem aludhatunk. Szörnyen igazságtalan ez az élet!

 – Szóval ennyire nagy probléma, hogy mostantól én leszek a szobatársad? – Tomi arca ellágyul, és a hangjából is visszavesz, amikor megadja kérdésemre a választ.

– Nagyon örülök neki, hogy te leszel a szobatársam. A kórház óta erre várok, de komolyan. – Elfordulok, hogy ne lássa, mennyire elpirultam, és inkább a ruháknak szentelem a figyelmemet, amik egyelőre szanaszét hevernek a lábam előtt. Amikor visszajöttünk Argentínából, Lisette beköltözött Lucas szobájába, így Tomi kénytelen volt lelécelni onnan, sőt, én is, mivel Becky érkezése óta hárman aludtunk egymás hegyén-hátán. Most azonban Tomival ketten új szobát kaptunk, aminek egyszerre örülök, ugyanakkor félek tőle. Eddig is nehéz volt visszafognom az érzéseimet a társaságában, de ha még több időt fogunk együtt tölteni, nem tudom, mi lesz velem. Ráadásul folyton összezavar, ami még átláthatatlanabbá teszi ezt az egész katyvaszt. Egyik pillanatban vidáman nevet rám, és úgy játszadozunk, mint az ezer éves cimborák, a másikban meg hozzá sem lehet szólni, annyira morcos, és simán elküld a fenébe, annak ellenére, hogy elvileg én vagyok a legjobb barátja. Nehéz kiigazodni a hangulat ingadozásain, és fel sem tudok rá készülni, mert teljesen kiszámíthatatlan, hogy mikor és miért rág be, vagy mikor magasztal egekig, mintha mi sem történt volna.

Beckyvel sokat beszélgetünk, és ő azt mondja, mindenképpen el kéne mondanom Tominak, hogy mit érzek iránta. Én viszont azon az állásponton vagyok, hogy sokkal jobban tenném, ha keresnék egy fiút, aki olyan, mint én, és megpróbálnám kiverni a fejemből ezt a lehetetlen érzést. Egyik este el is mentem egy meleg bárba, ahol szebbnél szebb fiúk táncoltak, és mindegyikük csak arra várt, hogy vele menjek el az est végén. De nem tudtam választani közülük, és nem azért, mert olyan jól néztek ki, hogy ez döntésképtelenné tett, hanem mert folyton Tomi lebegett a szemem előtt, és az, hogy hiába lennék mással, úgyis csak ideiglenesen szűntethetné meg az iránta táplált vágyat, de nem törölhetné el örökre. Arról nem beszélve, hogy óriási botrány kerekedett a báros kiruccanásom után, mert egy paparazzi pont azt a napot jelölte ki arra, hogy kövessen, és a lesi fotókat, amiket készített, még hajnalban feltöltötte a világhálóra. Hetekig mást sem lehetett olvasni a neten, minthogy kiderült, hogy Seyong a 4TUNE-ből meleg, ami miatt Mr. L majdnem kitépte a maradék haját. Nem arról van szó, hogy homofób, de azt akarta, hogy a nagykoncertünk után, egy mély és megható interjú keretein belül valljak színt, ne pedig így tudja meg a nagyvilág az eddig titkolt hírt. Azon volt, hogy mindenhonnan eltávolítsa a posztot, de mindig akadt valaki, aki megosztotta, lementette, így nem lehetett végleg megakadályozni a tovább terjedését. Személy szerint én örültem annak, hogy nem kell többé megjátszanom magam, de annak még inkább, hogy a rajongóink teljes mértékben mellettem álltak. Jóleső érzéssel járt át, amikor olvastam a kommentjeiket, amikor egyszerre skandálták a fellépéseken, hogy „szeretünk Seyong”, és mindenféle transzparenseket gyártottak, melyeken azt hirdették, mennyire odavannak értem a történtek ellenére is. Elkészítettük az interjút, csak kicsit korábban a tervezettnél, amelyben elmeséltem, hogy volt egy komoly kapcsolatom, de persze nem említettem Jonghyun nevét. A fiúk elmondták, hogy őket cseppet sem érdekli a beállítottságom, és hogy nem emiatt voltak súrlódások az elején, hanem azért, mert mindannyian más kultúrából jöttünk, és más stílusunk van, de mára annyira összekovácsolódtunk, mintha születésünktől fogva ismernénk egymást. A riporter azonban előrukkolt egy elég szemét kérdéssel, bár ő csak poénnak szánta, és nem gondolta, hogy rossz pontra tapint nálam ezzel a témával. Ugyanis nagy mosolyogva nekem szegezte azt a kérdést, miszerint melyik fiú tetszik nekem a legjobban a bandából, és hogy melyikkel járnék, ha ő is a saját neméhez vonzódna. Azt hiszem, annyira sokkolt a dolog, hogy nem volt elég hideg vérem ahhoz, hogy póker arcot vágjak, és túlságosan zavarba jöttem. Hebegtem valamit arról, hogy mindegyik srácnak vannak jó tulajdonságai, amiket fel is soroltam, de még annál is több hibájuk van, amit szintén kiteregettem, hogy mentsem a menthetőt, ezzel szerencsére elterelve a figyelmet az eredeti témáról. Utána a többieket kezdték faggatni, hogy valóban órákig kell noszogatni Ethant reggel, hogy kapja össze magát, vagy hogy tényleg olyan elviselhetetlen-e Lucas, amikor szerelmi bánat gyötri, és hogy ki az a szerencsés, aki miatt mostanában szomorkodik. Lucas sosem haragudott rám, de a felvétel után napokig nem szólt hozzám, és már azt hittem, akkora bűnt követtem el, hogy soha többé nem fogom tudni visszanyerni a bizalmát. Persze ő sem beszélt Lisette-ről, valami olyan dumával vágta ki magát, hogy mindig is az elérhetetlen nők vonzották, nincs egy konkrét személy, csak átlagban ez jellemző a szerelmi életére. Tomival viszont nem sikerült olyan könnyedén feledtetni a kérdést, és lefelé menet a liftben pajkos vigyorral az arcán megjegyezte, hogy hiába tagadom, tutira ő az, akibe bele tudnék zúgni. Magamban azért fohászkodtam, hogy véletlenül se most kerüljön sor arra a filmes pillanatra, amikor ketten bent ragadnak egy liftben, mert az elég kínos lett volna. Nem tudtam elmenekülni előle, fél percig a magabiztos csávót játszva mondogattam, hogy ne legyen már annyira elszállva magától, aztán olyan szélsebesen vágtattam el a közeléből, amikor a lift a földszintre ért, hogy igazság szerint nem is lehettem volna ennél egyértelműbb a tetteimmel.

Amíg Tomi lezuhanyozott, mindkettőnk cuccait gondosan elhelyeztem a szekrényben, aztán mire kiért, úgy tettem, mintha már aludnék, mert nem volt kedvem a jópofizáshoz. De az álom két órával később sem jön a szememre, és mást sem tudok csinálni, minthogy a lélegzetét hallgatom, mint anno a kórházban. Vajon mit szólna, ha tudná, hogy valóban ő tetszik nekem, sőt, annál sokkal többről van szó. Ő csak játéknak tekinti, amikor ezzel viccelődik, és nem tudhatja, hogy bennem mi zajlik le, amikor egy pillanat erejéig eljátszom azzal a gondolattal, hogy mi lenne, ha ő is komolyan venné, és mi ketten nemcsak szobatársak lennénk, hanem ugyanolyan párt alkotnánk, mint Becky meg Ethan és Lucas meg Lisette. Ha reggelente mi is kézen fogva ücsörögnénk az asztalnál, és édes kis semmiségeket suttoghatnék a fülébe két szám közben a próbák alatt. Vajon a fanok mit szólnának ahhoz, ha kiderülne, Tomi és én együtt vagyunk? Az én esetemben könnyen szemet hunytak a dolog felett, hiszen eddig nem beszéltünk róla, de kimondatlan tényként lógott a levegőben a kezdetektől fogva. Azon viszont kétségtelenül ledöbbennének, ha arról a srácról derülne ki, aki minden értelemben hűen testesíti meg a férfiasságot, lerí róla, hogy mennyire erős, markáns, kemény jellem, amitől a lányok elalélnak, és arról álmodoznak, hogy egyszer ők lehessenek a kis halak a kivetett hálójában, amiket szó nélkül falna fel élve. Engem is imádnak a lányok, de más értelemben: bennem a legjobb barátot, a testvért, a cuki srácot látják, míg benne azt a hímpéldányt, akinek minden szavára némán bólogatnának, ha találkoznának vele egyszer az öltözőnkben. De felesleges ezen agyalnom, mert ez sosem fog bekövetkezni, és ez így van jól. Mindenkinek megvan a maga helye, és talán tényleg értelmesebb lenne, ha keresnék magamnak egy hozzám illő pasit. Nem bárokban, mert oda nem a hosszú távú kapcsolat reményében mennek az emberek, hanem mondjuk egy társkereső oldalon. De hogy rakhatnám fel magamat egy ilyen oldalra? Még sosem láttam olyat, hogy sztárok ilyen módon keresnék az igazit, és ki merne összejönni egy hírességgel? Azt hihetnék, valaki poénból regisztrált a nevemben, vagy ha én is vagyok az, biztos csak szórakozom nagy unalmamban.

A nagy elmélkedés közepette elalszom, de nem sokkal később arra riadok fel, hogy valaki bebújik a takaróm alá, és szorosan hozzám simul, miközben egész testében reszket. Hallom, hogy falakat rengető mennydörgések hasítanak az éjszaka csendjébe, és villámok szelik ketté a sötétlő eget. Az esőcseppek vadul dobolnak az ablakon, a szél pedig olyan sebesen száguldozik a fák közt, hogy majdnem kicsavarja őket a helyükről. A természet is fura dolgokra képes, hiszen pár órája még melegen sütött a nap, és jele sem volt annak, hogy tomboló vihar készülődik. Ennél már csak az a meglepőbb, hogy Tomi úgy remeg, mint egy kivert kiskutya, és a fogát összeszorítva próbálja túlvészelni a hirtelen támadt égszakadást.

– Ne haragudj, hogy felébresztettelek, csak annyira… félek. Tudom, ez elég röhejes egy magam fajta fasza gyerek szájából, de kicsi korom óta rettegek a vihartól. Az árvaházban nem volt senki, akihez odabújhattam volna. Nem volt anyukám, aki vigasztalóan elringathatott volna, a gondozók pedig sosem akartak túlságosan közel kerülni hozzánk. Gyakran a kezemet tördelve toporogtam az ajtójukban, hogy engedjenek be, és csak arra az egy éjszakára hadd aludjak velük, de mindig az lett a vége, hogy visszatereltek a helyemre, és rám zárták az ajtót. A többiek kinevettek, gúnyoltak, mert nekik nem volt ilyen problémájuk. Én meg attól rettegtem, hogy a villámok belecsapnak az épületbe, és ott halok meg. Hogy nem lesz esélyem arra, hogy ott hagyjam azt az átkozott helyet, és valahol új életet kezdjek.

– De most már itt vagy. Sikerült új életet kezdened, és nem kell aggódnod, mert szuper jól fel van szerelve a hotel villámhárítókkal. – Hagyja, hogy szorosan átöleljem, és a fejét a vállamra hajtja. Ijesztő a nagy Tommy G-t ilyennek látni. Száznyolcvanhét centijével simán kenterbe ver engem, most viszont olyan kicsire összegömbölyödik, mint egy kiscica, aki szeretetre éhesen kucorodik a gazdája ölébe. Jó érzés, hogy megint ilyen közel tudhatom magamhoz, ugyanakkor jobban szeretem azt a fiút, aki semmitől sem riad vissza, aki mindenen átgázol azért, hogy elérje a céljait. Ez a Tomi eszembe juttatja azt a kisfiút, aki magányosan, nélkülözve a szeretetet a túlélésért küszködött, és ettől mindig görcsbe rándul a gyomrom. Bárcsak ott lehettem volna mellette, bárcsak ott lehetett volna mellettem, és egy szerető családban nőhetett volna fel. Együtt járhattunk volna suliba, és akkor talán… talán belém is szerethetett volna. Nem szabad most is ilyenekre gondolnom, hiszen oltalomért jött hozzám, nem pedig azért, hogy kiélvezzem a belőle áradó hőt, ami percről percre forrósítja fel az elkeseredettségtől fagyos szívemet. Akaratomon kívül kezdem simogatni az arcát, és olyan jó, amikor a borostája csiklandozza a kezemet. Önző módon azt kívánom, bárcsak minden éjjel lecsapna a vihar a városra, mert akkor mindig az én ágyamban kötne ki. Nem számít, ha ő csak egy anya-pótlékként tekint rám, ha csak azért mászott be mellém, hogy védelmet találjon a karjaimban, nem számít, ha soha sem érhetek úgy hozzá, ahogy szeretnék, beérem annyival is, ha álmodozva szoríthatom magamhoz egész éjjel. Tudom, hogy nekem ennyi adatott meg, de ahelyett, hogy sírva azt kérdezném, miért, én ezt is örömmel fogadom, és semmi pénzért nem mondanék le róla. Sokkal többet jelent egy egyéjszakás kalandnál egy vadidegennel.

– Meg kell ígérned, hogy egyetlen interjúban sem árulod el ezt rólam – nevet fel, majd egy megkönnyebbült sóhaj kíséretében átadja magát a cirógatásomnak, és hamarosan elalszik. Én egy szemhunyást sem alszom egész éjjel, de nem bánom. Szívesen lennék vámpír, mert akkor nem lenne szükségem ilyen alantas tevékenységek elvégzésére, és örökké bámulhatnám őt, örökké azon lehetnék, hogy neki jó legyen, és vigyázhatnám az álmát rossz idő esetén.

Reggel olyan vagyok, mint akit agyonvertek a kialvatlanságtól, és szomorúan konstatálom, hogy Tomi már nincs mellettem. Hamarosan azonban egy tálcával a kezében jelenik meg, és visszatelepedik mellém az ágyra. Nem tudom, minek köszönhető az, hogy idehozta nekem a reggelit, de jól tette, mert nem lett volna erőm levánszorogni az ebédlőbe. Talán már annyira ismer, hogy tudta, most erre van szükségem, ezért miközben falatozunk, hálásan nézek rá.

– Tudod már az új koreót? Alig várom, hogy betanítsd nekünk! – Basszus, teljesen kiment a fejemből, hogy ma kell megmutatnom nekik az új kreálmányomat. Ez egy különleges szám lesz, mert Tomi írta a szövegét, a zenéjét Ethan és Lucas közösen szerezték, ezért a táncnak is zseniálisnak kell lennie. Az első számunk, ami teljes egészében a miénk, és amit az első nagykoncertünkön fogunk bemutatni. Sem klip formájában, sem audió felvételként nem szivároghat ki, mert ez lesz a legnagyobb meglepetésünk a fellépés idejére. A dal fantasztikus, és a tánc sem lett rossz, bár én mindig többet és többet várok el magamtól. Maximalista vagyok, ami azt jelenti, hogy sosem elégszem meg azzal, amit csinálok, pedig a többiek folyton azt hajtogatják, mennyire jó vagyok, de nem tudom leküzdeni magamban azt a késztetést, hogy lehetnék még jobb, ami régebben már ráment az egészségemre is. Végigpörgetem a jeleneteket a fejemben, de annyira begörcsölök, hogy abbahagyom az evést, mert nem tudok koncentrálni közben. Tomi észreveszi, hogy milyen ideges lettem, és nem tűri szó nélkül a dolgot. – Hé, ne gőzölj már be! Tuti, hogy csak azért cirkuszolsz, mert szereted hallani, ha ezerszer elmondjuk, mennyire klassz vagy. Edd meg ezt szépen, mert addig nem megyünk le, amíg mindet el nem fogyasztod, és tudod, hogy minden perc aranyat ér. – Vonakodva magamba tuszkolom a falatokat, aztán émelyegve indulok a próbaterem felé. Nem volt jó ötlet magamba erőltetni a kaját, mert a végén ott fogom kidobni a taccsot mindenki előtt. A helyzeten az sem segít, hogy nagyon álmos vagyok, és bár nem szeretem, muszáj felpattintanom egy energiaitalt, hátha attól több élet költözik belém.

Ethan és Lucas jókedvűen dumálnak ránk várva. A barátnőik iskolában vannak, ilyenkor Ethan tíz percenként hagy üzenetet Beckynek, kivéve próba alatt, mert nemrégiben bevezettük azt a szabályt, hogy mindenkinek kint kell hagynia a mobilját, különben sokkal lassabban haladunk. Jó őket ilyen boldognak látni, bár mindig belém csap a felismerés, hogy én sosem fogok ilyen széles vigyorral az arcomon ácsorogni, és számolni a perceket addig, amíg viszont nem látom a kedvesemet. Ez a tény a Tomival töltött éjszaka után még jobban lehangol, de szokás szerint próbálom nem kimutatni, hogy igazából mennyire magam alatt vagyok. Ethan és Lucas a gitárjuk kíséretében előadják a dalt, amiben Tomi sokkal többet rappel, mint az eddigi számainkban. A többiek tulajdonképpen csak a refrént éneklik velem együtt, a fennmaradó részek Tomit illetik. Illetve Ethannek van egy nagyon komoly gitárszólója a vége felé, Lucas megmutathatja, milyen magas hangokat tud kiénekelni, nekem pedig természetesen táncos szólóm van benne, tehát mindenki azt csinálhatja, amiben a legjobb.

– Gyerünk srácok! A koncepció az, hogy a szám elején kicsit szexibb mozdulatokat viszünk bele, mert később a rockos résznél erre már nem lesz lehetőség. Egyenként megyünk fel a színpadra: először Lucas, aztán Ethan, Tomi és végül én. Amikor felmentek, megálltok egy másodpercre, és szexisen néztek a kamerába, oké? Mutassatok nekem egy ilyen tekintetet!

– Ez nem fog menni. Lucas maximum elhagyatott kiskutya fejjel tud nézni, olyan szomorú szemekkel, amitől a fanok fel akarják majd vágni az ereiket. Tomi meg… Nézz csak rá! A napszemüvegtől nem is látszanak a szemei, amúgy meg olyan, mint egy vérszomjas buldog.

– Ethan meg csak úgy tud nézni, hogy leszarok-mindent-mindenki-bekaphatja-én-rocker-vagyok-azok-nem-nyomulnak-boybandekben – veszi át a szót Tomi, és mindannyian dőlnek a röhögéstől, amikor utánozzák az egymásra jellemző arckifejezéseket.

– Seyong, mutasd meg, hogy kell szexisen nézni! – kéri Lucas, én pedig teljesítem a kívánságát. Közben elképzelem, hogy egyenesen Tomi szemébe nézek, és hipnotizálom őt a tekintetemmel, de valójában egy falon lévő pontra koncentrálok, véletlenül sem fordulok felé.

– Wow, asszem, ha így néztél volna rám, elgondolkodtam volna azon, hogy Beckyt válasszam vagy téged – hahotázik Ethan, mire sértődötten csapok a karjára. – Nyugi, csak vicceltem.

– Jól csináltad! Szerintem, egyikünk sem fogja tudni végrehajtani ezt a feladatot – jegyzi meg Lucas, és jó munkaerőhöz híven beáll a tükör elé, hogy gyakorolja a műveletet. A többiek is követik a példáját, ami hamarosan totális káoszba fullad, mert nem bírják megállni röhögés nélkül a fejeket, amiket vágnak. Vicsorítanak, grimaszolnak, köze nincs ahhoz, amit én szeretnék, de valahogy nem tudok ma velük együtt hülyülni, ezért csendben várom, hogy lehiggadjanak. Aztán újra összeterelem őket, és folytatom a koreográfia magyarázását.

– Nos, mint mondtam, szexinek kell lennie az elejének. Csináljatok így, mintha le akarnátok tépni magatokról a pólót, aztán rakjátok a kezeteket ide… – mutatom kezemet az ágyékom elé helyezve. A fiúk nem bírnak magukkal, és megint elszabadul a pokol.

– Ne már! Azt akarod, hogy nyilvánosan fogdossuk a farkunkat? Apa tényleg szívrohamot fog kapni – mondja Ethan, a szemét törölgetve, mert a nagy nevetéstől könnyezni kezdett.

– Mit szólnál, ha egy ilyen mozdulatot is beletennénk? – kérdezi Tomi, majd megmarkolja a csípőmet, és hevesen magához ránt. Bennem akad a levegő, amikor összeér a testünk, mi több, az ágyékunk konkrétan teljesen összepréselődik. A napszemüvegtől, ami folyamatosan elfedi a tekintetét, nem tudom, hogy nézhet rám, de valamiért úgy érzem, mintha tűz gyúlna benne, bár lehet, hogy csak szeretném, ha így lenne. Egy másodpercre lehunyom a szemem, és hagyom, hogy a pillanat átjárja minden porcikámat. Magamba szívom az illatát, mélyen elraktározom azt az érzetet, ahogy a keze a csípőmet szorítja, és ahogy szétéget hozzám érő teste. A tűz lángokba borít, elolthatatlanul emészt fel, és majdnem átlök az utolsó határon, ami megfékez abban, hogy szánkat is egymáséra forrasszam.

– Krm, srácok, én ilyet biztos, hogy nem fogok csinálni Ethannel – szólal meg Lucas, mi pedig szétrebbenünk, és minden lélekjelenlétemre szükségem van ahhoz, hogy össze tudjam szedni magam.

– Álmodozz csak, Lu cica! – affektál Ethan, és huncutul kacsint egyet Lucasra. A varázslat hamar tovaszáll, és a srácok ismét úgy randalíroznak, mint az óvodások, akik képtelenek uralkodni az ösztöneiken. Ma nem vagyok erre vevő, ezért fogom magam, és leheveredek a földre, legalább pihenek egy kicsit. De amikor észreveszik rosszkedvemet, Tomi az első, aki kérdés nélkül rám fekszik, őt követi Ethan, és Lucas sem maradhat le a kupac tetejéről. Ethan megpuszilja az arcom, és arról győzköd, mennyire szeret, és Tomi hasonlóképpen akar tenni, csak mivel pont akkor fordítom el a fejem, az arcom helyett majdnem a számat éri a puszija. Az egész egy centin múlik, ezért újra rettentő kínosan érzem magam. És a szituáció csak romlik, amikor betoppan a producerünk, aki végignézi, hogy ahelyett, hogy keményen próbálnánk, a földön fetrengünk egymás hegyén-hátán. Ráadásul én vagyok legalul, aki a legvékonyabb, ezért alig kapok levegőt, úgyhogy valahol örülök neki, hogy megjelent, mert így legalább leszállnak rólam. Elpanaszolom a főnöknek, hogy nem akarják azt csinálni a többiek, amit kérek tőlük, mire Mr. L mérgesen felszólítja őket, hogy kövessék az utasításaimat, mert ma én vagyok, aki parancsol.

– De egy kicsit fel kell függesztenetek a próbát, mert van itt valaki, aki látni szeretne, Seyong – közli a producer, és a következő pillanatban meglátom a folyosón ácsorgó Jonghyunt. Örülök, hogy láthatom, de mielőtt kimennék hozzá, Tomira sandítok, aki várhatóan kiakadva forrong a dühtől. Legszívesebben őt választanám, és nem találkoznék az exemmel, ha ettől lenyugodna, de nem cselekedhetek mindig úgy, ahogy ő szeretné, vagy hogy neki jó legyen.

Fél órára kiülünk Jonghyunnal a teraszra, és egy koktél mellett jót beszélgetünk. Elmondja, hogy milyen mesés volt a nászútja, és hogy Keiránál jobb feleségről nem is álmodhatott volna. A nő babát vár, és a vizsgálatok szerint fiú lesz. Hiányzom neki, ezért keresett fel, de nem úgy, ahogy azelőtt, hanem barátként. Szeretne gyakrabban találkozni velem, és néha táncolhatnánk együtt, mert elképesztően tehetségesnek tart a koreók alapján, amiket az utóbbi időkben készítettem. Rájövök, hogy nekem is hiányzott, és elmesélem neki, hogy milyen volt a karácsony otthon, meg minden egyebet, ami csak az eszembe jut. Azt mondja, nagyon büszke rám, amiért jól kezeltem a coming out-tal együtt járó dolgokat, és megkér, hogy amíg pár hétre Koreába utaznak, foglalkozzak én a tanítványaival. Igent mondok, bár fogalmam sincs, hogy fog ez beleférni a beosztásomba, de gyerekek oktatásáról van szó, őket pedig imádom. Mielőtt elmenne, megöleljük egymást, és a válla fölött átpillantva látom, hogy Tomi minket bámul a hallból. Kissé idegesen megyek oda hozzá, mire megragadja a kezem, és olyan erősen szorítja meg, hogy azt hiszem, képes lenne eltörni, ha akarná.

– Mi van, most a szeretője leszel? Azért jött, hogy megkérjen, legyél az ágyasa arra az időre, amikor a felesége szülés után nem lesz hajlandó dugni vele? Hogy lehetsz ennyire hülye?

– Kettőnk közül te vagy a hülye. Egyébként, mi közöd van ahhoz, hogy én kinek leszek a szeretője? Én sem mondom meg azt, hogy te mit csinálj, tudtommal. Nem vagyok a tulajdonod. Néha fel nem foghatom, miért viselkedsz úgy, mint egy hisztis picsa, nőj már fel!

Megint este van, megint vihar tombol kint, de ezúttal Tomi más társaságot választott. Egész délután dúlt-fúlt, hozzám se szólt, és a többiekkel sem folytatta a bohóckodást. Aztán olyat tett, amiről tudta, hogy rosszul fog esni nekem, gondolom, bosszúból, amiért azt hitte, Jonghyun és köztem újra lesz valami. Idehívta Aphroditét, és a medence partján szórakoztak egy darabig. Ezzel még nem is lett volna baj, de amikor megunták a fürdőzést meg a vedelést, feljöttek a szobánkba, és nem törődve azzal, hogy én ott fekszem a másik ágyon, vidáman egymásnak estek. Még jó, hogy a vaksötétben nem látok semmit, csak az a baj, hogy olyan hangosak, hogy az agyam kettéhasad tőle. Azt gondolhatnám, Tomi direkt nekem műsorozik, de én tényleg nem tudom eldönteni, hogy neki mi járhat a fejében. Miért nem bírja elviselni, ha engem mással lát? Miért büntet azért, amit meg sem tettem? Az lenne a legokosabb, ha felpattannék, és megcélozva az ajtót, átcuccolnék egy másik szobába legalább ma éjszakára, de egy láthatatlan erő az ágyamhoz láncol, és nem engedi, hogy elmeneküljek.

Érzem, ahogy a fullasztó szenvedély átveszi felettem az irányítást. Tomi hangja alapból rendkívül izgató, amikor beszél, amikor rappel; az a mély, bársonyos hang bárkit ámulatba ejtene. De azok a hangok, amiket szex közben hallat, teljes mértékben beindítanak, és nem tudok parancsolni a nyers ösztönnek, ami pillanatokon belül maga alá gyűr. Sosem tettem még ilyet, de nem bírok ellenállni a rám törő vágynak, ami egyre jobban gyötör Tomi nyögéseit hallva. Simogatni kezdem magam a takaró alatt, miközben elképzelem, hogy nem azon a ribancon fekszik, hanem rajtam, hogy az okoz neki örömet, ahogy én érek hozzá, az én csókjaim sodorják a gyönyör kapujába, és az én nevemet suttogja, amikor megérkezik oda, ahova miattam került. Kizárom a tudatomból Aphrodité hangját, csak őt hallom, csak őt látom lelki szemeim előtt, ahogy ott hagyja a lányt, és lazán odasétál hozzám, hogy ezután velem műveljen olyan dolgokat, amit vele tett. Annyira vágyom rá, hogy a képzelet olyan valóságosnak hat, amitől hamar a csúcsra érek, és amitől össze kell harapnom a takarót, nehogy lebuktasson a torkomból felkívánkozó kiáltás. Magamban százszor is ordítva elismétlem Tomi nevét, és amikor véget ér a pillanatnyi boldogság illúziója, megsemmisülten meredek a plafonra, és úgy érzem, megfulladok, ha továbbra sem mozdulok meg. A levegő annyira fülledt, hogy nem maradhatok láthatatlanul a helyemen, muszáj kiszabadulnom innen.

Nem foglalkozom azzal, hogy esetleg megzavarom őket, bár kétlem, hogy bármi ki tudná őket zökkenteni, és a fürdőbe nyargalok. Beugrok a zuhany alá, és olyan sokáig folyatom magamra a hideg vizet, hogy a végén már vacogni kezdek. Le akarom magam hűteni, lemosni a bűnöm mocskát, ami árulkodóan virít rajtam azt hirdetve, mennyire gyenge voltam, és egy perverz állat, mert ki csinál ilyesmit, miközben a legjobb barátja szexel? Nem mintha ő jobb lenne nálam. Mi a fenéért kellett ezt csinálnia? Miért nem mentek a csaj lakására, vagy ha már nem bírtak magukkal, egy másik szobába, hiszen a hotel számtalan helyiséggel büszkélkedhet, és vannak üresek is köztük. Ez a macska-egér játék fog engem az őrületbe kergetni, de nem látom a kiutat, ami megoldást jelenthetne a problémára. Nincs igaza Jonghyunnak vagy a lányoknak, amikor azt mondják, hogy Tomi odavan értem, mert ha ez így lenne, akkor nem csinálna ilyeneket, hanem egyenesen a szemembe mondaná, hogy mit érez. Szókimondó fajta, nem köntörfalazik, ha meg kell mondani a frankót. Ha engem akarna, bevallaná, de itt valami felismerhetetlen jelenségről van szó, ami a beteg ragaszkodásához köthető, amit irántam tanúsít. Azt akarja, hogy én cölibátust fogadjak, amíg ő egymás után hordja a prostikat a szobánkba, hogy szó nélkül viseljem el minden bolondságát, és még örüljek neki, hogy nem kér meg arra, hogy asszisztáljak is hozzá. De ennek mától vége. Holnap újra költözöm.

– Seyongie, ne haragudj rám! Túl sokat… túl sokat ittam… Sa… sajnálom… Többet nem fog ilyen előfordulni, ígérem. Mérges voltam, mert nem akarom, hogy az a barom játszadozzon veled. Tudom, hogy én sem vagyok jobb, mert én meg Aphroditéval szórakozok… Nem jelent nekem semmit, komolyan… De abbahagyom… Mától nem fogom őt hülyíteni… – Szerencse, hogy közénk áll a zuhanyfüggöny, mert Tomi egy-két méterre parkolt le tőlem, és úgy tűnik, nem igazán akar kimenni. Alig bír beszélni összeakadó nyelvétől, de süt belőle a bűntudat, és én idióta persze rögtön megbocsátok neki mindent, még azt is, amit ezek után fog elkövetni. – Seyongie, megmossam a hátad? Jól megizzadtunk ma a próba alatt.

– Maradj ott, ahol vagy! Ne közelíts! De a legjobb az lenne, ha kimennél. – Csak akkor hajlandó távozni, amikor megesküszöm neki, hogy nem haragszom rá, és hogy nem fogom őt magára hagyni. Mikor végzek a fürdéssel, és semmi másra nem vágyom, minthogy bezuhanjak az ágyamba, ott találom Tomit, aki hangosan szuszogva az igazak álmát alussza. Elindulok az ő ágya felé, de mintha megérezné, felriad, és utánam kapva arra kér, hogy maradjak mellette. Lefejtem magamról az ujjait, de nincs szívem visszautasítani, ezért duzzogva bár, de mellé fekszem. Azon nyomban rám tapad, és már alszik is, nekem meg megint órákba telik, mire le tudom nyugtatni őrült szívem ütemtelen dobogását.

***

Idegesen járkálok Becky és Lisette előtt, és arra készülök, hogy kibökjem a tervet, ami napok óta forog a fejemben. A lányok kíváncsian méregetnek, bíztatnak, hogy álljak elő az ötletemmel, bármit fogok mondani, ők mellettem lesznek, de a szám nem akar kinyílni. Őrület, hogy hova jutottam, hogy mikre vagyok képes, attól félek, hogy hamarosan el fogom veszíteni a józan eszemet. Mindig engem tartottak a leghiggadtabbnak, legösszeszedettebbnek, mostanában mégsem alkotok jó párost a kontrollal, aminek a támogatására nagy szükségem lenne. De minél több időt töltök Tomival, annál inkább elhagy a nyugalom és a béke, amik sokáig jellemzőek voltak rám. Mindig jól éreztem magam a komfort zónámon belül, szerettem a csendes, visszafogott hétköznapokat, mostanság viszont valami olyanra vágyom, ami felrúgja a megszokottat, színeket ad a szürkének, felráz, adrenalinnal tölt fel, az egekbe repít, és még az sem érdekelne, ha utána óriási sebességgel csapódnék a földbe, mert nem nyílna ki az ejtőernyő, ami a biztonságomat szolgálná.

– Csajok, tudom, abnormálisnak fogtok nézni, de… Szeretnék fellépni a Nirvanában azon az esten, amikor a lányok nem vetkőznek, csak táncolnak. Én… szeretnék lánynak öltözni, hogy úgy közelebb férkőzhessek Tomihoz. Nem tudok tovább élni, ha legalább egyszer nem csókolhatom meg. De velem sosem csókolózna, viszont egy lánnyal… Tudom, hogy ez abszurdnak tűnik, és nem is akarom ezt rendszeressé tenni, csak egyszer szeretném érezni a csókját… – A lányok először szóhoz sem jutnak, majd egy emberként kezdenek ujjongani. A nyakamba vetik magukat, és össze-vissza puszilgatva azt hajtogatják, hogy mindenben a segítségemre lesznek. Lisette azt hiszi, Lucas nem tudja, hogy ő a Nirvanában dolgozik, két hete bizalmas információként osztotta meg Beckyvel és velem a hírt. Azon van, hogy eljöjjön onnan, de állítólag a főnöke valamivel sakkban tartja, ezért nehezebb szabadulnia, mint gondolta. Ki kell használnom, amíg még ott van, és meg kell kérnem, hogy juttasson be.

Két nappal később Lisette bejelenti, hogy este enyém a színpad, mire az ájulás kerülget. Idegességemben leküzdhetetlen hányingerem támad, légszomj gyötör, és remegés lesz rajtam úrrá. Megmondom a lányoknak, hogy mégsem élek a lehetőséggel, de kitérnek a hitükből, és a szívükhöz kapva esedeznek, hogy ne tegyem ezt velük. Leültetnek egy székre, és Becky azt mondja, odakötöz, ha nem maradok nyugton. Átszellemülten kezd sminkelni, amíg Lisette a szőke parókát applikálja a fejemre, amit nemrégiben vett nekem, aztán a műkörmök felhelyezéséről is gondoskodnak. Közben folyamatosan vihognak, arról áradoznak, milyen gyönyörű vagyok, és nem értik, miért nem tudok felszabadulni, miért nem nevetgélek velük, amikor ez olyan jó buli. Harisnyát adnak rám, és egy fölül testre simuló, alul fodros szoknyával megtoldott ruhát, ami rózsaszín-fekete színben pompázik. Nincs bajom a pink árnyalatú ingekkel, de ettől a ruhától még szarabbul érzem magam. Amikor pedig a magas sarkúba akarják belepasszírozni a lábamat, végképp elszakad nálam a cérna. Kizárt, hogy én abban szerencsétlenkedjek, a járáson kívül táncolnom is kell majd, szóval nem vehetem fel, mert a végén a kiéhezett negyvenesek ölébe fogok esni. Beletörődnek a döntésembe, és jobb híján adnak egy balerinacipőt, ami strassz kövekkel van kirakva. Nekem túl csicsás, de a lány, akivé változom, kétség kívül imádni fogja. Idegesen nevetgélek, amikor Lucas a szobába lép, és a csodálkozástól leesik az álla. A szája elé kap, és úgy néz rám, mint egy ufóra.

– Seyong? Mi a fasz ez? – kérdezi elhűlve, levegő után kapkodva.

– Te megismerted? Nem végezhettünk ilyen béna munkát! – sikkant fel Becky, és közelebb jön, hogy behatóbban tanulmányozhassa a vonásaimat, és az esetleges hibákat.

– Meghallottam kintről a hangját. Egyébként nem rossz munka… vagyis borzalmas! Mit csináltok? Nem érdekel, hogy meleg vagy, de ez már nekem is sok. Vagy a lányok tehetnek róla? Élő Barbie babát akartak, és úgy gondolták, te jó alany lehetsz? Adjátok vissza a barátomat! Lehet, hogy ő nem ellenkezett, mert biztos nem akart titeket megbántani.

– Bonito, nyugodj meg! Mi csak segítünk Seyongnak valóra váltani az álmát. Tudod, mint a tündér keresztanya Hamupipőkének. Így megcsókolhatja álmai hercegét, és végre boldog lehet egy kis időre. – Lucas kivételesen nem helyesel barátnője szavait hallva, hanem mindenképpen tudni akarja, ki az a „herceg”, akinek a kedvéért bohócot csinálok magamból.

– Tomi az – mondom halkan, amikor megunom, hogy a lányok mindenféle hazugsággal próbálnak terelni. Lucasban bent reked a levegő, és kábé fél perc múlva szakad ki belőle.

– Tudtam, hogy tetszik neked, de tesó, kérlek, ne játssz ilyen mocskosan. Miért nem mondod el neki, hogy mi a szitu? Nézd, azt mondtad, mostanában együtt alszotok. Egy ágyban, összebújva. Szerinted, velem aludt volna így valaha? És folyton féltékenykedik rád.

– Veled azért nem aludt, mert tudta, hogy kiakadnál. Nem azért fekszik mellém, mert akar tőlem valamit, csak a gyermeki énje vágyik a biztonságra, amit soha nem kaphatott meg, és mivel én csak egy cuki barát vagyok, aki semmiért sem szól, nem tart tőlem. De biztos vagyok benne, hogyha meg akarnám csókolni, azonnal megismertetne az öklével. Neked aztán meg kéne értened, Lucas! Te is megtettél mindent annak érdekében, hogy Lisette közelébe férkőzz. – Nem folytatom a gondolatmenetet, de Lucas pillantásából arra a következtetésre jutok, hogy felfogta, mire célozgatok. álruhában járt a Nirvanába, hogy lophasson néhány csókot Lisette-től, és tulajdonképpen én is ezt fogom csinálni: másnak fogom kiadni magam, mint aki vagyok, azzal a különbséggel, hogy ő egy másik fiúnak adta ki magát, amíg én lánynak fogom, de a végeredményen ez semmit sem változtat. Lucas beleegyezik, amikor Lisette megkéri, hogy terelje el a többiek figyelmét, amikor elhagyjuk az épületet, és előtte még egy fotót is készít rólunk, amin a mosolyomon kívül semmi sem igazi rajtam. De végre felvidultam egy kicsit, és nem látom olyan borúsnak a világot, mint azelőtt.

A színpadon kezdetben jól érzem magam, hiszen táncolnom kell, amihez a legjobban értek. Felvillanyoz a bárban dolgozó lányok irigykedő pillantása, akik egyfolytában próbálják leutánozni a mozdulataimat, hiába. Ők jobban értenek a vetkőzéshez, úgyhogy hátránnyal indultak az ellenem indított versenyükön. A kedvem azonban rohamosan csökken, mivel háromnegyed óra elteltével sem jelenik meg Tomi, Aphrodité bezzeg feljön mellém, hogy hatalmas melleit a képembe nyomja. Utálom ezt a lányt, és nagy erőfeszítésembe kerül, hogy ne kezdjem el vérbeli csaj módjára a haját tépni, és addig lökdösni, amíg le nem esik a színpadról. Ezenkívül a bárban lévő férfiak részéről egyre több zaftos megjegyzés jut el hozzám, hogy mit és hogyan csinálnának velem, amitől amúgy is háborgó gyomrom még inkább felfordul. A pohár akkor telik be, amikor az egyik tag megérinti a lábamat, és reflexszerűen olyat rúgok a kezébe, ami nem igazán tűnik lányos mozdulatnak. Utálom a ruhát, ami rajtam van; folyamatosan azt érzem, hogy valahol bevág, máshol szűk, megint máshol túl bő, és sorolhatnám. A paróka szúr, a melltartó szorít, a harisnya ki tudja, meddig bírja… Szóval totálisan elegem van az egészből, és nem tudom felfogni, hogy létezhetnek olyan pasik, akik estéről estére női felszerelésbe bújnak, hogy így szórakoztassák a közönséget. Ha fizetnének sem tenném meg ezt még egyszer, és éppen azon vagyok, hogy csalódottan az öltözők felé vegyem az irányt, amikor meglátom Tomit Lucas oldalán. Lucasszal rögtön összenézünk, ez Tominak is szemet szúr, ezért behatóan kezd fixírozni.

Nagyobb erő bedobással kezdek táncolni, mert le akarom nyűgözni. Látom rajta az érdeklődést, mióta a bárba lépett, és meglátott, egy percre sem vette rólam le a tekintetét. A szemében olyan tüzet látok gyúlni, mint addig még soha. Aphroditéra sem nézett így, rám meg főleg nem. Nekem a te-vagy-a-legjobb-barátom, úgy-szeretlek-mint-a-testvéremet típusú pillantások maradtak, de én többre vágytam ennél. Ebbe a gúnyába öltözve megkapom tőle azt a rajongást, amit fiúként sosem fogok. Megbabonázva mered rám, szinte felfal, megperzsel minden pillantásával, engem pedig annyira megrészegít vele, hogy a táncom lassacskán átfordul kéjes vonaglásba, ahogy az itt dolgozók szokták csinálni más esteken. Nem érdekel a többi férfi, akik minden pénzt megadnának azért, hogy velük menjek el, a műsorom csak neki szól. Végigsimítok a felsőtestemen, megnyalom a számat, és közben nem szakítom meg vele a szemkontaktust. Aphrodité megelégeli kis magánszámomat, és odaviharzik Tomihoz, hogy sürgősen elvonja rólam a figyelmét, de ezúttal kosarat kap. Tomi a füle botját sem mozdítja a lány nyavalygására, nem fordul oda hozzá, hogy egy cseppnyi időt se veszítsen az előadásomból. A lány dühösen arrébb áll, és egy kicsit megsajnálom, amiért erre a sorsra jutott, de az életben vannak győztesek és vesztesek. Egy éjszaka erejéig szeretnék én lenni a győztes, aztán a többin felőlem lehet ő.

Ahogy lejövök a színpadról, egy férfi markol a fenekembe, akinek mérgesen a kezére csapok. Attól tartok, keserves menetnek nézek elébe, amíg eljutok az asztalokig, de egy erős kéz hátulról megragadja a vállam, és magához ránt. Tomi az, aki felém tartja a karját, hogy karoljak belé, és akárhányszor illetlenül néznek rám, vagy hozzám akarnak érni, fenyegetően vicsorít rájuk. Az asztalához ültet, ahonnan Lucas időközben felszívódott, és italt rendel nekem. Kéne valami erős, ami életet öntene belém, de nem akarok lerészegedni, az túl veszélyes lenne. Így hát megelégszem egy virgin Mojitóval, és kivételesen Tomi is valami lájtosat kér. Úgy látszik, ő sem akarja elveszíteni a tudatát a kiszemeltje társaságában.

– Hogy hívnak? – kérdezi lágyan, én pedig egy ilyen egyszerű kérdéstől bepánikolok. Ugyanis nem találtam ki magamnak semmilyen nevet, azt sem tudom, Lisette mit mondott a főnökének, de lehet, hogy a Hableányhoz meg az Aphroditéhez hasonló művésznevet talált ki.

– Sojin – válaszolom kissé magasabb hangon a szokásosnál. Az a név jut először eszembe, amit anya apámnak mondott, amikor lánynak öltözve megmenekültem attól, hogy magával vigyen. Tomi elragadtatva közelebb hajol hozzám, úgy, hogy az orrunk majdnem összeér.

– Gyönyörű vagy, és eszméletlenül táncoltál. Tudod, nagyon hasonlítasz egy barátomra…

– Ez csak azért lehet, mert minket, ázsiaiakat sokan nehezen tudnak megkülönböztetni egymástól – mondom idegesen, de szerencsére Tomi nem firtatja tovább a dolgot. – Te is ismerősnek tűnsz nekem. Csak nem annak a fiú bandának a rappere vagy? – Kisfiúsan elmosolyodik, mint aki zavarban van, amiért felismerték. Komolyan, sosem láttam még ennyire aranyosnak! Szereti túljátszani az eszét, mindenkivel elhitetni, hogy mennyire belevaló, de csak én tudhatom, hogy retteg a vihartól, és hogy milyen imádnivaló egy olyan lánnyal, aki tetszik neki. Mert Sojin kétségtelenül bejön neki, hiszen Aphroditéval soha nem bánt ilyen elbűvölően. Hamarosan beszélgetni kezdünk; sokat mesél az együttesről, és feltűnően gyakran hozza szóba a nevem. Amikor rólam beszél, szintén megváltozik az arca: felcsillannak a szemei, ellágyulnak a vonásai, ábrándozón mereng a semmibe, és ilyenkor megfordul a fejemben, hogy talán Lucasnak volt igaza, és sürgősen abba kéne hagynom ezt a színjátékot, amíg még nincs késő. De az önbizalom hiány nem hagy nyugodni, meg az sem, hogy nem tudom elképzelni Tomit egy másik fiúval, ezért tovább játszom. Én is mesélek neki, de ennek nagy része kitalált sztori, amik valahogy egyik percről a másikra születnek meg az agyamban. Gyakran neveti el magát a humoros részeken, én pedig egy idő után megfeledkezem arról, hogy ki vagyok valójában. Sosem akartam nővé válni, ilyen problémával szerencsére nem küzdök, egészséges, meleg pasinak tartom magam. Nem azért kellett ez az egész, mert rosszul érzem magam a bőrömben, és nőként tudom magamat elképzelni, és azt sem érzem, hogy a lelkem rossz testbe került volna. Nem akarok műtéteket, rosszul vagyok a kilónyi sminktől meg az eltúlzott parfüm mennyiségtől, amit a lányok rám locsoltak. Én egyszerűen csak annyit szerettem volna, hogy egy este erejéig Tomi úgy tekintsen rám, mint egy olyan személyre, akit kíván, akit szeret, akit meg akar kapni, akihez nemcsak erős, baráti kötelék fűzi, hanem elnyomhatatlan vágy is, amit ki akar elégíteni. Hogy ne lásson mást, csak engem, illetve az általam megtestesített lányt, és az este előre haladtával egyre inkább úgy tűnik, mintha minden álmom teljesülne. A hangszórókból felcsendül egy lassú dal, amiben szerintem Lucas keze van benne, hiszen ilyesfajta zenét errefelé nem játszanak. Tomi felkér táncolni, amire örömmel mondok igent. Ezt a tevékenységet szintén nem gyakran művelik a bárban, úgyhogy rajtunk kívül senki más nem lassúzik a terem közepén. Nem érdekel, hogy minden szem ránk tapad, nem érdekel, hogy Aphrodité egy kanál vízben meg tudna fojtani, csak az számít, hogy az a fiú tart a karjában, akiről olyan régen álmodozom. Tánc közben a derekamat cirógatja, szűzies csókot lehel a homlokomra, de a szám végére nem bírom tovább, és olyan közel hajolok hozzá, hogy a szánk majdnem összeér.

– Gyere be az öltözőmbe – suttogom a fülébe, és kézen fogom, hogy lehetősége se legyen nemet mondani. Magunkra zárom az ajtót, és nem törődöm azzal, hogy mit fog Sojinról gondolni, mivel nem várhatok tovább. Eddig tudtam visszatartani a bensőmben tomboló vadállatot, ami most éhesen tör utat magának, hogy felfalhassa rég kiszemelt zsákmányát. Kissé megszeppen, amikor lerohanom, mert valószínűleg nem erre számított attól a bűbájos virágszáltól, akit eddig játszottam, de kezdeti zavara hamar semmivé válik. Az első pillanatban tudom, hogy nem szabadott volna megízlelnem édes ajkait. Eddig is nehéz volt úgy élni, hogy nem csókolhattam naphosszat, amikor védelmet keresve mellém bújt, de ezek után hogy fogok megálljt parancsolni magamnak? Egy perc alatt a függőjévé váltam csak azért, hogy utána egész életemre elvonóra legyek kényszerítve. Letépem róla a pólóját, mert végre hozzá akarok érni szépen kidolgozott izmaihoz, melyeket eddig csak csodálhattam. Nem elégszem meg annyival, hogy az ujjaim végigzongoráznak a felsőtestén, sietősen átváltok a számra, hogy minél többet tudjak megízlelni a bőréből. Amikor a kezem a nadrágja cipzárjához ér, az ajkába harapva elhúzódik, és könyörgő tekintettel néz rám.

– Kérlek, ne rohanjunk ilyen gyorsan. Nem szokásom ilyet mondani, de… te más vagy, mint a többi lány. Hadd vigyelek el randizni, hadd vegyek neked virágot, bonbont, amiket akkor szokás, ha tetszik valakinek egy lány. És te nagyon tetszel nekem, Sojin… – Kimondja a nevet, ami nem az én nevem, végigsimít a parókán, ami nem az én hajam, megcsókolja a számat, amin nem az én rúzsom éktelenkedik, és olyan dolgokról beszél, amelyeknek lehetetlen a kivitelezése. Megtehetném, hogy minden héten egyszer beöltözöm nőnek, és jól érzem magam vele, de az mire lenne jó? Hazugság lenne, és amikor szeretkezni akarna Sojinnal, nem tudna. Ha akkor jönne rá, hogy mit tettem, meggyűlölne, ezért csírájában kell elfojtani a bűnös vágyakat. Én csak egy csókot akartam, amit megkaptam, és ezzel lezártnak tekinthetem az ügyet. Legalábbis papíron, mert a valóságban nem tudok egy tollvonással véget vetni neki. A valóságban belehalok abba, hogy többet nem lehetek ennek a csodának a részese. Hogy nekem nincs gonosz mostohaanyám, mégis idő előtt le kell lépnem, és kétségek közt vergődve magára kell hagynom azt a fiút, aki a legkevésbé nevezhető hercegnek, de nekem nem is egy herceg kellett, hanem az én nagypályás, ugyanakkor csupa szív rapperem.

Egy utolsó csók után ellököm magamtól, és rohanni kezdek. Menekülök előle, Sojin elől, a beteg elmém elől, ami megalkotta ezt a rémálmot, és hagyom, hogy könnyeim leáztassák a sminket az arcomról. Letépem magamról a parókát, és a földre hajítom, mert úgysem fogom többé hasznát venni. Amikor valaki elkapja a karom, halálra rémülök, mert azt hiszem, Tomi az, de amikor megfordulok, Lucas szomorú tekintetével találom szemben magam. Egy félreeső sikátorban megszabadít nevetséges maskarámtól, és rám segíti a cuccaimat, mivel kezem remegésétől és folyamatos zokogásomtól szinte semmire sem vagyok képes. Hagyja, hogy a taxiban hazafelé a vállára hajtva a fejem adjam ki magamból a keserűséget, ami szétfeszíti a mellkasom. Nem engedi, hogy a Tomival közös szobámba térjek nyugovóra, bevisz magához, és percek alatt kerít egy matracot, amin elalhatok. A lányok megteremtették a feltételeit annak, hogy átélhessem életem legboldogabb perceit, de Lucas nélkül nem lehetetlen, hogy végső elkeseredésemben hülyeséget csináltam volna. Hálás vagyok neki, hogy mellettem állt, még akkor is, ha ellenezte a dolgot. Mert a barátok a legnagyobb bajban sem hagyják el egymást. Tomi azt mondta, hogy a barátok többet érnek a nőknél. Vajon azután is ez lesz a véleménye, hogy megismerte Sojint? Vajon megbocsátana nekem, ha megtudná, mit tettem, és túlélné a barátságunk az árulásomat?