4TUNE – A szerencse fiai

Huszonhatodik fejezet

Ethan

Becky és köztem minden a lehető legjobban alakul. Az életünk ott folytatódott, miután visszajött New Yorkból, ahol az idiótaságomnak köszönhetően félbeszakadt a Sophia incidens miatt. Vele egyikünk sem beszélt, ami igazság szerint fáj, mert Sophia miattam veszítette el az unokahúgát és engem is. Nem fair, hogy amíg mi ketten a boldogságban fürdőzünk, ő egyedül tölti a mindennapjait, elzárva a szeretteitől. Ki kell találnom valamit, ami megoldást jelent erre a problémára, mert nem akarom végleg magára hagyni azt a nőt, aki anyám helyett anyám volt. Láttam, hogy az új kollekciója osztatlan sikert aratott, és szerettem volna küldeni neki egy gratuláló SMS-t, de úgy döntöttem, még nem érkezett el az ideje.

Amikor tehetem, elmegyek Becky elé suli után, de mostanában rengeteget próbálunk, amit be kell vallanom, igazán élvezek. Nem gondoltam volna, hogy egyszer ezt fogom mondani, de boldog vagyok a srácokkal és a szerelmi életem is sínre került. Mi másra vágyhatnék még? Azt csinálhatom, amit szeretek, és mellettem van az a lány, aki képes volt megbocsátani nekem azt, amit még én sem fogok tudni soha magamnak. Egy dolog van, amiért egyre többször támad hiányérzetem, főleg mióta tudom, hogy Lucas és Lisette az első éjszakán megtették… Sokáig úgy voltam vele, hogy nem akarom sürgetni Beckyt, de elég régóta együtt vagyunk ahhoz, hogy most már ne tűnjön siettetésnek. Nem értem, mi történik vele, de amikor megpróbálok úgy közeledni hozzá, teljesen befeszül, magába zárkózik, így a próbálkozásaim folyamatos visszautasításba torkollanak. Néha azt képzelem, hogy Sophia miatt van az egész, hogy Beckynek eszébe jut, hogy mit tettem a nagynénjével, és ezért nem engedi meg, hogy tovább menjek, mert az túlságosan emlékeztetné a ballépésemre. De akkor nem is csókolna és nézne rám olyan nagy szerelemmel, hiszen a bűnöm mindig velem van, nemcsak abban a pillanatban, amikor szeretkezni akarok vele. De nem mond semmit, én pedig nem kérdezek, mert attól félek, hogy az újra távol lökne minket egymástól, és azt nem bírnám ki. Inkább csendben tűrök, és hagyom, hogy befejezze a rólam készített festményt, aztán újba kezdjen, mert ilyenkor olyan földöntúli békességet látok megpihenni az arcán, mint amilyen az enyémen szokott lenni, miközben zenélek. Néha kísértésbe esek, és amikor a medencében hülyülünk, elkap a hév, és megfeledkezve magamról benyúlok a bikini felsője alá, de rögtön elhátrálok, amikor meglátom a szemében gyúló rémületet, ami gyilkos nyílként fúródik a szívembe. Nem értem, miért váltok ki belőle rettegést, hiszen tulajdonképpen bálványoz engem, akkor meg miért nem fogadja örömmel a közeledésemet? Miért nem beszéljük meg a dolgot, amikor ezen kívül mindenről fesztelenül tudunk cseverészni?

Becky és Lisette minden hét szerdáján Lucasék szobájában tartanak pizsama partit. Általában én addig a fiúkkal szoktam elütni az időt, de ma nincs hozzá kedvem. A hallban ücsörgök egy magazint lapozgatva, mivel a szobámban sincs maradásom. Minden untat, és amikor ilyen lehangolt vagyok, még a gitározás sem tud visszahozni az élők sorába. Aludnom kéne, mert a próbák sokat kivesznek belőlünk, de az agyam kattogása úgysem hagyná, hogy alámerüljek az álmok tengerében. Úgy látszik, tényleg nem tudok hálás lenni az életnek azért, amit adott.

– Mi a baj, haver? – hallom meg Seyong hangját, aki közvetlenül mellettem foglal helyet.

– Ezt én is kérdezhetném tőled… Mostanában nem vagy önmagad. Miért nem bízol bennem te sem? Sem a barátnőm, sem a legjobb barátom nem mondja el, mi a problémája…

– Gondjaitok vannak Beckyvel? Én azt hittem, boldog vagy, és minden oké köztetek…

– Igen, de… Nem akar velem lenni… érted? – Seyong úgy néz rám, mintha pontosan tudná, mi az oka Becky viselkedésének, és ez megrémiszt. Hasonlóan ijedt arcot vág Beckyhez, és ez nem lehet véletlen, biztosan tud a titokról, amiről nekem gőzöm sincs. Hogy lehet az, hogy a barátnőm jobban megbízik Seyongban, mint bennem? Mellesleg Seyong remekül terelt, így nem faggatom tovább az ő helyzetéről, pedig tuti, hogy nála sincs rendben valami. Az ő bajáról meg nyilván felvilágosította Beckyt, szóval én vagyok az egyetlen, akit kirekesztettek.

– Seyong, azonnal áruld el, hogy mit tudsz! És ne próbáld meg tagadni, mert rád van írva!

– Nem tehetem… Nincs jogom arról beszélni, amit Beckynek kéne megosztania veled.

– De ő nem mond semmit, és biztos vagyok benne, hogyha rákérdeznék, akkor ugyanolyan reakciót váltanék ki belőle, mint amikor hozzá akarok érni. El sem tudod képzelni, hogy milyen szar érzés, hogy ott fekszik a karodban az, akit szeretsz, de nem akar veled lenni minden értelemben… – Seyong arca megint elfelhősödik, mintha nála jobban senki sem lenne tisztában azzal, amit előbb felvázoltam. Mintha ő is egy cipőben járna velem. Rá kéne kérdeznem, hogy mi bántja, de jelenleg Becky titka jobban érdekel. Percekig nézünk némán farkasszemet Seyonggal, de ha kell, egész éjjel nem mozdulok innen, muszáj megtudnom az igazságot. A magabiztos szemkontaktus okozta kényszer megtöri, és beszélni kezd. Tekintetét az asztalra fordítja, mert nem örül neki, hogy elárulja a barátját, aki megbízott benne, amikor felfedte előtte féltett titkát, ujjai idegesen dobolnak az előtte heverő magazinon, száját pedig erősen beharapja minden olyan szó után, amit nehezére esik kiejtenie.

– Azt tudod, hogy Becky régebben beszökött a klubokba, ahol énekeltél… Szóval az egyik alkalommal elkapta két fickó… Nem… nem tudtak a végletekig elmenni, mert valaki leütötte őket, de előtte fogdosták Beckyt, ami nagyon megijesztette. Nem tehet róla, de folyton azok a szemetek ugranak be neki, amikor veled van… –Felpattanok a fotelből, és elborult aggyal kicsörtetek a hotelből. Seyong kiabál utánam, hogy ne üljek be az autóba ilyen állapotban, de szinte meg sem hallom, amit mond. Minden pillanatot élénken magam elé tudok idézni, amíg a sztrádán száguldozom. Minden pillanat az elmémbe égett, csak azt nem tudtam, ki volt a támadás elszenvedője, akit azon az átkozott estén megmentettem.

Emlékszem, szokásos örömmámorban úsztam, mint minden fellépés után, és egy húzásra felhajtottam a piát, amit az egyik haverom a kezembe nyomott. Bulizni akartam, megünnepelni, hogy ismét nagyot alkottunk, de az áramszünet keresztet vetett a terveimre. A többiek azt mondták, menjünk át egy másik helyre, ahova gyalog indultunk el, mert csak pár utcányira helyezkedett el a klubtól. Ők csak mentek, nem figyeltek fel semmire, röhögve zártak ki a tudatukból minden zavaró tényezőt, ami a jókedvüket szeghette volna. Én azonban lemaradtam, valamiért egy kis magányra volt szükségem, mielőtt újra a buli hevébe vetettem volna magam. Ahogy ott bandukoltam, meghallottam egy lány fojtott kiáltását, és valami erős vonzás odavezetett, ahol a „harc” folyt. Mindig kerültem az összecsapásokat. Apám arra tanított, ne kerüljek verekedésbe, mert azzal rossz fényt vetek rá. Belém nevelte, hogy ne balhézzak, mert nem vagyok az a fajta srác, aki egy ütéssel maga mögé tudna utasítani másokat, inkább csendben húzzam meg magam, azzal senkinek sem okozhatok kárt. Sosem hitt bennem, így abban sem bízott, hogy meg tudnám védeni magam, és én bevettem azt a rizsát, amit gyerekkorom óta szüntelenül nyomatott. Szerencsére nem is keveredtem olyan szituációba, amikor használnom kellett volna az öklömet, hiszen a suliban minden srác a barátom akart lenni, a szórakozóhelyekre meg falkában jártunk a haverokkal, ezért senki sem rontott ránk. De akkor, ott nem arról volt szó, hogy ne generáljak balhét, inkább lépjek le, mert nem tudnám megvédeni magam, ott egy lány élete forgott kockán, egy ártatlan teremtésé, akit nem hagyhattam cserben. Ha rám támadtak volna, valószínűleg fülemet-farkamat behúzva iszkoltam volna el a helyszínről, de annak a lánynak segítenem kellett. Olyan sötét volt, hogy nem láttam semmit, vakon lendítettem a lábam rúgásra, a karom ütésre, és megkönnyebbültem, amikor a lány némi tétovázás után magához tért, és elfutott. Akkor már én is futottam volna, de az egyik támadó, aki a földön feküdt, elkapta a bokámat, így mellé estem. A két gazember hamar életre kapott, és tudtam, innen már nincs menekvés, hogy apámnak igaza volt, de nem bántam meg, amit tettem. Nem gondoltam arra, hogyha visszaforgathatnám az időt, akkor semmissé változtatnám a dolgokat, hálát adtam az égnek, hogy a lány már távol járt, és nem neki kell elviselnie azt, ami rám várt. De ismét szerencsém volt, mert a zenekar tagjai visszajöttek értem, és így megúsztam pár horzsolással, mert fölénybe kerülve sikerült móresre tanítanunk a barmokat, akik felvették a nyúlcipőt.

A mai napig fogalmam sem volt arról, hogy az a lány Becky volt. Sokat jutott eszembe, hogy vajon mi történhetett vele. Hogy időben érkeztem-e vagy addigra túl estek-e a lány meggyalázásán, de legmerészebb álmomban sem képzeltem volna azt, hogy Becky és az a lány egy és ugyanaz a személy. Lehet, hogy nem erőszakolták meg, mégis örök sebeket égettek érzékeny lelkébe, ami rányomta a bélyegét egész további életére. A bosszú csillapíthatatlanul fojtogat, és annyira kifordít önmagamból, mint még soha. Voltak emberek, akiket utáltam, akikkel nem jöttem ki, akiket a pokolba kívántam, de leírhatatlan az a gyilkos harag, amit irántuk táplálok, amióta megtudtam, mit tettek a barátnőmmel. Nem élhetek tovább úgy, hogy azok a szemetek a markukba röhögve tengetik az életüket, miközben Becky retteg a saját barátja érintésétől. Annak idején Becky arcát nem láttam, de a fickók vonásai tisztán belém vésődtek, amikor egy arra járó autó fényszórója tökéletesen megvilágította őket. Évek teltek el, de nem esne nehezemre pontos személyleírást adnom róluk. De sajnos nem az a tervem, hogy bemegyek a rendőrségre, és feljelentést teszek ellenük, hiszen úgyis azt mondanák, hogy az ügy már elavult, miért nem rögtön jelentettük az esetet. Nem számíthatok az igazság szolgáltatásra, csak saját magamra, és én ezúttal sem fogok meghátrálni.

Leparkolok a klub előtt, bár annak az esélye, hogy pont itt vannak a nullával egyenlő, mégis próbát kell tennem. Valami azt súgja, jó nyomon járok, ezért egyenesen a bejárat felé indulok. Elvegyülök a tömegben, és úgy vizslatom a betérőket, mint valami beépített zsaru. Elborzadva látom, hogy tizenéves kislányok öntudatlanra isszák magukat, fiúk drogoznak, az egyik csaj poénból lesmárolja a másikat, hogy a pasiját idegesítse vele, mindenki kavar mindenkivel, és senki nem kíméli a másikat. Egy kéz megérinti a vállamat, ami meglepően gyengéd, nem illik bele ebbe a fertőbe, és amikor megfordulok, Seyonggal találom szemben magam.

– Követtelek egy taxival. Nem akarom, hogy bajod essen… Miért jöttél ide? Ethan, menjünk haza, jó? – Meghat, hogy ennyire aggódik értem, de csak az első mondatára tudtam koncentrálni, mivel a látóterembe került egy alak, aki kísértetiesen hasonlít arra a múltbéli vadállatra. Pár másodpercen belül megjelenik hűséges cimborája is, és akkor már kétség sem férhet ahhoz, hogy ők azok. Nem törődve barátom óvó szavaival, lábaim maguktól visznek feléjük, és amikor észreveszem, hogy egy tizenöt év körüli lány agyát fűzik, az utolsó idegszálam is elpattan. A kezemet idegesen ökölbe szorítom, majd kiengedem, és ezt olyan sokszor ismétlem meg, hogy kezdenek görcsbe rándulni az ujjaim. Nem vetem rájuk magam, mert nem akarok szemtanúkat. Szépen kivárom, amíg kicsalják a kislányt a klubból, és egy percre sem veszítem őket szem elöl. Seyong folyamatosan a nyomomban van, ami bosszant, mert nem akarom, hogy véletlenül neki is baja essen, de nem kezdhetek magyarázni neki, mert akkor lebuknék. A fickók ugyanabba a sötét sikátorba vezetik áldozatukat, és ki tudja, hogy az elmúlt évek alatt hányadik lánnyal teszik ezt. Hányingerem támad, és komolyan úgy érzem, hogy nem tudom végigcsinálni, hogy Seyong helyett a torkomban egyre növekvő gombóc fog eltéríteni a hadművelettől. Mélyen belélegzem a jótékony levegőt, és hosszan kifújom, de próbálom minél halkabban tenni. Amikor a kislány sikolya az éjszakába hasít, előre lendülök, és olyan erősen kezdem szorítani az egyik gaztevő nyakát, hogy az ujjperceim belefehérednek. A másik előkap egy pisztolyt, de nem hagyom, hogy használja. Immáron nemcsak a lányt kell megmentenem, hanem Seyongot is, és ez még elszántabbá tesz. Szorításom nem enyhül az egyik nyakán, miközben akkorát rúgok a másik kezébe, hogy az elejti a fegyvert, ami a következő pillanatban már az én kezemben virít. Meglököm a lányt, és felszólítom, hogy tűnjön el innen, aztán egy jól megcélzott rúgással, ami az egyik férfi ágyékát éri, a földre terítem. Az agyam teljesen elszáll, és addig rugdosom, amíg az eszméletét nem veszti. A másik épp eliszkolna, de megragadom a karját, és térdre kényszerítem. Seyong folyamatosan kiabál, és könyörög, hogy hagyjam abba, de a düh nemcsak elvakít, hanem süketté is tesz. Hatalmas késztetést érzek arra, hogy letoljam a nadrágom, és arra kényszerítsem ezt a férget, amire ő szokta a lányokat, de nem fogom a testemet bemocskolni, mert a végén még én is olyan problémákkal fogok küszködni, mint Becky. Ezért akciófilm hősöket megszégyenítve dugom le a torkán a pisztoly csövét, és kimondhatatlanul nagy elégedettséggel tölt el, amikor a fickó szemében megjelenik a rettegés legmagasabb foka. Kiveszem a szájából a fegyvert, és a halántékához szorítom. Kicsit megijeszt, hogy képes lennék meghúzni a ravaszt, és ha nem hallanám Seyong remegő hangját, aki arra kér, hogy gondoljak azokra, akik szeretnek, talán meg is tenném. Időközben viszont a földön fekvő csávó magához tér, és egy ütéssel kiveri a kezemből a fegyvert. Nem nyúl utána, helyette az öklét használja, és elkezdődik a péppé verésem. Hálát adok a sorsnak, hogy Seyong velem van, mert már az első pillanatokban kihívta a rendőrséget, így a szemétládák nem tudnak elmenekülni, és beviszik őket oda, ahová valók. És legalább én sem halok meg a kezeik közt, csak nagy fájdalmak közepette szállítanak kórházba, mert elég durva sérüléseket sikerült összeszednem e rövid idő alatt is. Seyong a kezemet fogja a mentőben, és olyan jó, hogy velem van, de megkérem őt, hogy Beckynek nehogy szóljon a történtekről. Alig bírok kinyögni valamit, még a beszéd is fájdalmasan nyilall a mellkasomba, de meg kell ígérnie, hogy a barátnőm nem fog ilyen állapotban látni, és nem fogja megtudni a miértjét.

Amikor magamhoz térek, először gépek idegesítő csipogását hallom meg, aztán egy elkeseredett hangot, ami szüntelenül zokog. Szememet kinyitva elém tárulnak a fehérre meszelt falak, a zord helyiség, amit mindenki messzire elkerülne, és az én kicsikém, aki a kezemet szorongatva ül az ágyam szélén. Meg fogom ölni Seyongot!

– Ne haragudj rá, így is másfél napig magában tudta tartani a dolgot. De amikor már mindenki égen-földön téged keresett, nem titkolózhatott tovább. Különben is, melletted a helyem…

– Te gondolatolvasó vagy? Amúgy, ne sírj már! Nincs semmi bajom. Bár a fater ki fog nyírni, hogy napokra kiesem a próbákból, de tudod, milyen zseni vagyok, próbák nélkül is simán kenterbe verek mindenkit. – Becky nem viszonozza a mosolyomat, szomorúan mered maga elé, és csak akkor néz rám, amikor végigsimítok a karján. – Becky… Nem akarom, hogy titkaink legyenek egymás előtt ezután. Bármilyen kínos dologról legyen szó, velem megbeszélheted. Szeretlek, ezért bármi történjen, melletted állok és megértelek.

– Tudom, és annyira sajnálom… És… köszönöm… Tudtad, hogy te vagy a hősöm? – halványan elmosolyodik, és óvatosan odahajol hozzám egy csókra. Elmeséli, hogy járt bent az őrsön beazonosítani a férfiakat, és hogy több lány is követte a példáját, ezért éveket a rácsok mögött fognak rohadni. Nem hajlandó elmozdulni mellőlem egy percre sem, megetet, megitat, ápol, és ott alszik velem, ami boldoggá tesz, annak ellenére, hogy sokáig nem tud úgy hozzám érni, hogy ne kezdjen valamim sajogni. A fiúk is gyakran nálam dekkolnak, berendezkednek egy sebtében lezavart próbára, majd azt állítják, direkt húzom ki magam a mindennapos gyakorlás alól, és csak arra szolgált ez az egész, hogy tudjak egy kicsit pihenni.

Pár nappal később kiengednek, de Becky nem tud róla, mivel meglepetést akarok neki szerezni. Ma van a tizennyolcadik születésnapja, és szegény abban a hitben él, hogy nem leszek ott a partin. Jó színész módjára beadtam neki, hogy mennyire sajnálom, hogy nem lehetek ott, de minden próbálkozása ellenére megtiltottam, hogy ne menjen el a saját bulijára, és helyette mellettem rostokoljon, mint általában. Vonakodva bár, de belement, és nemrég távozott, így el tudom kezdeni a meglepi lebonyolítását. Elmegyek a helyre, ahol speciális tortákat gyártanak, és bemászom abba a hatalmas darabba, amit Beckynek szánunk ajándékozni. A srácok persze halálra cikiztek, mert általában lányok szoktak kiugrani egy tortából majdnem meztelenül, de tudtam, hogy Becky teljesen odalesz az ötletért, úgyhogy nem hagytam, hogy a többiek a kedvemet szegjék. Az út rázkódik, és folyik rólam a víz, annyira meleg van idebent, ezért kezdem megbánni, hogy nem valami csicsás ékszert vettem a barátnőmnek, de most már nem fogok visszavonulót fújni.

– Meglepetés! – Becky álla majd’ leesik, amikor elé perdülök a torta gyomrából. Kezdeti megilletődése hamar alábbhagy, és boldogan veti magát a nyakamba. Ahogy körülnézek, örömmel mérem fel, hogy mennyi barátja van, mert nagyon sokan eljöttek az iskolájából, a modelltársai közül, és jóleső érzéssel tölt el, hogy ennyien szeretik. De úgy látszik, őt nem igazán érdeklik a többiek, mert egész este el sem mozdul mellőlem, hiába mondom neki, hogy csacsogjon nyugodtan a barátnőivel. Tulajdonképpen ma jelentjük be először hivatalosan, hogy járunk, hiszen eddig titkoltuk még az osztálytársai előtt is, de a lányok nem tűnnek irigynek. Gratulálnak nekünk, de azért néhányan nem hagyják ki, hogy autogramot kérjenek tőlem, ezt leszámítva nyugisan halad a buli. A tortaevés után nem tudunk ellenállni a folyamatos nyomásnak, és előadunk pár számot a srácokkal. Úgyis rég próbáltam már normális körülmények között, úgyhogy rám fér egy kis bemelegítés a hamarosan elkövetkező koncertünk előtt. Közben csak Beckyre összpontosítok, és annak ellenére, hogy a rögtönzött színpadon állva nem tarthatom a karomban, minden pillantásunk azt érezteti a másikkal, hogy összetartozunk. Amikor visszamegyek hozzá, egy elbűvölő mosoly kíséretében felhúzza a ruhája ujját, és megmutatja, milyen ajándékot kapott a barátainktól. Elhűlve vizsgálgatom a nevemet az alkarján, ami pontosan ugyanolyan betűtípussal és ugyanakkora méretben díszeleg rajta, mint az enyémen az övé. Kár volt így elcsúfítani hamvas bőrét, de valójában meghat, hogy ilyesmire adta a fejét miattam. Számomra akár egy eljegyzési gyűrűvel is felér, ami szinte könnyeket csal a szemembe. Ennél már csak az sokkol jobban, amikor Sophia megjelenik az ajtóban, és arcán egy halvány mosollyal várja, hogy bebocsátást nyerjen az ünnepségre.

– Öhm… szóval… én úgy tudtam, hogy te ma még a kórházban leszel, ezért meghívtam, mert szeretném, ha újra jóban lennénk… Akármi történt, szeretem a nénikémet, jobban, mint az anyámat, és nem akarok minden hidat felégetni köztünk. De ha zavar a jelenléte, akkor…

– Dehogy, ha téged nem zavar, akkor engem sem. – Az igazság az, hogy iszonyatosan feszélyez ez az egész helyzet, és ugyanezt látom Sophián is. Érthetetlen módon Becky az egyetlen, aki úgy csicsereg, mintha semmi sem történt volna, és nem tudom, hogy ez csupán színjáték-e, vagy tényleg annyira érett, hogy képes volt túllépni a történteken, és feltételek nélkül megbocsátott mindkettőnknek. Sophia beszélget Beckyvel, de hozzám inkább nem szól, és ez jól is van így. Megtettük az első lépést a felé, hogy minden olyan legyen, mint régen azzal, hogy meg lett hívva, de jobb, ha szépen lassan haladunk fokról fokra.

Éjfél körül felkérem Beckyt táncolni, de ahhoz képest, hogy a lányok odavannak azért, hogy összebújva ringatózzanak a párjukkal, Becky elég hamar leállít, amit meglepve fogadok.

– Menjünk fel a szobánkba – búgja tőle nem megszokott erotikával fűszerezett hangon.

– És mi lesz a vendégekkel? – Kissé megijedek a szemében gyúló tűztől, mert annyira hozzászoktam, hogy mindig elutasít, ha kezdeményezek, hogy arra végképp nem számítottam, hogy egyszer ő fog kezdeményezni, és ez pillanatnyilag lebénítja a végtagjaimat.

– Olyan jól mulatnak, hogy szerintem észre sem fogják venni, hogy felszívódtunk. – Klassz a szobámban lenni a kórházban töltött napok után. Fáradt vagyok, mert bent nem tudtam kialudni magam, annak ellenére, hogy más egyebet nemigen csinálhattam, ezért leheveredem az ágyra. Azt feltételezem, hogy Becky odasimul hozzám, és a csókjaival álomba ringat, de nem ez történik. A szemem lecsukódik, és már majdnem elalszom, amikor végigsimít az arcomon, és arra kér, hogy nézzek rá. Álmosan pislogok párat, és nem tudom eldönteni, hogy Becky valóban egy tűzpiros, szexi hálóingben áll-e előttem vagy csak képzelem az egészet.

– Ezt Lisette-től kaptam. Nem tudtam, hogy már ma felavathatom, de arra az időre tartogattam, amikor kijössz a kórházból. – Végigmérve a testét, további pár kilót szedett fel az utóbbi hetekben, és így ő lett a leggyönyörűbb a világon. már nem egy rakoncátlan kislányt látok magam előtt, aki megragadt a csókolózás szintjén, hanem egy érett, kívánatos nőt, aki a tekintetével elég sok mindent üzen, amiket egyelőre meg sem merek fejteni.

– Becky… Tudok várni… Nem kell ezt csinálnod, drágám, ráérünk még ezzel…

– Hmmm, lehet, hogy te tudsz várni, de én nem. Évek óta szerelmes vagyok beléd, Ethan. Persze a mostani érzéseimet nem lehet összevetni a gyerekkori rajongásommal, de a lényeg az, hogy többé nem akarom, hogy bármilyen értelemben plátói maradjon a kapcsolatunk. El sem tudod képzelni, hogy amióta veled alszom, hányszor képzeltem el, hogy… De visszatartott valami, ami elmúlt, amikor azok a szemetek börtönbe kerültek. Felszabadítottál, Ethan. Te vagy a megmentőm, a bálványom, a múzsám, a szerelmem, és érezni akarlak… mindenhogy… Tőled kaphatom a legszebb szülinapi ajándékot, ugye nem akarsz megfosztani ettől? – Asszem, nekem túl sok az információ. Túl nagy teher számomra, hogy ennyire imád, és annyira félek attól, hogy csalódást fogok neki okozni. Hosszú ideig vártam erre a pillanatra, most mégsem tudok cselekedni, ami elég rosszul érint. Lefagyva fekszem, csak nézem őt, nem tudok beszélni vagy hozzáérni, a nagy Ethan Lance-t leigázta a szerelem, és örökre a foglyává tette. Becky nem riad vissza a reakcióm láttán, gyengéden csókolni kezd, aztán a kezdeti lágyság egyre követelőzőbb mozdulatokba fordul át. Ezen a ponton már én is felébredek átmeneti bénultságomból, és átveszem felette az irányítást. A vadonatúj hálóing nem sokáig bírta, ugyanis annyira fellelkesedem a nagy tétlenség után, hogy sikerül elszakítanom, amikor a kelleténél kicsit nagyobb hévvel leveszem róla. Ismét megdöbbenek, amikor a ruhadarab alatt nem találok semmi egyebet, csak csodálatos testét, ami arra vár, hogy az enyém lehessen, senki másé. Nem tudok betelni vele, és nem törődöm azzal, hogy nekem jó legyen, csak ő a fontos, csak őt akarom boldoggá tenni, de rá kell jönnöm, hogy az ő boldogsága az enyém is, így nem telik sok időbe, és kéz a kézben lépünk át a mennyország kapuján. Oda, ahonnan nincs visszaút, mert ha velem van, minden perc mennyei.

***

Szerettem volna elmenni egy hétre Beckyvel Párizsba vagy akárhová, de apám nem egyezett bele a próbák miatt. Lucasnak és nekem muszáj volt mindent beleadva teljesítenünk, nehogy az öreg eltiltson minket a barátnőinktől, hiszen folyton azt hangoztatta, hogy ha rájön, hogy a szerelem elveszi az eszünket, és ez a banda rovására megy, akkor vagy mi megyünk az együttesből vagy a lányok az életünkből. Egyik opció sem tűnt szimpatikusnak, ezért a magánélet és a munka terén is ki kellett hozni magunkból a maximumot. Én személy szerint nagyon boldog vagyok, mert ezennel kijelenthetem, hogy tényleg mindenem megvan, már semmi sem hiányzik a tökéletesség érzetéhez. Beckyvel gyakran járunk le a tengerhez, hogy felelevenítsük első csókunk emlékét, sőt, mostanában egyéb dolgokat is művelünk a part eldugott részein. Tényleg olyan, mintha azzal, hogy Becky életének megrontói lekerültek a térképről, teljesen más személyiséggé változott volna, mintha eddig toronyba zárva arra várt volna, hogy eljöjjön érte a hős lovag, aki kiszabadítja a sárkány fogva tartó karmai közül. És miután ez megtörtént, felszínre került valódi énje, amit eddig elnyomott, amit egy kislány bőrébe bújva leplezett előlem, és amiről sosem gondoltam volna, hogy annyira kiéheztették, hogy alig lehet az étvágyát csillapítani. Na, de azért vagyok én, hogy hűséges katonaként lessem minden óhaját, és teljesítsem minden kívánságát, amint kiejti a száján.

Belépek a fodrászatba, ahol szemöldök ráncolva keresem Beckyt, de sehol sem találom. A suli után beugrott megcsináltatni a haját, és úgy volt megbeszélve, hogy itt találkozunk, nem értem, miért nincs itt. Megkérdezem az egyik itt dolgozó lányt, aki azt mondja, egy barátnőjével ment el. Furcsa érzésem támad, ezért felhívom Lisette-et, de nem vele van. Becky számát hiába tárcsázom ezredjére, ő ki van kapcsolva. Nem tudom, mivel magyarázni a dolgot, mert Becky mostanában nem igazán mászkált el senkivel, minden lehetőséget kihasználtunk arra, hogy együtt lehessünk. Egyik részem abban reménykedik, hogy megint valamilyen meglepetéssel rukkol elő, de egy alattomos hangocska azt súgja a fejemben, hogy baj van, és sajnos azt hiszem, ezúttal a pesszimista énemnek lesz igaza.

Amikor SMS-t kapok, idegesen rántom ki a telefont a zsebemből, ami majdnem a földön landol. Az üzenet egy ismeretlen számról jött, és a szövege elég fura ahhoz, hogy megijedjek.

Gyere el az alább olvasható címre, ha látni akarod Rebeccát. Egyedül érkezz, és ne szólj senkinek arról, hogy idejössz. Siess, és akkor nem fog semmi baja esni a barátnődnek.

Felismerem a címet, itt található Becky iskolája. A szavak egyre jobban összezavarnak, hiszen olyan, mintha egy emberrablótól származnának, de akkor miért mondta a fodrász, hogy egy barátnőjével távozott, illetve miért az iskolába hívnak? Kavargó érzelmekkel lépem át az épület küszöbét, amiben eddig még sosem jártam, csak előtte várakoztam mindig Beckyre. A folyosók kihaltak, mivel legalább egy órája véget ért a tanítási idő, sem diákok, sem tanárok nem tartózkodnak a falak között, csak a portás őrzi hűségesen a helyet. És ezután mégis merre menjek? Az iskola hatalmas, honnan kéne tudnom, melyik teremben keressem őket? Mintha a gondolataimban olvasnának vagy figyelnének valahonnan, újabb SMS-t kapok, amiben az ismeretlen leírja, hogy a második emeleti kémia laborban várnak. Sietős léptekkel szelem át a folyosót, és annyira ideges vagyok, hogy több terembe benyitok, pedig látom, hogy nem a megfelelő helyen járok. Amikor elérek a laborhoz, félve nyomom le a kilincset, mert érzem, hogy semmi jó nem köszönthet rám, amikor belépek a terembe.

A gyanúm beigazolódik, sőt, még túl is szárnyalja a valóság a képzeletet. Becky lekötözve fekszik a padokon, karját és lábát olyan pózba helyezték, mint Jézusnak volt, amikor keresztre feszítették. Ében fekete ruhát adtak rá, amit még életemben nem láttam, szóval kétlem, hogy az övé lenne, és egy glória szerűséget is a fejére helyeztek. Annyira ledöbbenek, hogy másodpercekig nem bírok megmozdulni, aztán felocsúdom végre, és odaszaladok a barátnőmhöz. Riadtan pislog fel rám, de szólni nem tud, mert a száját betömték valamivel. Épp meg akarnám szabadítani a testét gúzsba kötő láncoktól, amikor a terem hátuljából előre sétál egy lány, aki csupa hófehérben van tetőtől talpig. Egyetlen pillantásából látom, hogy zavarodott az elméje, ezért egyelőre nem merek semmit csinálni, inkább húzom az időt.

– Légy üdvözölve, Ethan! Te nem ismersz engem, de ennek gyorsan véget kell vetnünk. A nevem Olivia, de szólíts csak Livie-nek. Olyan régóta álmodozom arról, hogy te és én találkozzunk, és végre beteljesültek a vágyaim! Te nem tudhatod, hogy mennyire szeretlek téged, Ethan! Tele van a képeddel a szobám, ami elég sok munkámba került, mert a legtöbb képen rajta vannak azok a hülye csapattársaid is, ezért mindegyikről ki kellett vágnom téged. Szerintem, egyedül te vagy tehetséges a bandában, és az lenne a legjobb számodra, ha szóló karrierbe kezdenél, de nem akarok beleszólni. Viszont a magánéletedbe muszáj beavatkoznom, mert segítség nélkül nem tudsz jó döntéseket hozni. Szakítanod kell Rebeccával, szívem! Te nem tudod, valójában milyen ez a lány. Tipikus bálkirálynő, aki a sleppjével fennhordott orral vonul végig a folyosón, és lenézi azokat, akik valójában sokkal többet érnek nála. Másról sem tud beszélni csak a divatról, hogy mi az új trend körömlakkok terén és hasonló ostobaságokról. Neked egy olyan lány kell, aki olyan tiszteletet tanúsít a zene iránt, mint te. Akivel nem a plázákat kell járnod délutánonként, hanem együtt élheted át a zene varázsát. Én fuvolázom, tudtad? Annyira izgalmas lenne, ha összehoznánk a komoly és a könnyű zenét, és együtt alkotnánk valami olyat, amit még senki nem csinált meg előttünk. Boybandből volt már ezer a történelem során, de ez kuriózum lehetne. Mellette pedig járhatnánk… Komolyan, ha engem választasz, a legboldogabb férfivá foglak tenni! – Mindig ettől féltem. Azért nem akartam világsztár lenni, mert tartottam az ilyen sültbolondoktól, mint amilyen ez a spiné is. Amíg ismeretlen klubokban nem túl populáris zenét játszottam, egyszer sem környékezett meg hozzá hasonló elmebeteg, és annyira tudtam, hogy nem fog elkerülni a szerencsétlenség, ha népszerűbb leszek. Ha rólam lenne szó, nem izgatna a dolog, de itt van Becky, aki a légynek sem ártott, és aki reszketve várja az ítéletet, aminek a meghozása egy őrült agyára van bízva. Nem tudom, mit kéne tennem, mert jelen esetben úgy tűnik, mintha túszok lennénk, és ilyenkor bármilyen rossz mozdulat végzetesnek számíthat. Ezerszer elátkozom magam, amiért nem szóltam senkinek, hogy idejövök, de az sem feltétlenül lett volna jó húzás. Amikor az ember akciófilmeket néz, mindig okosabbnak tartja magát a főszereplőnél. Felháborodunk, amiért a főhős nem teszi azt, amit mi jónak tartunk, de ha a való életben olyan körülmények uralkodnak, mintha a mozivásznon lennénk, rögtön tanácstalanná válunk, és egy helyben toporgunk ahelyett, hogy cselekednénk. Ez olyan, mint amikor a tévé előtt ülve a kisujjadból kirázod a kvíz játékokban feladott kérdésekre a választ, de amikor ott vagy a stúdióban, egy értelmes gondolat nem jut az eszedbe. Nem értem, miért rémít meg jobban ez a csaj, mint azok a gazemberek, akiknek gondolkodás nélkül nekimentem. Hiszen ez csak egy törékeny lány, simán leüthetném vagy mozgásképtelenné tehetném, amíg kiviszem innen Beckyt, de valami azt súgja, hogy a képlet nem olyan egyszerű, ahogy én azt levezetem. Azok a fickók ostobák voltak, csak az öklükre támaszkodhattak, de Oliviából messziről süt az értelem. Olyan őrült tudós benyomását kelti, akinek agyára ment az, hogy zseninek született. Nyilván van valami a tarsolyában, amit nem lesz rest használni, ha valami olyat teszek, ami számára nem megfelelő. Ezért hát játszanom kell. Az nem vezetne célra, ha lerohannám, nála más eszközökhöz kell folyamodnom.

– Most, hogy mondod, nem is hangzik rosszul az ajánlatod. Nyílt titok, hogy engem belekényszerítettek az együttesbe, és az elejétől kezdve azon vagyok, hogy megszabaduljak tőle. A felvetésed nagyon tetszik, akár most azonnal elmehetünk próbálni egyet. Azt nem ígérhetem meg, hogy járni fogok veled, hiszen még nem is ismerlek, de nincs kizárva, hogy beléd szeretek, ha több időt fogunk együtt tölteni. – Kimondhatatlanul nehezemre esik mézes-mázos stílusban beszélni, amikor belül majd’ szétrobbanok, és legszívesebben a hajánál fogva hajítanám ki ezt a ribancot az ablakon át. Meg kellett fontolnom, hogy mit mondjak, mivel az nem lenne túlságosan hiteles, ha szerelmet vallva a lábai elé borulnék, mégis meg kellett csillantanom előtte azt a lehetőséget, miszerint nem tartom szamárságnak annak a gondolatát, hogy járjak vele. Látom, hogy a lány küzd magával, nem tudja eldönteni, hogy hihet-e nekem vagy sem. Magamban azért fohászkodom, hogy a szerelmes énje győzedelmeskedjen a zakkant felett, és jöjjön el velem, hogy riasztani tudjak valakit, aki közben kimenti innen Beckyt. Olivia megrázza a fejét, mintha nemet mondana belső monológja végén, és hozzám lép. Olyan közel hajol, mintha meg akarna csókolni, én pedig úgy érzem, sosem esett ennyire nehezemre visszafogni magam. Szoborrá dermedve állok, ahelyett, hogy szembe köpném, vagy neki taszítanám a falnak, amit érdemelne, és hagyom, hogy az ajka pár másodpercre az enyémre tapadjon. Az undortól leküzdhetetlen hányingerem támad, és hálát kell adnom az égnek, hogy nem megy tovább, mert akkor végleg búcsút inthetnék a tűrőképességemnek.

– Nem gondoltam volna, hogy ez ilyen könnyen fog menni. Bár ha két lélek társ találkozik, nincs, ami útjukat állja. Akkor mehetünk is! – Belém karol, és az ajtó felé indul. Küldök Beckynek egy nyugtató pillantást, de mielőtt magam mögött hagyhatnám a termet, észreveszem, hogy egyre sápadtabb, és a szemem láttára ájul el. Visszarohanok hozzá nem törődve az őrült lánnyal, és a karjaimba vonva próbálom magához téríteni. A szám az övét súrolja, aggódva ismételgetem a nevét, simogatom az arcát, közben a mobilom után kapok, hogy hívjam a mentőket. Olivia dühösen mered rám haragtól villogó tekintettel, és egy mozdulattal kiüti a kezemből a készüléket. – Nem lesz semmi baja. Ez egy teszt volt, amin elbuktál! Beadtam neki egy szert, hogy elveszítse az eszméletét, mert kíváncsi voltam, hogy fogsz rá reagálni. Nem kellett volna foglalkoznod vele! Velem kellett volna jönnöd, és elfelejtened őt. Miért hazudtál nekem, Ethan? Nem gondoltad komolyan, amikor azt mondtad, hogy lehet esélyem nálad, ugye? De miért? Azért, mert én nem vagyok csontváz és nem festett a hajam? Mert nem tátong hatalmas üresség az agyam helyén?

– Azért, mert egy elmebeteg picsa vagy, aki nem tud barátot szerezni magának normális módon, csak ha kényszerít rá valakit. Szánalmas vagy, és remélem, sosem fogsz találni senkit, aki el tudna viselni! – Belesétálok a legnagyobb csapdába, amibe a főszereplő önként és dalolva esik bele, amikor már nem képes tettetni a nyugalmat. Ez egy olyan hiba, amit nézőként szintén kikerülne az ember, és hangosan szidja a főhőst a képernyő előtt, amiért egy bolondot tovább bosszant ahelyett, hogy meghúzná magát. Ezzel csak olajat öntök a tűzre, nem oldok meg vele semmit, de hiába tudom, hogy rossz ötlet volt nekiesni, nem bírom tovább a bennem felgyülemlett feszültséget. Bölcsebb maradtam volna, ha hallgatok, de ilyenkor érvényét veszti minden aranyszabály, amit ha nem lenne veszély helyzet, követnék.

– Ezennel nagyot hibáztál, Ethan Lance! Elhajítottad a boldogságom kulcsát, amit sosem fogok megbocsátani neked. De ha én nem lehetek boldog, akkor ti sem lesztek azok! Szépnek tartod ennek a nyavalyás libának a bájos arcocskáját, ugye? Szerintem bűn ronda, de teszek róla, hogy te is annak lásd! Majd meglátjuk, hogy ezek után vágysz-e még a társaságára vagy undorodva ellököd magadtól, hiszen elég ciki lenne, ha a nagy Ethan Lance egy szörnyeteg pasija lenne. – Elővesz egy üvegcsét, amiben nem tudom, mi van, de kétség sem férhet hozzá, hogy sav, azok alapján, amiket elregélt az előbb. Lecsavarja a kupakját, és a szemében megbúvó őrületből kiolvasva semmi sem fogja megakadályozni abban, hogy Becky arcába öntse. De ezúttal tényleg eljött annak az ideje, hogy nem nézhetem tétlenül végig, amit művel. Olyan hirtelen ugrok fel, hogy Becky a földre esik, de jelenleg nagyobb veszélyben van annál, hogy megüti magát. Dulakodni kezdek a lánnyal, melynek következtében az üveg vészesen megbillen, és attól tartok engem fog érni az átok, de nem érdekel, ha ezzel megmenthetem Becky életét. Az üveg azonban irányt vált, és ahelyett, hogy rám ömlene a tartalma, Olivia pólóján landol. A sikolyát sosem fogom tudni kitörölni az emlékezetemből, ahogy a látványt sem, amit a sav másodperceken belül tesz a bőrével. Könnyű szerrel hatol át a ruha anyagán, és nem kímélve a hasa egész területét lemar róla mindent, amit ott talál. A lány összeesik, én pedig teljesen megzavarodva tárcsázom a mentőket végre.

Beckynek szerencsére tényleg nem lett semmi baja, annak a szernek a hatása, amit Olivia beadott neki, már a mentőben kiszállt a testéből, ezért be sem kellett feküdnie a kórházba. Valahol mindketten sajnáltuk a lányt, de még apa is megértette, hogy nem volt más választásom, és nem kezdett el azon lamentálni, hogy mi lesz, ha ez kiderül, és a sajtó úgy fogja beállítani az egészet, hogy én tehetek Olivia sérüléséről. Amikor a lány felébred, olyan zavarodottan beszél, hogy a családja sem vacillál azon, hogy orvosi segítségre van szüksége, amit egy szanatóriumban kaphat meg, ami jó messze van innen. A rendőrség megtalálja a naplóját, amiben mindent precízen és pontosan leírt attól kezdve, hogyan fogja az iskolába csalni Beckyt a savval való tervéig, így a történtek ellenére senki sem gyanúsít engem semmivel. Mondhatni, fellélegeztünk, és az élet ott folytatódhat, ahol pár órával ezelőtt abbahagytuk, de az események olyan mély hatást gyakoroltak rám, hogy képtelen vagyok a megszokott kerékvágásban maradni. Egész éjjel csak forgolódom, nem találom a helyem, jobban kikészültem, mint Becky, aki édesdeden szundikál a karjaimban, de egyszerűen nem hagy nyugodni egy gondolat, aminek reggel hangot is adok a próba kezdete előtt.

– Kiszállok az együttesből.