4TUNE – A szerencse fiai

Tizennyolcadik fejezet

Ethan

Egy középiskola előtt állok én, Ethan Lance, aki pár hónapja leérettségizett, és legszívesebben messziről kerülné ezt a helyet, mert irtóra örül annak, hogy végre kiszabadulhatott a gimnázium nyomasztó falai közül. Nem azért vagyok itt, mert nosztalgiázásra vágyva nem volt jobb dolgom, ezért itt kötöttem ki, hogy meglátogassam egy-két ex tanáromat, és eldicsekedjek nekik az együttesemről. Azért vagyok itt, mert én, Ethan Lance a barátnőmre várok. A barátnőm… Annyiszor mondtam már ki magamban ízlelgetve a szót, de még mindig nem szoktam hozzá. Annyira hihetetlen, hogy egy párkapcsolatra adtam a fejem, hogy néha csak akkor jövök rá, hogy járok valakivel, amikor reggelente elolvasom Becky üdvözlő üzeneteit. Egy percet sem bánok, mióta összejöttünk, csupán arról van szó, hogy számomra elég idegen ez a szituáció. Annyi éven keresztül éltem Sophia hatása alatt, hogy néhány hete még hülyének néztem volna azt, aki olyat mer állítani, hogy ki fogom verni a fejemből őt, és új életet fogok tudni kezdeni egy velem egykorú lánnyal. A dolog szépség hibája az, hogy Becky Sophia unokahúga, de ennél is nagyobb problémát jelent az, hogy még nem sikerült teljes mértékben kiűznöm a szívemből a nagynénjét. Ezt persze senkinek sem vallom be, de saját magamnak nem hazudhatok. Nagyon jól érzem magam Becky társaságában, és tudom, hogy ő lehet az egyetlen, aki idővel végleg elfeledteti velem Sophiát, de jelenleg nem tudom tiszta lelkiismerettel kijelenteni, hogy Rebeccán kívül más nem létezik a számomra. Sajnos a szívem egy kis darabja még mindig Sophiánál van, és nálam jobban senki sem szeretné visszaszerezni azt. Ha Becky tudná, fájna neki, de nem hiszem, hogy nálam jobban szenvedne. Hiszen minden egyes pillanatban mardos a bűntudat, amikor eszembe jut Sophia, mert tudom, hogy nem szabadna rá gondolnom. Utálom magam, amikor Becky olyan szerelmes szemekkel néz rám, én pedig csak azért csókolom meg, mert abban reménykedem, akkor előbb sikerül túl lennem a nénikéjén. Minden csóknál úgy érzem, kihasználom őt, csak azért teszem, mert azt remélem, a csókjai kimossák belőlem a bűnt, ami lecsapni készülő bárdként lebeg a fejem felett. Persze van az a pont, amikor átlépek az engem gyötrő rémképeken, és olyankor annyira szabadnak érzem magam, mint az első alkalommal a tengerparton. Szerencsére nem nehéz ellenállni Becky bájának, ezért előbb-utóbb mindig eléri nálam, hogy egyedül rá koncentráljak, és egy időre kikapcsoljam az agyam.

Napok óta a sulija előtt ácsorogva várom, hogy végezzen. Tudom az órarendjét, most például irodalommal zárják a tanítást, ami Becky kedvenc tantárgya. Ezért is késhet, biztos versekről értekezik a padtársával, és annyira belemerül, hogy megfeledkezik arról, hogy itt várok rá. De ez egyáltalán nem zavar, nem akarom őt sürgetni. Az álcám nem engedi felfedni kilétemet az épületből kiözönlő diáksereg előtt. A baseball sapka és a napszemüveg még mindig jól szolgálnak, ha az ember fenn akarja tartani mások előtt az inkognitóját. Persze biztos vagyok benne, hogy vannak olyan fanatikusok, akiket nem lehet ilyen könnyen átverni, de kinek jutna eszébe, hogy délután kettőkor én dekkolok a sulijával szembeni parkolóban? Néha megüti a fülem a lányok lelkes csacsogása, akik éppen a 4TUNE-t magasztalják az egekbe, és ilyenkor jókat derülök magamban. Ha tudnák, hogy pár méterre állok tőlük, biztos spontán infarktus törne rájuk. És ha tudnák, hogy Becky velem jár, olyan irigyek lennének rá, hogy elkerülhetetlen lenne a kiközösítése. Részben ezért nem akarjuk, hogy rájöjjenek, meg azért sem, mert hülyét kapnék attól, ha mindennap arra menne el az értékes időm, hogy autogramokat osztogassak a sikoltozó tini csordának. Van nekem annál jobb dolgom is.

Nemcsak viháncoló lányokat látok, akik a kedvenc bandáikról beszélnek, hanem szerelmespárokat is, akik kézen fogva andalognak, nem törődve a körülöttük zsibongó osztálytársaikkal. Vicces, hogy én soha nem jártam egy lánnyal sem a gimiben, erre miután elballagtam, összejövök egyel. De nem bánom, hogy Becky az első barátnőm, mert ő nagyon különleges a számomra. Nem mondom, hogy mostanában nem borít ki néhány aprósággal, de ezektől eltekintve elvarázsol a személyisége.

– Szia drága! – hallom a hátam mögül a hangját, és ezzel egy időben szorosan átölel. Annyira meglepődöm, hogy ijedtemben még ugrok is egyet, nem arra számítottam, hogy hátulról fog lecsapni rám.

– Te miért nem a suliból jöttél ki? Ugye nem lógtál? Attól, mert járunk, nem engedem meg, hogy elhanyagold a tanulmányaidat. – Hú, ezt tényleg én mondtam? Én, aki többet lógott az utolsó időszakban, mint mások összesen négy év alatt? A vége felé alig ismertek meg, olyan keveset jártam be. Sőt, majdnem kirúgtak a sok hiányzásom miatt, apámnak köszönhetően viszont kaptam egy utolsó esélyt. Na de erről Beckynek nem kell tudnia.

– Cuki vagy, hogy aggódsz a műveltségem miatt. De ne feledd, nemsokára kezdődik a talk show. El kellett mennem a fodrászhoz, hogy belője a hajam. De Gaby mindent szorgosan lejegyzetelt, és holnap oda fogja adni nekem egy kimerítő beszámoló kíséretében. De te hogy nézel ki? Azért kicsíphetted volna magad, szívem! Bár tök mindegy, a lányokat úgysem fogja érdekelni, hogy mi van rajtad. – Végre megcsókol, én pedig akkor sem engedem el, amikor ficánkolni kezd, mert menne már arra a francos talk show-ra, amit én persze teljesen elfelejtettem. – Ethan, indulnunk kell – próbál szabadulni két csók közt, de továbbra is szorosan tartom fogva.

– Nem hagyhatnánk ki? Ilyen hülyeségekre pazaroljuk a délutánt? Én veled akartam lenni – mondom lebiggyedő ajakkal abban reménykedve, hogy megsajnál. Általában nem tud ellenállni nekem, amikor eljátszom a szomorú, vigasztalásra szoruló esetlen fiút.

– Természetesen nem hagyhatjuk ki. Te azt mondod, ne hanyagoljam el a tanulást miattad, én meg azt, hogy ne tedd tönkre a karrieredet miattam. A népszerűséghez az is hozzátartozik, hogy elmenj egy ilyen műsorba, nemcsak a koncertekről szól. – Beletörődve kinyitom a kocsi ajtaját, és miután Becky beszáll, nekem sincs más választásom. Hozzátartozik… Persze… De basszus, még egy koncertünk sem volt, bezzeg az ilyen semmitmondó műsorokba folyamatosan kapjuk a meghívásokat. Kár, hogy a sérülésem miatt el kellett halasztani annak idején, akkor legalább már túlestünk volna rajta. Komolyan mondom, hogy örülök annak, hogy Lisette és Lucas el fogja készíteni azt a duettet, mert akkor ők fognak reflektorfénybe kerülni. Akkor majd őket hívják meg helyettünk, és addig mi élvezhetjük egymás társaságát. Mellesleg az sem lenne rossz, ha azok ketten összejönnének. Ahogy egymásra néztek éneklés közben… Úgy tombolt a kémia köztük, hogy azt még a vak is látja. És Lisette igazán jól néz ki, bár nekem eszembe sem jutott bepróbálkozni nála. Nekem itt van az én kis napsugaram, akinek egész úton be sem áll a szája, de már egyáltalán nem idegesít úgy, mint kezdetekben. Sőt, érdeklődve figyelem a szavait, mert mindent tudni akarok róla. Nem untat, amikor a barátnőiről vagy az óráiról beszél, mert olyan aranyosan adja elő, hogy nem lehet haragudni rá. Továbbra is olyan benyomást kelt bennem, mintha egy kislány meséjét hallgatnám, annyira beleéli magát, és közben gyakran hevesen hadonászik a kezével. Amit az elején ellenszenvesnek találtam benne, mára imádom. Egyszerűen elbűvöl azzal, hogy gyermeki ártatlansággal szemléli a világot, mindenért olyan őszintén és tisztán rajong, ahogyan azt csak egy gyerek teheti. Ugyanakkor, ha arról van szó, előtör belőle a nő, és igazán örülök annak, hogy én tudom kicsalogatni belőle a benne lakozó vadmacskát. Bár nem akarom siettetni, hiszen nemrég jöttünk össze, és nem akarom az első adandó alkalommal lerohanni. Nem vagyok az a fajta, akinek a szex a legfontosabb, és akinek az a célja, hogy az első éjszakán leimádkozza a ruhát a másikról. Nem bánom, ha lassabb tempóban haladunk, nem akarok semmit ráerőltetni Beckyre. Azt akarom, hogy akkor és úgy történjen meg, amikor ő szeretné. A többiek biztos azt feltételezik, hogy a múltkori együtt töltött éjszakánkon mindenen túlestünk, de szenvedélyes csókoknál nem jutottunk tovább. És ez így van jól, hiszen ez mindkettőnk első kapcsolata. Ha már az elején ágyba vittem volna, elveszett volna az a varázs, amit a gyengéd pillantások, lágy simogatások, lopott csókok édesítenek meg. Úgy érzem magam, mint egy tizennégy éves kissrác, aki most fedezi fel a szerelem apró csodáit, ezért lépésről lépésre szeretnék haladni, nem pedig durr bele bumm alapon. Ezenkívül a várakozás még jobbá fogja tenni az első alkalmat. Ha eljön a megfelelő pillanat, annyira akarni fogjuk egymást, hogy ott már kérdéseknek vagy kételyeknek nem lesz helye.

A napszemüveget magamon hagyom, amikor bemegyünk a stúdióba. Lehet, hogy ez bunkóságnak számít, de nem mozgok magabiztosan ezen a terepen. Rájöttem, hogy Tomi is azért rejtőzik mindig a napszemüvege mögé, mert nem akarja, hogy mások meglássák a gyengeségeit. Attól úgy tűnik, ő a leghatározottabb, legfaszább csávó a világon, holott bebizonyosodott, hogy neki is van szíve. Szóval a napszemcsi nemcsak a külsőd elfedésére nyújt kitűnő szolgálatot, hanem a bizonytalanságot is jól lehet leplezni vele. Egyszerűen szükségem van rá, mert szörnyen egyedül érzem magam a helyiségben. Annak ellenére, hogy Becky ott van mellettem, nem foghatom meg a kezét, mert a sajtó előtt is titkolni akarjuk a kapcsolatunkat. Nem akarok vitákat apámmal, és azt sem, hogy ezután paparazzik tucatja loholjon a nyomunkban. Pedig jólesne, ha érezhetném a Beckyből áradó nyugtató melegséget. Az is zavar, hogy nincsenek itt a srácok, mivel eddig mindenhova közösen mentünk. Az nekem halál kényelmes volt, mert amíg Lucas és Seyong készségesen válaszolgattak a kérdésekre, Tomival csak egyetértően bólogattunk, ha ahhoz volt kedvünk. De most rajtam a fókusz, ami marhára nem tetszik. A sztárságnak ezt az oldalát sosem szerettem. Megbékéltem azzal, hogy a 4TUNE-nel maradok, még a táncelemeket is hajlandó voltam megtanulni, de attól továbbra is irtózom, hogy ostoba kérdésekre felelgessek.

A nézőközönségben számtalan rajongónk foglal helyet, legalábbis ezt támasztja alá a szűnni nem akaró taps és sikoly cunami. Amikor a műsorvezetőnő végre szóhoz jut, Rebeccát kezdi faggatni a modell karrierjéről és arról, hogy milyen módon fér ez össze az iskolával. Fellélegzem, hogy nem engem talált meg először, és belekezdek abba a műveletbe, amihez értek. Kiszúrok egy-két lányt a sorokból, és elbűvölően rájuk mosolygok. A hatás egyiküknél sem marad el; a szívükhöz kapnak, halk sikkantást hallatnak, rögtön felhívják az otthon maradt barátnőjüket, vagy csupán üres tekintettel bámulnak vissza rám, mintha a pillantásomnak köszönhetően elszállt volna belőlük az értelem. Ez szórakoztat, úgyhogy addig folytatom, amíg meg nem üti a fülem egy kérdés, vagyis inkább az arra adott válasz.

– Ki a kedvenc énekesed? – szegezi az egyik klisé kérdést Beckynek a nő.

– Hát Ethan Lance – közli Becky olyan egyszerűen, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga. Erre a közönségben ülők is felkapják a fejüket, és kíváncsian néznek a barátnőmre, pedig addig figyelemre sem méltatták, mivel az én fixírozásommal voltak elfoglalva.

– Ó, és ezt nemcsak azért mondod, hogy hízelegj neki? Bár nem csodálkozom azon, ha ő a kedvenced. Mi fogott meg benne? – Ezt én is szeretném tudni. Mi tetszett meg neki bennem, amikor eleinte olyan visszautasító voltam vele.

– Lenyűgöz, ahogyan énekel. Olyankor teljesen megváltozik. Ajánlom, hogy egyszer gyertek el az újonnan nyílt rock klubba, ahol igazi klasszikusokat dolgoznak fel egy bandával. Én fantasztikusnak tartom őt akármilyen stílusban énekel. Szerintem a színpadra teremtették, hiszen az ereiben ott csörgedezik a zene. Volt kitől örökölnie, mert a mamája is nagyszerű énekes volt. Ezenfelül Ethan a kulisszák mögött is remek ember. Bár rosszfiúnak akar tűnni, de ugye tudjuk, hogy a látszat néha csal. – Nos Rebeccának egy megszólaláson belül sikerült apámra napokig tartó migrént hoznia, és lerombolnia a szépen felépített imidzsemet. Szerencséje, hogy járunk, különben nagyon mérges lennék rá. Tudom, hogy csak jót akart azzal, hogy promózta egy kicsit a rock fellépéseimet, de ezzel együtt lebuktatott apám előtt, ami azt jelenti, hogy többet tutira nem mehetek el a klubba zenélni. Ráadásul anyámat is megemlítette, ami szintén rossz pont apám szemében. Még jó, hogy azt nem fecsegte ki, hogy mellesleg azon kívül, hogy a kedvenc énekesének tart, smárolt velem párszor titokban. Nők! Csak a baj van velük. De mi lenne velünk nélkülük?

– Na és Ethan, neked Rebecca a kedvenc modelled? – De kár, hogy meg kell szólalnom. Na mindegy, essünk túl rajta, akkor talán előbb szabadulunk innen.

– Mivel rajta kívül egy modellt sem ismerek, azt kell, hogy mondjam, igen. – A közönség felnevet, én pedig magamat is meglepve elég gördülékenyen válaszolgatok az ezután következő kérdésekre. Csak akkor torpanok meg, amikor a Seyong és Tomi ellen szervezett támadásra terelődik a szó. Nem beszélek az ügyről, annyival vágom ki magam, hogy jelenleg gőzerővel készülünk a debütáló fellépésünkre, és Lucas új duettjét is megemlítem, ami hatásos csalinak bizonyul, mert kiéhezve harap rá a műsorvezetőnő. Szerencsére fél óra alatt le is zavarjuk az egészet, és a végén úgy pattanok fel a székből, mintha puskából lőttek volna ki.

A stúdió előterében azonban olyan látvány fogad, amire nem készültem fel. Hiába jön utánam Taylor Lautner interjúzni, úgy látszik, a lányok őt már eleget hallották, ezért inkább ott hagyják a nézőteret, és az öltözők előtt zsúfolódnak össze arra várva, hogy én odamenjek hozzájuk. Miért kell ennyi elvárásnak megfelelnem? Miért nem volt az elég, hogy édesen rájuk mosolyogtam műsor közben, és megtudhatták az együttes körül zajló eseményeket a válaszaimból? Nem, nekik ennél is több kell, én kellek nekik.

– Lépjünk le! Nem baj, ha bunkónak fognak tartani, legalább többször nem akarnak majd a közelembe férkőzni, és kiábrándulnak belőlem – súgom Becky fülébe. Ő, mintha meg se hallaná, a rám várakozó lányok elé húz, és kedvesen közli velük, hogy természetesen mindenkinek dedikálni fogom az emlékkönyvét vagy a magazinját, poszterét, amije van, éééééééééés… fotózkodom is velük, éééééééééés… puszit is adok nekik. Rebecca, miért vagy egyszerre olyan imádnivaló, és olyan bosszantó, hogy abba még a fejem is belefájdul?

Szerencsére nem egy koncert után kényszerített ilyesmire, mert ott nyilván sokkal többen rohamoznának meg. Itt kábé huszonöt-harminc lány igényeit kell kielégítenem, amit pufogva bár, de megteszek. Pózolok a képekhez, hagyom, hogy cuppanós puszikat nyomjanak az arcomra, és hallgatom az áradozásukat, miszerint én vagyok a legjobb és a leghelyesebb a csapatban. Csupa olyan dolog, amit magamtól is tudok. Sokan persze jó kívánságaikat küldik Tominak és Seyongnak, mások pedig alig várják, hogy meghallgathassák Lucas duettjét. Én mindenen csak mosolygok, beszélni nem vagyok hajlandó egy-két „igent” meg „nemet” leszámítva. Becky viszont helyettem is locsog, látszik, hogy tökéletesen kiegészítjük egymást. Jó, hogy itt van, mert nélküle nem lett volna kedvem végigcsinálni ezt az egészet. De erőt ad a mosolyával, a belőle áradó, sosem szűnő energia áradattal, és az a gondolat, hogy nemsokára úgyis kettesben lehetünk. Végül is, nem bánom meg, hogy belementem ebbe a mizériába, mert így okoztam pár életre szóló pillanatot néhány kedves rajongómnak.

– Irány haza! – fújom ki megkönnyebbülten a levegőt, amint kilépünk az utcára. Becky sejtelmesen néz rám, és attól tartok, olyat fog mondani, ami nem fog nekem tetszeni. Nem először ezen a napon.

– Menjünk el moziba! Légyszi, légyszi, légyszi! Igazából már foglaltam helyet. A leghátsó sorban fogunk ülni a sarokban, senki nem fog észrevenni. – Nyugodj meg, Ethan. Sajnos egy kapcsolat nemcsak a csókolózásból áll. Ha a barátnőd moziba akar menni, nem foszthatod meg ettől az örömtől. Végül is, ezer éve nem voltál moziban. És egy lánnyal sokkal szórakoztatóbb lesz, mint az osztálytársaiddal. Nem is muszáj a filmre figyelned, a moziban történő randik úgysem szólnak másról, mint egymás tapizásáról és a smárolásról.

Útközben kiderül, hogy Az Éhezők Viadala harmadik részének második felét fogjuk megnézni, amitől teljesen kiakadok. Hogy nézhetnék meg egy olyan filmet, aminek nem láttam az első két részét? Illetve, ha pontosítani szeretnénk, az első három részét. Becky persze olvasta a könyveket is. Négyszer! Abba meg mi a jó? Mondjuk én a kötelező olvasmányokon kívül egy könyvet sem vettem a kezembe. Na jó, most kit akarok azzal álltatni, hogy a kötelezőket elolvastam? Az lehet, hogy a kezembe vettem a könyvet, de azzal a lendülettel dobtam is vissza az asztalomra, mert a tartalmuk átböngészése után mindegyiknél arra jutottam, hogy unalmas. De mindig volt egy kedves barát, aki kölcsön adta a vázlatát, amiből valamilyen szinten fel tudtam készülni. Ha meg nem, hát kaptam pár egyest, ami túlságosan nem rázott meg. Na de, hogy olvashatja el valaki többször ugyanazt a könyvet? Elsőre esetleg lehet izgalmas, de ha már tudod, ki a gyilkos, vagy hogy mi lesz a vége, mi motivál abban, hogy újra átrágd magad az oldalakon? Ez is egy tipikus lányos szokás lehet, amit a pasik soha nem fognak megérteni. Mindenesetre Becky olyan mélyenszántó leírást ad a történetről, hogy egy idő után úgy érzem, mintha láttam volna a kimaradt részeket.

– El a kezekkel a popcorntól! – szid le Becky, miután befészkeljük magunkat a helyünkre.

– Mi van? Miért, minek vettük akkor, dísznek?

– Nem erről van szó. De csak akkor láthatunk neki az evésnek, amikor elkezdődik a film. Ha a reklámok alatt nekiesel, tutira befalod több, mint a felét, és akkor mi marad a filmre?

– Megáll az eszem! Komolyan ilyen szabályokat állítasz fel? Tudod mit? Nekem elment a kedvem tőle, edd meg az egészet, ha elkezdődik a film. És legközelebb veszek magamnak kukoricát! Sőt, nem is azt fogok, hanem nachost, az úgyis sokkal finomabb – duzzogok, és sértődötten a képernyőre meredek, ahol csupa uncsi reklámot adnak egymás után. Hihetetlen ez a csaj! Popcorn tilalmat vezet be. Na és miért ne ehetném meg, ha kedvem tartja az egészet a promóciók alatt? Mindig meg tud lepni valami általa kitalált dologgal, ami általában az agyamra megy. Múltkor például azt mondta, hogy amikor rajta kék ruha van, én nem vehetek fel semmilyen kék cuccot, még más árnyalatban sem, mert túlságosan egybe olvadnánk. Összeállított egy listát, amin gondosan egymáshoz rendelte a színeket, amiket közösen hordhatunk. Például ha ő rózsaszín ruhát választ, akkor rajtam legyen fekete vagy fehér felső, ha viszont ő van feketében, akkor lehetőleg én bújjak pink ingbe vagy legalább pirosba. Mintha fekete pólókon kívül mást is lehetne találni a szekrényemben. Teljesen kiborult, amikor végignézte a ruha gyűjteményemet, és a következő délutánt a plázában töltöttük, de ezúttal nekem vásároltunk be. Hányni tudtam volna attól a rózsaszín-kék csíkos pólótól, amit fel kellett próbálnom, de azt mondta, olyan istenien nézek ki benne, hogy megvettem, de elhatároztam, hogy egyszer sem fogom hordani, szépen elrejtem majd a szekrény legaljára. Azonban az én drágám arról sem feledkezett meg, hogy minden este kikészítette az egyik szék karfájára azokat a cuccokat, amiket másnap rajtam akart látni. Ez volt az a pont, amikor azt mondtam, hogy az nem lehet, hogy felettem így uralkodjon egy nőnemű lény, és az előírt tengerzöld V nyakú hosszú ujjú helyett azért is egy ezeréves, agyonhordott sötét pulcsit rángattam magamra. Becky sírógörcsöt kapott, amikor meglátott, ugyanis ő is feketében volt, és azt állította, annyira lehangolja, hogy mindketten úgy nézünk ki, mintha gyászolnánk, hogy csak akkor volt hajlandó megcsókolni, amikor némi civakodás után visszamentünk a hotelbe, és felvettem azt, amit ő szeretett volna. Amikor a zöld ruhadarabban feszítettem mellette, egy varázsütésre tovaszállt a hisztérikus énje, és boldogan mosolygott rám, mintha semmi sem történt volna. Ezek után mindennap követtem az utasításait az öltözködést illetően, amiért a srácok persze rommá szívattak. Lucast könnyű volt elhallgattatnom, mert odavágtam neki, hogy ha Lisette kérné tőle ugyanezt, behúzott farokkal teljesítené minden óhaját, mint a leghűségesebb kiskutya. Tomival nem volt ilyen egyszerű a helyzet, és tudtam, hogy igaza van, amikor azt mondja, hogy a kapcsolatom első heteiben papucs lett belőlem, de valamiért folyton Becky kedvében akartam járni. Nem féltem tőle, nem azért engedelmeskedtem neki, mert attól tartottam, elhagy, ha nem hódolok be a szeszélyeinek, egyszerűen csak mosolyogni akartam látni, és ha ehhez az kellett, hogy a ruháink harmonizáljanak egymással, ám legyen. Ráadásul bár ezt sosem vallottam volna be, tetszett a változás, hogy mostantól nemcsak egyforma göncöket aggattam magamra. Beckynek ezenkívül remek ízlése volt, biztos a nagynénjétől örökölte a divat iránti érzékét. Nem utolsó sorban talán ezzel próbáltam csillapítani sokszor háborgó lelkiismeretemet. Úgy gondoltam, ha mindent megteszek, amit Becky kér tőlem, az valamennyire kompenzálja őt a néha elkalandozó gondolataim miatt Sophia irányába.

Amikor megjelenik a film első képkockája, Becky jóízűen a szájába töm egy marék kukoricát, majd felém nyújtja. Én tartom magam az ígéretemhez, és nem veszek belőle. Becky nem tűri szó nélkül az ellenkezésemet, a számba tuszkol néhány darabot, és mivel máshogy nem vagyok hajlandó enni, ezt addig folytatja, amíg el nem fogy a csemege. Lerakom a székem alá az üres dobozt, és a barátnőm felé fordulok. Átölelem, és csókra akarom bírni, de az istennek sem fordítja felém a fejét.

– Most mi van? Nézem a filmet! – rivall rám, miközben szemmel láthatóan minden erejével a történet alakulására összpontosít.

– És ha engem nem érdekel a film? Nézd, két sorral előttünk is smárolnak. Nem csinálhatnánk azt, mint minden normális pár?

– Csssss… Nem hallok tőled. Különben is, csókolózni otthon is tudunk. Nem azért fizettem ki a jegy árát, hogy itt is azt csináljuk.

– Én fizettem ki! Amúgy is kívülről fújod az egészet. Négyszer olvastad el!

– Az utolsó kötetet csak háromszor. De most nézd meg, miattad lemaradtam két percről!

– Látod, ahelyett, hogy velem vitatkoznál, csókolózhattunk volna abban a két percben. Egyébként meg milyen elmebeteg film ez, amiben a főszereplőket úgy hívják, hogy Katniss és Peeta? Miért nem lehetnek egyszerűen Mary és John?

– Jesszusom! Remélem, a gyerekeinknek nem ezeket a régimódi neveket akarod majd adni. Akarom mondani a gyerekeidnek.

– Lehetnek közös gyerekeink. Ha akarod, most rögtön elkezdhetünk dolgozni rajta.

– Hülye vagy! – Rebecca ezzel zárja a párbeszédünket, és többet szóra sem méltat. Nagy érdeklődéssel függeszti a tekintetét a vászonra, én pedig őt nézem, ha már mást nem csinálhatok vele. Megfogja a kezem, és simogatni kezdi, mintha ezzel akarná a tudtomra adni, hogy ne haragudjak rá. Ez a nap eddig nem alakul kedvezően számomra. Nem tudtunk kettesben lenni a felvétel miatt, aztán Becky a moziba is elrángatott, ahová azért jött, mert tényleg filmet akart nézni. Egyszer még megpróbálkozom egy olyan megjegyzéssel, hogy „Pár hónap múlva úgyis le lehet tölteni, majd megnézzük a laptopomon”, de semmi választ nem kapok. Azt is elsütöm, hogy „Akkor megveszem neked DVD-n, ha megjelenik”, de mondhatok én akármit, a füle botját sem mozdítja. Annyira beleéli magát a film eseményeibe, hogy fogadni mernék, azt képzeli, ő az a Kat akárkicsoda. Én nem értek semmit a történésekből, de nem is érdekel. Nézem, ahogy együtt nevet, együtt sír a szereplőkkel, és ismét meg kell állapítanom, hogy mennyire érzékeny. Nemcsak simán meghatódik a jeleneteken, beleképzeli magát az ő helyzetükbe, hogy mi lenne vele, ha neki kéne átélnie ekkora tragédiákat.

Drága, kicsi Becky, sosem tudhatod meg, hogy olykor még felsejlik előttem Sophia arca, és elgondolkozom azon, hogy mi lett volna ha… Képtelen lennék neked fájdalmat okozni, pedig sokszor attól rettegek, hogy egyszer meg fogom tenni. Sírhatsz egy filmen, de ha én fogok könnyeket csalni a szemedbe, azt sosem fogom megbocsátani magamnak. Nem tudom, kitől kérhetnék erőt, mert igazán semmilyen magasabb hatalomban nem hiszek, így hát kénytelen leszek magamtól helyt állni. Rég találkoztam Sophiával. Amikor meghozza a nekünk tervezett ruhákat, rendre elbujdosom valahol, amíg el nem megy. Beckyt csak a házuk bejáratáig kísérem, még véletlenül sem lépem át a küszöbét. Ő nem is invitál be, talán tisztában van vele, hogy miért tartom a távolságot a nénikéjétől. Talán ő is kételyek közt vergődve alszik el, attól félve, hogy eljön az az idő, amikor óhatatlanul összefutok Sophiával, és újra olyan leszek, mint régen. Mert én ettől félek, és minden este azért fohászkodom ahhoz, akiben nem hiszek, hogy törölje ki az emlékezetemből Sophiát. Vagy legalábbis azt az érzést, amit olyan hosszú éveken keresztül tápláltam iránta. Azt mondják, az idő minden sebre gyógyír. Remélem, hogy ez igaz, és azért nem érzem még megszabadító következményét, mert túl kevés ideje határoztam el, hogy lemondok róla.

Megcsörren a mobilom, amit én barom nem halkítottam le. Vagyok olyan egoista, hogy a saját számunkat raktam be csengőhangnak, ami úgy érzem, a vesztemet fogja okozni. Ugyanis a lányok feje automatikusan a zene irányába rándul, és az, aki előttünk ül elég közel van ahhoz, hogy kétség nélkül elkiabálhassa azt a szörnyű mondatot, hogy „Ethan Lance itt van!”

Lányok tucatjai rohamoznak meg; van, aki kézen fogva rohan felém a barátnőjével, más ott hagyja a pasiját, és fittyet hányva rá szalad a többiek után. Ez a felajzott csürhe nem olyan, mint azok a visszafogott fanok a stúdióban. Ezek senkit nem kímélve gázolnak át mindenen elfeledve azt, hogy előbb még Peetára csorgatták a nyálukat. Feldöntik a félig üres kólájukat, aminek a tartalma szanaszéjjel folyik a padlón. De simán belesétálnak, és nem érdekli őket, hogy ragadni fog a cipőjük talpa. Őket most egyetlen egy vágy hajtja: meg akarnak érinteni. Engem. A gondolattól is rosszul vagyok, és azt hiszem, bármikor kitörhet rajtam a klausztrofóbia. Nem lenne szép, ha egy sötét moziban, az őrült rajongók áldozataként lelne rám a halál.

– Nézzétek! Lucas is itt van! – kiáltja el magát Rebecca, mire a megszállottak azonnal abba az irányba fordulnak, amerre Becky mutogat, és meggyőződés nélkül irányt váltanak. Gyorsan felpattanunk, és megcélozzuk a kijáratot. A lányok persze kiszúrják a turpisságot, de mire kiérnek a teremből, mi már a lépcsőkön száguldozunk lefelé. Hallom a hangjukat, hogy azt kiabálják, várjam meg őket, de eszem ágában sincs kisebb sebességre kapcsolni. Vannak köztük olyan elvetemültek, akik képesek a nyomunkban loholni, abban bízva, hogy előbb-utóbb úgyis kifáradunk, és akkor le tudnak rám csapni. Becky egyre jobban kapkodja a levegőt, és lassítana is, de magam után húzva próbálom arra kényszeríteni, hogy tartsa velem a lépést. Bevágódunk a kocsimba, és mielőtt a gázra léphetnék látom, hogy három csaj kábé két méterre lehet az autómtól. Nem sokon múlt, bassza meg!

– Azt hiszem, jó ötlet a DVD – lihegi Becky kifulladva. Kisöpröm szőke fürtjeit kipirult arcából, és az első piros lámpánál hosszú csókot nyomok a szájára.

– Sajnálom, hogy miattam nem tudtad végignézni a filmet – mondom őszintén, mire megrázza a fejét.

– Jobb is ez így. Már úgyis kezdtek elvonási tüneteim lenni – mondja incselkedőn, és finoman az alsóajkamba harap. Annyira egymásba feledkezünk, hogy csak a mögöttünk álló autók féktelen dudálása ébreszt rá arra, hogy időközben zöldre váltott a lámpa. Nem bírom kivárni, amíg hazaérünk, ezért lehúzódom egy erdős terület mellé. Leállítom a motort, és türelmetlenül Becky hajába túrok. Rögtön a pólóm alá nyúl, amit annyira szeret, és amitől én elvesztem a fejem. Most először én is tovább merészkedek a szokásosnál, és óvatosan feljebb húzom a blúzát. Megérintem lapos hasát, amitől libabőrös lesz, de nem húzódik el. Valamiért attól féltem, hogy nem fogja engedni, hogy megérintsem a meztelen bőrét, de nem tűnik úgy, mint aki ellenkezne. Amikor a fehér, csipke melltartón keresztül megsimogatom a mellét, elakad a lélegzete és lehunyja a szemét. Elragadó látványt nyújt a félhomályban csukott pilláival és félig nyitott szájával. Megcsókolom, de közben a kezem egy percre sem áll le. Ilyenkor nehéz tartanom magam ahhoz az elhatározásomhoz, hogy addig nem lépek, amíg ő nem akarja. De itt semmiféleképpen nem mehetek tovább. Nem lenne méltó Beckyhez az, hogy egy kocsiban veszítse el a szüzességét. Ő virágokkal beborított ágyat érdemel meg gyertyafényt és egy romantikus zenékből összeállított válogatást. Vörösbort és finom vacsorát, ami után boldogan vinném a karjaimban az ágyba. Nem engedhetem, hogy a hormonjaim teljesen elvegyék az eszem. Nem olyan sokára úgyis eljön az a pillanat, amikor izzadságtól nedves testtel fogunk az ágyamon egymásba feledkezve, kimerülve heverni egy romantikába fulladt éjszaka után.

– Úristen! Ez a kedvenc számom! – sikkant fel Becky, miközben kitépi magát a karjaim közül. A rádió felé kap, és maximum hangerőre csavarja a zenét. Rápillantok a digitális kijelzőre, ami a One Direction: Perfect című számát mutatja. Becky kissé hamisan énekelni kezd, de annyira elbűvölőnek tartom, ahogy átszellemült arckifejezéssel, fejét jobbra-balra ringatva egyé válik a dal lüktetésével.

– Remélem, a mi dalainkat is kívülről tudod – jegyzem meg, amikor véget ér a szöveg, és csak a zene szól nyugtatóan a háttérben. Kicsit lejjebb halkítja, hogy zavartalanul tudjunk beszélgetni, és álmodozón kezdi csavargatni egyik szőke fürtjét a mutatóujja körül.

– Persze, hogy tudom, hiszen ez a két banda a kedvencem! Ne mondd, hogy neked nem tetszik ez a szám! – Az énekes megint belekezd a dalba, én pedig érdeklődve hegyezem a fülemet. Tessék, eddig is eljutottam, hogy egy boyband számát hallgatom figyelmesen, ami ráadásul nem is a sajátom.

– Végül is, nem annyira rossz. Tulajdonképpen én is írhattam volna, hiszen olyan, mintha rólam szólna. Azt énekli, bébi, tökéletes vagyok neked, és ez így igaz. A számból vették ki a szót!

– Hogy te milyen nagyképű vagy, Ethan Lance! – bokszol gyengéden a vállamba, mire elkapom a kezét, és magamhoz húzom.

– Micsoda? Jóképű vagyok? Igazad van, a tökéletesség mellett ez is jellemző rám – elvigyorodom, és meg akarom csókolni, de felháborodást színlelve kitér előlem.

– Vajon Harry is ilyen önimádó, mint amilyen te vagy? Ő a legjobb a bandában, de lehet, ha személyesen megismerném, kiábrándulnék belőle. – Nagyokat sóhajtozik, amikor azt a tagot emlegeti, és olyan túlvilági mosoly terül szét az arcán, amit eddig csak akkor láttam, amikor rám nézett, vagy rólam beszélt. Soha nem érzett féltékenység lesz rajtam úrrá, és ezúttal valóban megsértődöm, nemcsak játszom az agyam.

– Az a Harry vagy ki, helyesebb nálam?

– Mi? Te féltékeny vagy? Ethan Lance tényleg féltékeny? – Ezt olyan örömmel mondja, mintha ez lenne a világ legjobb híre. Mégis mi a jó abban, hogy megesz az irigység, amiért más valakiről is úgy ábrándozik, mint rólam? Ha azzal a barommal előbb találkozik, mint velem, akkor őt választotta volna? Nem is engem szeret, csak a sztárt látja bennem, aki lenyűgözi, mint zenész, de ha egy egyszerű pincér lennék, nem keltettem volna fel a figyelmét?

– Akkor Lucasnál helyesebb? – kötöm az ebet a karóhoz. Figyelmen kívül hagyom a féltékenységgel kapcsolatos megjegyzését, és jelenleg mindennél jobban érdekel az, hogy miért olyan különleges az a bizonyos Harry.

– Honnan tudjam! Lucasra nem szoktam úgy nézni.

– Aha! És Harryre úgy nézel? Na idefigyelj, Rebecca Hale! Szemet hunyok az összeöltözős bolondériád felett, és azt sem bánom, ha arra kényszerítesz, viselkedjek ember módjára a rajongóimmal… Elviselem a popcorn tilalmat, meg hogy nem érhetek hozzád a moziban, de… Ettől kezdve csak és kizárólag rám nézhetsz úgy, megértetted? – A szavaim hűvösen csengenek az autót uraló félhomályban. A rádióban másik dal következik, ami szimpla zümmögéssé fakul kemény hangom mellett. Nem akartam túl szigorúnak tűnni, de olyan hirtelen rohamoztak meg ezek a számomra idegen érzések, hogy nem tudtam higgadtan kezelni a dolgot. Becky azonban nem látszik sértődöttnek a mondandóm hallatán, sőt, elkápráztató mosolyt küld felém, és úgy ugrik a nyakamba, mintha most kértem volna meg a kezét. A hajamba túr, és szenvedélyesen az ajkamra tapad, amivel lassan kiűzi belőlem a státuszomat fenyegető képzelgéseket. Mintha ezzel akarná nyomatékosan tudatni velem, hogy ő csak az enyém, és örökre az enyém is lesz. Miután szétválik a szánk, az ölelése akkor sem gyengül, és úgy beszél hozzám, hogy közben apró puszikkal borítja be az államat és az arcomat.

– Ne legyél már ilyen buta! Vannak énekesek, akikért rajongok, és van egy srác, akinek sokáig csak a rajongója voltam, aztán beleszerettem. De nem zúgok bele akárkibe, nem vagyok olyan agyatlan Barbie, amilyennek kinézek. Sose kételkedj abban, amit irántad érzek, Ethan! Hidd el, ha nagyon akartam volna, találkozhattam volna Harryvel. A modellkedésből kifolyólag vannak kapcsolataim, de az ő esetükben nekem elég, ha elmehetek egy koncertjükre, és ott csápolhatok a többi fannal együtt. Veled viszont… egészen más terveim vannak… – Beleborzongok, amikor az utolsó mondatát olyan szexisen ejti ki, hogy megint vissza kell fognom magam. Óvatosan végighúzza az ujjait a szám körvonalán, majd kezével egyre lejebb és lejjebb halad, mialatt olyan csábosan rebegteti a szempilláját, hogy azon kezdek gondolkozni, hogy ezt biztos a modellügynökségen tanították neki.

– Hé, ne játssz a tűzzel, kislány, mert megégeted magad – súgom elfúló hangon, miközben elkapom a kezét, ami vészesen közeledik a farmeremhez. A homlokomat az övéhez támasztom, és egyenesen a szemébe nézek. Ebben a pillanatban senki és semmi sem számít, csak mi ketten létezünk egy eldugott kocsiban összeölelkezve messze a világban dúló háborúktól, betegségektől, haláltól, megcsalástól és ármánytól. Messze mindentől, ami fájdalmat okozhatna, ami megszűntethetné az elménkre telepedő rózsaszín ködöt, ami néhány röpke pillanatra még Sophia nevét is kiradírozza a szívem mélyén őrzött naplóból, ami az életem összes momentumát magában hordozza. A szívünk egyszerre dobban, és egymás nevét pulzálja a másik testébe, ami visszhangot verve tér vissza saját ereinkbe. Elveszve lebegek szeme kékjében, mint holdvilágos éjszakán a csónak, amelynek vízbe hajították az evezőit, így bízva magukat a csónakban ringatózók a sodró ár bizonytalanjára, nem félve attól, hogy jöhet egy cápa, aki életük végét okozhatja. Nem érdekel, milyen megpróbáltatások várnak rám, ha ezekbe a szemekbe bámulhatok ma és holnap és azután… Amíg világ a világ.

A mobilom megrezdül a zsebemben, és fél szemmel rásandítok, míg a szám Becky nyakán időzik.

Lance, sürgősen vonszold ide a segged, mert miattad nem tudjuk elkezdeni a próbát! Az apád már így is elég zabos a rockos cucc miatt, úgyhogy ha nem érsz ide öt percen belül, inkább húzz el a határon túlra, és kezdj új életet vendégmunkásként. Csá! Tomi

Morcosan csúsztatom vissza a telefont a helyére, és beindítom a kocsit, miközben felvázolom a helyzetet Beckynek. Sajnálkozva néz rám, mert tudja, az ő kijelentése csapta ki a biztosítékot a faternél, de elszántság is bujkál a tekintetében. Csipkelődünk, amíg oda nem érünk a hotelhez, és azt kívánom, bárcsak minél hosszabbra tudnám nyújtani az oda vezető utat. Amikor leállítom a motort még egy utolsó előtti előtti csókot adok Rebeccának, és addig nem bírom leállítani magam, amíg át nem veszi az irányítást felettem, és határozottan el nem húzódik tőlem. Kiugrik az autóból, és mivel nincs más választásom, követem őt.

Apám leordítja a fejem, amint a látóterébe kerülök, de Becky megnyugtatja őt a megkapó bájával és lehengerlő modorával. El sem hiszem, amikor a barátnőm védőbeszédje után apám azt mondja, hogy nincs akadálya annak, hogy időnként fellépjek a rock klubban addig, amíg nem megy az együttesünk rovására, sőt, ha lesz ideje, egyszer ő is leugrik, és meg fog hallgatni. Úgy nézek Rebeccára, mint valami földönkívüli lényre, mert az nem lehet, hogy egy halandó ember érte el ezt a faternél. Elindulok a próbaterem felé, amikor hallom Rebecca utolsó mondatát, amit az öreghez intéz:

– Ja, és mellesleg Ethan és én járunk. – Ne, ne, ne, ne! Minden olyan szépen alakult, miért kell mindig egy fokkal túllépni a határt? Ennyi kihágást biztos nem fog lenyelni szó nélkül az apám, szóval Becky a következő shopping túrája alkalmával vásárolhat magának egy olyan ruhát, amit a temetésemre fog felvenni. A fater feje elvörösödik, majd lilára vált, végül falfehér színben pompázik. Kinyitja a száját, és látom rajta, hogy mindjárt előtör belőle a vulkán, ami évek óta a bensőjében szunnyad, és arra vár, hogy engem maga alá temethessen.

– Gratulálok! – mondja egy kényszeredett művigyor kíséretében. – Erre ugyanaz a szabály vonatkozik, ami a rockerkedésre. Fogalmam sincs, Ethan hogy fogja egyszerre ennyi területen megállni a helyét, de amíg a 4TUNE az első, addig nem lesz gond… Legalábbis nagyon remélem… – Azt hiszem, nem fogom ennyivel megúszni. Apám kedveli Beckyt, ezért takarékra teszi magát előtte, na de ha egyszer kettesben maradok vele… Szigorúan kikötötte, hogy nem lehet barátnőnk, ezért kétlem, hogy ilyen könnyedén elsiklana a tény felett, hogy életemben először járok valakivel, amit pont akkorra időzítettem, amikor a bandában a legnagyobb szükség lenne rám. Megfogom Becky kezét, és a próbaterem felé vezetem, miközben hallom, hogy apám azt kiabálja utánunk, hogy legyünk óvatosak, mert erről senki sem tudhat, mivel az rohamos rajongó vesztéshez vezetne. Nekem már most elegem van azokból az erőszakos, kielégítetlen kis ribancokból, akik olyan magas fokon űzik az őrült faszságaikat rajongás címszó alatt, amibe a fanatizmusuk tárgyai belerokkannak a végére. Elég, ha a mozis jelenetre gondolok, pedig az még nem is volt annyira vészes, ráadásul nemrég indult be a szekér, aminek a hátán ülünk. Bele sem merek gondolni, hogy mi lesz itt később. Dühít, hogy nem mehetek el Beckyvel oda, ahova a kedvem tartja, vagy ha megpróbálkozunk vele, végig attól retteghetünk, hogy melyik bokorból fogja rám vetni magát egy bolond, aki bármire képes lenne egy hajtincsemért, hogy aztán a teliholdnál éjfélkor annak segítségével hozzon létre köztem és közte szerelmi kötést. Megígértem Seyongnak, hogy maradok a bandában, de ha nagyon eldurvulnak a dolgok, én lelécelek, és inkább vendégmunkás leszek Mexikóban, csak uralkodjon béke körülöttem. Meg a barátnőm körül… A barátnőm… Ez a szó mindig örömmel tölti el a szívemet, ahogyan az a tudat is, hogy velem van egész próbán.

A többiek fütyülnek, huhognak, amikor kéz a kézben látnak meg minket, és már kezdenék is a szokásos cikizésemet, de meglátják mögöttem apám morcos ábrázatát, ami csendre inti őket. Olyan jó érzés, hogy nem a csupasz falaknak kell énekelnem, hanem Becky szemébe nézhetek a dalok közben, amitől látványosan olvadozik, amitől meg az én szívem kezd gyorsabban verni. Imádom, ahogy rám néz, és úgy érzem, klasszisokkal jobb teljesítményt nyújtok, ha ő mellettem van. Inspirál, motivál, és reményt ad. Annak a reményét, hogy vele végérvényesen azzá a sráccá válhatok, aki azóta szerettem volna lenni, mióta elvesztettem anyát.

– Hyung kidobott a szobából, szóval nálatok fogok csövezni, srácok – közli Seyong a többiekkel a lépcsőn felfelé menet.

– Semmi gond. Szerzünk egy matracot, de nem is lesz rá szükséged. Egész éjjel videojátékozunk majd, horrort nézünk, és chipset zabálunk. Ethan meg kimarad a fiús buliból – konstatálja széles vigyorral a képén Tomi.

– Fú, Tomika… Tényleg annyira sajnálom, hogy nem nyomulhatok a szánalmas hármasotokkal, akik azzal próbálják pótolni egy nő hiányát, hogy zombik módjára öldösik egymást egy virtuális világban – mondom fölényesen, és hogy fokozzam a feszültséget, magamhoz rántom Beckyt egy futó csók erejéig.

– Jól van, Lance, most mit akarsz hallani? Hogy rohadtul irigykedünk arra, hogy neked sikerült magadba bolondítani ezt a szegény lányt? Komolyan Becky, nem gondolkoztál még el azon, hogy jobbat érdemelnél ennél a seggfejnél? Ajánlom magamat. Együtt felejthetnénk: te Ethant én meg Lisette-t, na mit szólsz? Páratlan lehetőség, nem? – Lucas közelebb lép Beckyhez, és megsimogatja az arcát.

– Na, vegyél vissza, Davila, mert ezúttal nem pókeren fogom elnyerni a pénzedet, hanem költhetsz a fogorvosra, ha még egyszer ilyeneket mondasz – lököm arrébb, majd sietősen behúzom a barátnőmet a szobámba.

– De ne legyetek túl hangosak, mert akkor bepanaszollak apucinál! – hallom Tomit, ahogy röhög az ajtó túl oldalán.

– Gyökerek. Csak szerencsétlen Seyongot sajnálom, hogy ebbe az állatkertbe kényszerül miattam.

– Szerintem Seyong szívesen tölti az idejét az állatkertben. Főleg egy bizonyos „állat” társaságában – kuncog Rebecca, de lövésem sincs, hogy mire céloz.

– Tessék? Te tudsz valamit, amit én nem?

– Dehogy! Honnan is tudhatnék én bármit? Alig ismerem őket… – mondja, miközben idegesen vihog. Elég furán viselkedik, de nem foglalkozom vele, mivel végre-valahára kettesben vagyunk. Átölelem, és néhány percig hagyja, hogy kedvemre csókoljam őt, de amikor az ágyhoz vezetném, kajánul vigyorogva elhúzódik tőlem. – Szívem, feküdj oda le szépen, én pedig folytatom a téged ábrázoló festményt.

– MI VAN?! Rebecca, te életem megrontója… Amikor a kocsiban közölted velem, hogy szívesen nálam töltenéd az éjszakát, az csak azért volt, hogy folytathasd a festést? – kérdezem magamból kikelve, és beletörődve a sorsomba rogyok le az ágyra.

– Ne nyavalyogj! Minél tovább húzod az időt a panaszkodással, annál később fogok végezni. Szóval vágd pózba magad, és hagyj koncentrálni! Jaj várj! Az az ing kell, amiben a múltkor is voltál. – Az az ing kell, amiben a múltkor is voltál, mondta az én kedves Rebeccám, ezért megszégyenülten kell kopogtatnom a szomszédos szoba ajtaján.

– Tyű, Lance, ez gyors volt. Azért egy kicsit kényeztethetnéd az asszonyt, ne csak magadra gondolj! Ennél még én is tovább… – kezdi Tomi, de szájba vágom, mielőtt többet mondhatna.

– Pofa be! Lucas, add oda azt a királykék inget!

– Királykék? Az milyen szín? Én nem tudom megkülönböztetni basszus, nem vagyok csaj! – morog Lucas, de Seyong látja, hogy mindjárt felrobbanok, ezért a segítségemre siet. Fél percen belül a kezembe nyomja a megfelelő darabot, én pedig húzok is kifele az ősemberek barlangjából.

– Ethan, ha te nem vagy elég Beckynek, beszállhatok! – kiált utánam Tomi, mire dühösen az ajtójukra csapok.

– Ethan, lóghatsz ám velünk, ha nincs kedved modellt állni az asszonynak – röhög fel Lucas, én pedig a szobámba menekülök, mielőtt még egy hang elérhetné sértett fülemet. Várjunk csak, ezek honnan tudnak a festményről? Becky megmutatta nekik? Kit öljek meg ma? Hát egy rohadt közös titkunk sem lehet ezzel a kis boszorkánnyal?

Morcosan vágódom le az ágyamra, és nem szólok egy szót sem Rebeccához. Ő elmélyülten mázolgat, és néha rám szól, hogy mosolyogjak egy kicsit. Az elmúlt nap eseményei mázsás súlyként nehezednek rám, így anélkül hogy észrevenném, egyik percről a másikra nyom el az álom. Tudat alatt érzékelem, hogy besüllyed mellettem a matrac, nyilván Becky idebújt, de nincs erőm ahhoz, amire egész nap vágytam. Érzem, hogy átölel, és mintha azt suttogná, hogy „szeretlek”, de lehet, hogy ezt már álmomban mondja.